hosting: Hunet


  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2015. március 18. szerda   09:01
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Vigh Andrea hárfaművész országos miniturnéja és bérletsorozata a Zeneakadémia Nagytermében


  2015 tavaszán három városban, három koncerten lép fel Vigh Andrea hárfaművész, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál művészeti vezetője, a Zeneakadémia rektora. Március 18-án a Zeneakadémia Nagytermében a Manchester Camerata kíséretével Elgar: Sospiri (Sóhajok) című művét adja elő, majd Kaposváron és Miskolcon Drahos Béla fuvolaművésszel Mozart fuvola-hárfaversenyét szólaltatják meg. Utóbbi koncerten Debussy Két tánca is elhangzik a művésznő előadásában. Közben március végén lemezfelvételt készít Balassa Sándor hárfaversenyéből, mely februárban hangzott el a Zeneakadémián a szerző 80. születésnapja alkalmából. Márciusban kerül meghirdetésre az MVM Koncertek keretében a „Remekművek 3 tételben” különleges bérletsorozata is: az első koncerten (Mozart-est) 2015 decemberében a fuvola-hárfaversenyt adják elő a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, majd további két koncert következik 2016-ban: Debussy és Ravel művei márciusban, Saint-Saëns-est decemberben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Utóbbi koncerten a hárfaverseny mellett Saint-Saëns csellóversenye is elhangzik Várdai István közreműködésével Vajda Gergely vezénylése mellett.
  
  2015. március 18. – Zeneakadémia Nagyterem
  Manchester Camerata – vezényel Takács-Nagy Gábor
  (szólisták: Várdai István és Vigh Andrea)
  Elgar: Sospiri (Sóhajok) – hárfára és zenekarra
  
  2015. március 28. – Kaposvár
  Mozart: Fuvola-hárfaverseny (Drahos Béla és Vigh Andrea)
  
  2015. április 9. – Miskolc
  Debussy: Két tánc (Vigh Andrea)
  Mozart: Fuvola-hárfaverseny (Drahos Béla és Vigh Andrea)
  
  MVM Koncertek – Remekművek három tételben
  
  2015. december 17. (csütörtök), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
  Mozart-est
  Közreműködnek: Szatmári Zsolt (klarinét), Drahos Béla (fuvola),
  Vigh Andrea (hárfa) és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
  Műsor: G-dúr cassation, K. 63, A-dúr klarinétverseny, K. 622
  C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K. 299
  
  2016. március 10. (csütörtök), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
  Debussy és Ravel – Impresszionizmus a zenében
  Közreműködnek Vigh Andrea (hárfa) és vendégei
  
  2016. december 14. (szerda), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
  Saint-Saëns-est – Fantáziák és versenyművek
  Közreműködnek: Vigh Andrea (hárfa), Várdai István (gordonka), Szabadi Vilmos (hegedű)
   és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel Vajda Gergely
  Műsor: Fantázia hárfára, op. 95, Fantázia hegedűre és hárfára, op. 110,
  ”Morceau de concert” hárfára és zenekarra, op. 154 ***
  Allegro apassionato gordonkára és zenekarra, op. 43, a-moll gordonkaverseny, op. 33
  
  Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművésznő 1996 óta tanít a Zeneakadémián, 2013 novemberétől a Zeneakadémia rektora. Tíz szólólemeze jelent meg, többségében a német Capriccio Kiadó gondozásában. 1993-tól 1996-ig közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek. Pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Solti György által vezetett európai turnén, a Bartók-évforduló alkalmából rendezett hangversenyeken (New York – Carnegie Hall). 1994-ben a ZDF „Die Beste” című műsorába kapott meghívást „Hárfaversenyek” című lemeze jóvoltából. 1993 óta évente tartott szólóestet a Zeneakadémián. 1997-ben Kocsis Zoltán dirigálásával, a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével adott hangversenyt, 2003-ban zenekari szólóestje volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 2005-ben a Téli Ünnepi Esteken Tokody Ilonával, majd Marton Évával adott koncertet. Számos TV-felvétel örökítette meg játékát. 2006-ban DVD felvételt készített (Hungaroton) Mozart fuvola-hárfaversenyéből Drahos Béla fuvolaművésszel és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. A walesi, az arles-i, a belgrádi, a gödöllői, a szegedi nemzetközi hárfaverseny zsűrijének tagja. 2010-ben japán turnén vett részt Onczay Csaba gordonkaművésszel. 2012-ben Brüsszelben adott szólóestet és mesterkurzust tartott a Brüsszeli Zeneakadémián. 2014-ben Japánban, Szapporóban, a Kitara Hallban tartott szóló hárfakoncertet. A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója (1999) és művészeti vezetője. Vigh Andrea 2002-ben habilitált, 2009-ben „Doctor of Liberal Arts” tudományos fokozatot szerzett „summa cum laude” minősítéssel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 11.
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Járai Máté: „meg fogok őrülni ebben a szerepben”
Arcodat keresem | Olasz Ferenc fotográfiái
Tíz éve a kortárs zene frontvonalában
Impulzusok- Szőcs Miklós TUI szobrai
David Fray zongoraművész szólóestje a Cziffra Fesztiválon
Négy évszázadot ugrott az Erkel, A trón után megérkezett az Elisabeth
Császárként debütál Puskás Peti az Erkelben
Ziemowit Szczerek újra Budapestre látogat
 kiemelt 
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
  
Jövő nyáron, 2026

Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alain johannes    varga zsuzsa    cemetery skyline    hegyalja 2012    sub bass monster    halestorm    the mahones    gróf balázs    trail of tears    michel gondry    brainstorm    demians    god is an astronaut    pay my milk    avatar    butal assault    after all    stadt    nevergreen    badacsonytördemic    resistance    jubileum    etnoklub    ghymes    jetsam  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!