hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [dalszöveg]  2015. március 15. vasárnap   16:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Táncbemutatók és színházi premierek a BTF műsorán


  A zenei koncertek mellett számos tánc és színházi produkció is várja a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatóit. A világ vezető kortárs tánc együttesei és ünnepelt koreográfusai hozzák el legújabb előadásaikat, és a fővárosi színházak is izgalmas premierekkel készülnek.
  
  A Nederlands Dans Theatre (NDT) repertoárjába 1959-es alapítása óta hatszáznál is több produkció került be. Olyan neves koreográfusok dolgoztak a társulattal, mint Jiří Kylián, Hans van Manen, Sol León, Paul Lightfoot, Crystal Pite, Johan Inger, Alexander Ekman, Marco Goecke, Gabriela Carrizo, Hofesh Shechter, Sharon Eyal és Gai Behar. 1978-ban fiatal táncosokból jött létre az eredetileg De Springplank, azaz Ugródeszka névre keresztelt tagozata, amit a későbbiekben már csak NDT2 néven emlegettek. A tavaszi fesztiválon négy koreográfiát láthatunk tőlük, ebből hármat 2014-ben mutatott be az együttes. Előadásaik páratlan lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kiváló művészekből álló társulat összjátékát megcsodálhassuk. A holland együttes bódító ereje ugyanis abban rejlik, hogy táncosai egytől-egyig művészetük ámulatba ejtő művelői.
  
  Frenák Pál Társulata a fesztiválra időzítette új darabjának ősbemutatóját. A BIRDIE a bennünk és körülöttünk emelt falakról, határainkról és korlátainkról és azok túllépéséről szól - legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok. Az előadáshoz William Wharton, amerikai író 1978-as Birdy című regénye, illetve Alan Parker e regényt feldolgozó, azonos című filmdrámája, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul. Az előadás különlegességét fokozza, hogy a színpadon egy 3D-s grafikai tervezőprogramok világát idéző, hófehér, közel 2,5 méter magas elemekből, szabadon variálható, dinamikusan változó, grandiózus térrendszer szolgál majd díszletként – a technikát a világon először itt fogják alkalmazni.
   Wayne McGregor napjaink ünnepelt koreográfusa, huszonéves korától koreografál. Több barokk opera koreográfiáját tervezte a londoni Királyi Opera számára, a Milanói Scalában pedig rendezett. Sokoldalúságát mutatja, hogy híres galériák vernisszázsaira és divatbemutatókra is készített már koreográfiát. Atomos című, lírai hangvételű produkciója a mozgás és az emberi test szépségét állítja előtérbe. A darab világkörüli turnéjának egyik állomása lesz Budapest.
  
  A magyar néptánc iránt érdeklődőket egy legendás előadás felújításával várja a fesztivál: 1990 márciusában, Magyarország első szabad választásának napján mutatták be Novák Ferenc Magyar Menyegző című koreográfiáját. A tomboló sikert aratott produkciót 25 év elteltével, Ezüstlakodalom alcímmel a BTF egyik ünnepi eseményeként újítják fel.
  Tíz éve fiatal kolozsvári táncosok hozták létre azt az M Stúdiót, amely most a Törékeny című, műfaji határokat feszegető előadásában teszi próbára a közönség határait. Az Erkel Színházban mutatják be Csajkovszkij első és máig legsikeresebb balettjét, A hattyúk tavát, amelyet öt év után láthat újra a közönség.
  
  A költészet napját a Müpa 2012 óta nagy sikerrel futó, kortárs irodalmi sorozatának, a Literárium –nak extra kiadásával ünnepli a fesztivál: Karafiáth Orsolya, Térey János, Varró Dániel, Háy János, Garaczi László és Grecsó Krisztián köszöntik fergeteges gálaesttel a jeles napot meglepetésvendégekkel és két csodálatos páros, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, illetve Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint kíséretével.
  A fővárosi színházakban is egymás érik a bemutatók. Alföldi Róbert rendezésében a világhírű musical, a Kabaré kel új életre bábszínészek segítségével. A fanyar, abszurd, rafinált angol humor nagymestere, P.G. Woodhouse Agyeldobás című darabját vette elő Szente Vajk, olyan színésztársakkal, mint Simon Kornél, Nagy Sándor, Magyar Attila és Szerednyey Béla. Axel Hacke darabjában – A medve, akit Vasárnapnak hívtak – egy kisfiú egyik reggel egy játékbolt polcán ébred Medveországban, ahol egy Vasárnap nevű medvebocs játéka lesz. A furcsa történetet a Kolibri Színház állítja színpadra. A Radnóti Színház Spam operettjében főhősünk, Anikó egy dollármilliókat ígérő kéretlen levél nyomába ered. A darab dalszövegeit Hajós András jegyzi, az előadás rendezője Rudolf Péter.
  
  A fesztivál keretén belül másodszor rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). A nagyszabású színházi seregszemlén 13 ország társulatai mutatkoznak be, a franciák mellett a német, a dán, a spanyol, az olasz, a svájci, az osztrák, a lengyel, az ukrán, a román, a macedón és az orosz színházi élet meghatározó társulatai is jelen lesznek a MITEM-en, az eseménysorozat vendége lesz többek között Anatolij Vasziljev, Toni Servillo, Thomas Jolly, David Doiashvili, Viktor Rizsakov és Valerij Fokin is.
  
  B.R.I.S.A. / Schubert / Some Other Time / Subject to Change
  A Nederlands Dans Theater 2 (NDT 2) vendégjátéka
  2015. április 22. 19.00
  Művészetek Palotája — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  BIRDIE
  A Compagnie Pál Frenák ősbemutatója
  2015. április 17. 19.00
  Művészetek Palotája — Fesztivál Színház
  
  Wayne McGregor-Random Dance: Atomos
  2015. április 24. 20.00
  Trafó Kortárs Művészetek Háza
  
  Magyar Menyegző
  Ezüstlakodalom
  2015. április 24. 20.00
  Papp László Budapest Sportaréna
  
  Best of Literárium
  A költészet napja
  2015. április 11. 19.00
  Művészetek Palotája — Fesztivál Színház
  
  P. G. Wodehouse: Agyeldobás (Jeeves and Wooster) - bemutató
  2015. április 18. 19.00
  Madách Színház
  
  Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak - bemutató
  2015. április 18. 15.00
  Kolibri Fészek
  
  Tasnádi István-Hajós András-Dinyés Dániel: Spam operett - bemutató
  2015. április 26. 19.00
  Radnóti Miklós Színház
  
  MITEM
  2015. április 14-28.
  Nemzeti Színház0



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
2024. október 11.
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hommage - Tiszteletadás | Keserü Ilona kiállítása
Nyikolaj Luganszkij a 19. századi szalonok világát is megidéző repertoárral érkezik a 10. jubileumi Cziffra Fesztiválra
100 éves José Eustasio kultikus regénye, az Örvény
Liszt 213: Különleges ünnepi harmónium- és orgonahangversenyre készül a virtuóz orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté
Visszaköltözik az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu! – Ősbemutatóra készül a Thália Színház
Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd Férfikar
Liszti-hiszti - Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje
Barokk művek, barokk orgona és egy hegedű – Zene Világnap-i hangverseny a Pannonhalmi Főapátságban
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 keep north    artus társulat    data animal    imperial age    footlose    kip winger    stone    chris hemsworth    piramis    jürgen von knoblauch    dynamite    war of ages    jaume collet-serra    death in vegas    buttercup    kálloy molnár péter    paramore    noa rock    diablo blvd    leander    kampec dolores    surface festival    gustafsson     leonardo dicaprio    lehmann  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!