hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2015. február 12. csütörtök   17:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar sztárokkal koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar


  Új oldaláról mutatkozik be a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2015 tavasszal a Budapest Music Centerben, olyan előadók vendégszereplésével, mint Wolf Kati vagy Harcsa Veronika. Február 20-án, a könnyű- és komolyzenei szólistákat egyaránt felvonultató sorozat első koncertjén Ittzés Gergely fuvolaművész lép fel.
  
  A két éve megnyitott Budapest Music Center mára már megtalálta a helyét a budapesti jazz- és kortárszenei szcéna térképén. Olyan zenészek fordultak már meg itt, mint a Voces8 angol énekegyüttes, Andreas Scholl vagy Erik Truffaz.
  
  2015 tavaszán a Liszt Ferenc Kamarazenekar is itt rendezi meg három koncertből álló sorozatát, melyen olyan szólisták lépnek fel, mint Wolf Kati és Harcsa Veronika énekesnők, Ittzés Gergely fuvola-, Varga Gábor klarinét-, Balog József zongora- és Dienes Gábor oboaművész.
  
  ”Ritkán játszunk könnyűzenei darabokat, ebben a sorozatban ilyen kivételes előadásokra kerül sor”- meséli Rolla János, az együttes művészeti vezetője. „A BMC-t mint helyszínt 2013 decemberében kipróbáltuk és mivel kamarazenekaroknak ideális a terem akusztikája, úgy gondoltuk, a 2014-es koncertek, Harcsa Veronika és Szakcsi Lakatos Róbert meghívása után az idén újra rendezünk itt koncertet. Gershwin-és Enrico Pieranunzi-dalokat, Lutoslawski- és Peter Warlock- műveket sem játszunk gyakran, így ezúttal új oldalunkról mutatkozunk be.”
  
  Ittzés Gergely fuvolaművész, a február 20-i est szólistája számos nemzetközi verseny díjazottja: többek között a Zenei Egyéniségek 2. Aleksander Tansman Nemzetközi Versenyének nagydíját nyerte el Lengyelországban, itthon 1998-99-ben Fischer Annie-ösztöndíjban részesült, 2001-ben Liszt-díjjal, 2010-ben Lajtha-díjjal tűntették ki. A világ legnagyobb fuvolafesztiváljainak vendége fellépett már Párizsban, New-Yorkban, Pekingben, Brazíliában, Manchesterben, Freiburgban. A kísérleti darabokat is komponáló és publikáló fuvolista a Liszt Ferenc Kamarazenekarral Felix Mendelssohn d-moll hegedűversenyének fuvolaátiratát, valamint Frank Martin ritkán hallott Ballada c. opuszát adja elő. A koncert nyitányaként az együttes Mendelssohn h-moll szimfóniáját, a második félidőben pedig Sosztakovics kamaraszimfóniáját mutatja be.
  
  Tavasszal még két alkalommal koncertezik a zenekar a Budapest Music Centerben. Április 2-án Harcsa Veronika énekesnővel és Varga Gábor klarinétművésszel, május 22-én, Wolf Péter szerzői estjén a zeneszerző lányával, Wolf Katival, valamint Dienes Gábor oboa- és Balog József zongoraművésszel lép fel.
  
  2015. február 20. 19.30 - Budapest Music Center, BMC-sorozat I.
  km.: Ittzés Gergely, fuvola
  
  Felix Mendelssohn: h-moll vonósszimfónia, No.10
  Felix Mendelssohn: d-moll hegedűverseny (átirat fuvolára)
  Frank Martin: Ballada
  
  Witold Lutoslawski: Gyászzene Bartók emlékére
  Dmitrij Sosztakovics: Kamaraszimfónia op.110



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. október 21.
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021 (A38 Hajó - Budapest)
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
2021. október 22.
Új időpontban Tarja Turunen koncert
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sváby Lajos arcai
Liszt 210: Bor, vers és zene ‒ Az igazi Liszt életérzés Mészáros Zsolt Máté orgonaművésszel és Kautzky Armand színművésszel a zeneszerző születésnapján
Emil és a detektívek - Családi musical két részben
Fejérvári Zoltán zongoraművész szólóestje
Andrej Korobejnyikov zongoraestje az MVM Koncertek
Egy hónap múlva Beszélő fejek premier a Centrál színházban
Intrikákkal átszőtt Händel-operát hoz a Müpába a világhírű régizenei együttes
Vendégségben az Úrnál szabadtéri kiállítás
 kiemelt 
Novemberben Budapesten zenél a Jethro Tull, jövőre új lemezt is kiadnak
  
Ahogy számos turné a közelmúltban, a Jethro Tull Prog Years körútja is halasztást szenvedett, azonban most már biztosnak tűnik: idén november 12-én pótolják a koncertet a Kongresszusi Központban

Rocklegendák Győrben: Bruce Dickinson, Roger Glover és John Coghlan is fellép ősszel a 750 éves városban
Jozef Van Wissem Budapesten
2022-ben is a Budapest Park-ban koncertezik Billy Idol
Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 billy lunn    attila    hardcore superstar    age of agony    elviszlek magammal    incubus    grain    coreleoni    kalapács    brad pitt    toxic holocaust    beneath    darkane    faithless    van canto    csak szexre kellesz    hans zimmer    hail of bullets    murderdolls    paul    ease of disgust    adam sandler    frames    raven    beat dis  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!