szerző: BarnaSólstafir, Esben And The Witch, Obsidian Kingdom 2014. november 19., Budapest, Dürer Kert
Az izlandi Sólstafir egyedi, poszt-rock közeli muzsikája egyre nagyobb ismertségre tett szert az évek során, amely abszolút megérdemeltnek tekinthető a munkásságuk kimagasló színvonalának tükrében. A magyar közönség is szereti a zenekart, így sokan fokozott várakozással tekintettek az első főzenekari pozícióban betöltött turnéjuk fővárosi állomása elé. Az izlandi cowboyokat a brit Esben And The Witch és a spanyol Obsidian Kingdom kísérte el a körúton.
Amire a koncertterembe értem, már az atmoszférikus muzsikát játszó Esben And The Witch csapott bele a műsorába, tehát sajnos a progos extrém metal-t toló Obsidian Kingdom előadásáról lemaradtam. A 2008-ban alakult brit trió elég magába fordult zenével bűvölte el a közönséget, amelyben a poszt-rock mellett alternatív rock hatások is bőven képviseltetik magukat. Az idén harmadik albumát kiadó zenekar egy kellemes, bő fél órás fellépést adott, melynek zenei középpontjában Rachel Davies énekesnő/basszer állt. Nagyon jó hangja van a hölgynek, és Thomas gitáros, valamint Daniel dobos is kellően átszellemülten adta elő a szerzeményeket. Azonban nekem túl nyugis volt a muzsika, és pár szám után már kicsit unalmasnak hatottak a lassan csordogáló atmoszférikus dalok. Ettől függetlenül alapvetően tetszett a produkciójuk és a termet félig megtöltő közönséggel együtt élveztem a britek koncertjét.
Az izlandi Sólstafir-t egy izgatott közönséggel teli terem várta, amely nem meglepő az 1995-ben alakult banda egyre nagyobb sikereit ismerve. A feltörekvő pályájuk egy újabb állomását jelentette az idén megjelent Ótta című ötödik lemezük, amely tovább mélyítette az egyre jobban rétegzett poszt-rock muzsikájukat. A banda már többször is fellépett nálunk, bár a legutóbbi koncertjük sajnos elég rövid műsoridővel bírt az előzenekari státusz miatti limitált időkeretnek köszönhetően. Most azonban senkinek sem lehetett panasza a játékidőre, ugyanis majdnem két órán át muzsikáltak az északi cowboyok. A Köld album címadójával berobbanó banda jellegzetes színpadi megjelenéssel bír, a sajátos kalapok, nagy szakállak és díszes csizmák egy csak rájuk jellemző atmoszférát teremtenek a terjengős, messzi tájakra utaztató epikus dalaikkal együtt. A jeges vidékről érkező kvartett zenéjében benne van a szülőföldjük különcsége és egyedi szépsége. Ebből a miliőből kaptunk egy tökéletes ízelítőt, amelynek az alapjait az Ótta szerzeményei alkották (Lágnætti, Ótta, Rismál, Dagmál, Náttmál), és a Svartir Sandar-ról (címadó, Fjara, Þín Orð, Ljós Í Stormi), valamint a Köld-ről (címadó, Goddess Of The Ages) elhangzó dalok tettek teljessé. A muzsikusok teljes beleéléssel, főleg a hangszereikre koncentrálva játszották az epikus nótákat, a közönséggel való interakciót pedig tökéletesen oldotta meg a koncert egy részében mókás sityakot viselő Aðalbjörn gitáros/énekes. Addi a pacsizások mellett vicces átkötőkkel is szórakoztatta a kellően feltüzelt közönséget, tovább emelve az amúgy is kiváló hangulat szintjén. Bár a Svartir Sandar előtti szarkasztikus kijelentését kicsit furcsálltam, hiszen a személyes tapasztalatom alapján a csodás tájakkal bíró Izland minden, csak nem unalmas. A magával ragadó koncert élvezeti értékét szerencsére nem rontotta le a hangzás sem, amely a kezdeti gyengélkedés után egy korrekt szintre állt be. Még meglepetéssel is szolgált számomra a koncert, ugyanis a kitartó közönségnek hála egy második ráadás számmal is kedveskedett a banda, amely a turné más állomásain tudtommal nem fordult elő. Tehát nem csak a nézők, hanem a zenészek is élvezték a koncertet, amely egy csodás, több napra feltöltő erejű élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket.
A Sólstafir sokadszorra bizonyította, hogy a lemezen is kiváló zenéjüket élőben is meggyőzően tudják prezentálni. Remélem a következő turnéjukkal is útba ejtik majd hazánkat, amelyen a megjelenésem a többi rajongóval együtt biztosra mondható.