hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. december 22. hétfő   16:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Michael Angelo Batio: ismét Budapesten a duplagitáros zseni
2015. február 3., kedd 20h, Pecsa Music Café - Budapest



  Február 3-án újra Budapesten üdvözölhetjük a különleges duplagitárjáról és rendkívüli zenészi kvalitásairól ismert Michael Angelo Batiót, aki Intermezzo című friss albumával, valamint ismert zenészeket felvonultató együttesével érkezik a Pecsa Music Caféba.
  
  Michael Angelo Batio utoljára 2012-ben járt Budapesten, és igen eseménydús két évet tudhat maga mögött. 2014-ben a Dean Guitars két limitált példányszámos, egyedi kialakítású gitárt is kiadott Batio neve alatt: ez egyik egy „Speed Of Light” névre hallgató signature gitár, a másik pedig egy héthúros hangszer, mely a „MAB 7 Warrior” nevet kapta, a rajta látható mintát Stephen Jensen tervezte.
  
  Idén májusban Michael egy Guiness rekord beállításában segédkezett: a lengyelországi Wroclaw-ban több mint 7400 gitáros játszotta egyszerre Jimi Hendrix klasszikusát, a Hey Joe-t, köztük Steve Vai, Chris Jagger és a Uriah Heep is. Nem sokkal később, nyári turnéja alatt Michaelt az a megtiszteltetés érte, hogy az amerikai Montana államban lévő Glendive városában személyesen a polgármestertől vehette át a város kulcsait egy koncertje után – szó szerint többet, hiszen a gitárokhoz hasonló, összeforrasztott ikerkulcsokkal lepték meg a zsenit. Nem sokkal később érkezett a hír, hogy duplagitáros technika lényegét bemutató videó első lett a Guitar World magazin Youtube csatornájának nézettségi listáján.
  
  
  Az idei év legfontosabb híre pedig az, hogy az új lemez is elkészült: Batio Intermezzo címen adott ki egy instrumentális albumot, mely csak új szerzeményeket tartalmaz. Ez az első album, amin Michael új, héthúros signature gitárját, a Dean MAB 7 „Warrior”-t használta. A lemezen számtalan illusztris gitáros vállalt vendégszereplést: hallhatjuk George Lynch, Guthrie Govan, Michael Romeo, Jeff Loomis, Craig Goldy, Dave Reffett, Chris Poland, Rusty Cooley, Mike Lepond, Elliott Dean Rubinson, Joe Stump, Andrea Martongelli, Alex Stornello, Bill Peck, Max Carlisle, Florent Atem, Annie Grunwald és Tobias Hurwitz játékát is. A lemezen szereplő 8 Pillars Of Steel című dalhoz készült videót itt láthatjuk.
  
  
  Michael rengeteget turnézik, az elmúlt évtizedben több mint 1000 koncerten vett részt. Ennek köszönhetően Budapestre is újra eljut, ahol ezúttal február 3-án, egy zenekar élén mutatja majd be az új dalokat a Pecsa Music Caféban: énekesként az Uli Jon Roth oldaláról ismert Piero Leporale, továbbá a Blaze Bailey zenekarából ismert Simone Massimi, valamint Vinnie Moore dobosa, Roberto Pirami kíséri majd el.
  
  A Livesounds bemutatja:
  2015. február 3., kedd 20 óra
  Budapest, Pecsa Music Café
  Michael Angelo Batio & Band
  Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5500 Ft
  
  Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
  
  További információ az előadóról:
  Az 1956-ban született Michael Angelo Batio 5 éves kora óta zongorázik, és 10 évesen kezdett gitározni. Már gyerekkorában is sokszor egyszerre két hangszeren játszott, ráadásul balkezessége ellenére jobb kézzel is, és néhány év után már gyorsabb volt, mint a tanára. Később érdeklődése a jazz felé fordult, ill. zeneelméletből és komponálásból szerzett diplomát, így elmondhatjuk: nem csak egy őstehetséggel megáldott, hanem komoly szakmai tudással is rendelkező előadóról van szó.
  
  Michael zenei tudását számos területen kamatoztatta: session zenészként dolgozott, írt reklámzenéket a Burger Kingnek és a McDonalds-nak, és persze mindenféle rockbandákban is szerepelt. 1984-től a Steppenwolfból ismert Tommy Holland mellett zenélt, majd saját bandát alapított Nitro néven. Ekkoriban tűntek fel először az MTV képernyőjén, és a világ rögtön felfigyelt Batióra, ugyanis a klipben egy négy részből összeállított „quad gitáron” játszik ijesztő sebességgel.
  
  Már ekkor kitűnt szélsebes pengetéstechnikája (shred), és az általa szabadalmaztatott over-under, azaz „fent-lent” tapping megoldás, melynek lényege, hogy játék közben hol alulról, hol felülről fogja le a húrokat. A quad gitár mellett manapság főleg a szintén saját találmánynak számító, a Dean által gyártott dupla gitárt használja, melynek különlegessége, hogy nem egy duplanyakú hangszert kell elképzelnünk, hanem két, V alakban összeillesztett gitárt. Ez a megoldás leegyszerűsíti a többszólamú játékot és a gyorsabb, dallamosabb szólózást teszt lehetővé, ahogy ezen a videón is látható:
  
  
  A 93 óta szólóban tevékenykedő Batio mára a zenészvilág meghatározó egyénisége, és ezt nem csak a különleges hangszereknek és technikáknak köszönheti, hanem az olyan oktatófilmeknek is, mint a 99-es Jam With Michael Angelo, ill. a Spped Kills és a Speed Lives lemezek. Ezek az anyagokat számos ma már ismert zenészre volt hatással: állítólag John Petrucci, Dimebag és Michael Romeo is használta ezeket az anyagokat, Mike korai tanítványai között pedig ott volt Tom Morello, a Rage Against The Machine későbbi gitárosa is.
  
  Kapcsoalódó weboldalak:
  http://www.livesound.hu
  http://www.angelo.com
  http://www.facebook.com/LiveSoundProd
  http://www.facebook.com/events/181942581911963



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 die toten hosen    hodor aura    kárpátia    deafheaven    om    bootsie    jackass 3d    jon oliva    nanny mcphee    nova prospect    lehmann    mötley crüe    the cribs    halott pénz    battle: los angeles    turn of mind    a-team    cadik    fueled by fire    soulfly    szerelmek    the dead south    the legend of the guardians    presidance: hungarythm    dark of the moon  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!