beszámoló [buli]  2015. február 4. szerda   18:33

1 hozzászólás

  Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen kaliberű gitáros, miért nem mozgatott meg nagy tömegeket. Hiszen ez a fellépés minden szempontból megérdemelt volna egy nagyobb hazai közönségsikert. Hacsak annyiban nem, hogy manapság nem sorolható a népszerű műfajok közé az instrumentális virga gitárstílus.
  De ez azokat, akik ott voltak ezen a fellépésen, abszolúte nem érdekelte a tömegízlés efféle megnyilvánulása. Ennek ellenére az elmúlt évek tapasztalata szerint, Batio bármelyik hasonszőrű kortársát kiemelhetném, mégis fényévekkel többen voltak kíváncsiak rájuk, mint most Batiora. Valahol ez is szomorú. Batio két évvel ezelőtt is fellépett Budapesten, az akkori fellépését ki kellett hagynom, de most bepótoltam. Igaz ezúttal sem a nagyteremben lépett fel, hanem Cafeban, de az legalább alaposan megtelt, amolyan csendes, nyugis, ülős bulit láthattunk.
  
  Batio Fellépését látva megállapítható, hogy rohadt nagy gitáros géniusz a fickó. Hihetetlen pengetési és gitárfogási technikája tananyag, kezdő és haladó gitárosoknak egyaránt. Minimál csukló mozgása, olyan mintha levegőben játszana és ördögi ujjtechnikája szinte követhetetlen. Egyszerűen szigorú! Ördögi játéka miatt a középkorban biztos, hogy máglyára küldték volna! „Sarlatán…! Ördöggel cimborál…! Máglyára vele…!”
  Minden tekintetben el kell ismernem, hogy Batio remek partnerekkel vette körül magát, akik bravúrral, rutinnal és görcs nélkül nyomták le ezt a röpke másfél órás koncertet. Minden zenésztársa könnyed mozdulattal hozta ki a hangszeréből a legjobbat. Az olasz különítmény, Pietro Leporale énekes, valamint a Simone Massimi basszeros és Roberto Pirami dobos egyaránt kiválót alkottak. Az öthúros basszus gitárból is minden kijött, Roberto a minimalista dobszerkóból ugyancsak kihozta a maximumot. Játékuk maga volt a mennybemenetel. Lehetetlen összehasonlítani Michael Angelo Batio-t és az Atomic Playboyzt – már koruk és tapasztalatuk miatt sem lehet -, de valahogy az a Pistols-os, Clash-es, 4/4-es nyers életérzés és tupírhajak valahogy ezen a koncerten a fölösleges körök kategóriájába volt sorolható.
  
  Egyébként nagyon nem lehetett hibát találni ebben a 10 pontos koncertben, talán csak annyit, hogy az „énekes” , Pietro a keményebb Metallica Hetfield-i hangzását/hangfekvését, nem tudta oly mértékben kiénekelni, mint azt ildomos lett volna – mondhatni, nem áll neki jó. Inkább a Purple, Sabbath-féle tradicionális rock hangzásban érvényesült. A műsor nagy részét a Hands Without Shadows 2 – Voices albumáról szemezgette a mester, de volt Clapton Is God, Metallica Rules, Van Halen és műsorának méltó zárásaként Jimi Hendrix is.
  Ezen a koncerten is bebizonyosodott, hogy Batio nem a líraiság embere, inkább a virtuóz tekeréseké, amit szerintem egyik hallgató sem bánt. Tanulságos, mint egykoron a technikatanárom monda: „érzéssel fiam azzal az ollóval…„
  Nem sok zenész játszik ennyire látványosan és izgalmasan, mint Michael Angelo Batio a dupla gitárján. Az a buli több volt, mint egy átlagos rock koncert. Az élmény, amit ma este láthattunk-halhattunk, valóban megfizethetetlen volt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:

---

Tom	2015. február 15. 12:07  #1

Köszi a beszámolót, nekem sajnos ki kellett hagynom a koncertet, de legközellebb ha jön mindenképpen szeretnék elmenni.

---