hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. december 2. kedd   16:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Alvin és a Mókusok: lemezbemutató a Barba Negrában


  Két év után jelent meg idén ősszel az Alvin és a Mókusok új albuma, A bölcsek meg hallgattak címmel. A tavalyi, 20. születésnapot ünneplő jubileumi turné után idén tehát ismét új dalokkal vár minket a zenekar országos turnéján. A fővárosi koncertre december 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, a Fatal Error és a Magic Cats Rockabilly trió felvezetésével.
  
  A november 21-én megjelent, A bölcsek meg hallgattak című új Alvin és a Mókusok lemez összesen 11 dalt tartalmaz. Ezek közül az egyik, a Konfliktus már augusztusban nyilvánosságra került, szöveges videó formájában, amely ide kattintva látható.
  
  A zenekar elmondása szerint az új lemez különleges abból a szempontból, hogy erre tudták legtöbb energiát fordítani az összes eddigi albumok közül. Mind zeneileg, mind szövegvilágban sikerült még feljebb tenni a lécet, és hangulatában is nagyon színes anyag született, amelyben néhol zongorabetétek, fúvósok is felbukkannak.
  
  A zenekar az új albumot az egész országban, koncertek sorozatával mutatja be. Budapesten december 13-án játszanak a Barba Negra Music Clubban. Jegyek még kaphatók!
  
  Alvin és a Mókusok: A bölcsek meg hallgattak lemezbemutató
  2014. december 13., szombat 20 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Alvin és a Mókusok, Fatal Error, Magic Cats Rockabilly trió koncertek
  Belépő: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft.
  
  Jegyek kaphatók a Barba Negra Music Clubban, a Headbangerben, valamint online:
  Barba Negra Music Club hálózatában.
  Ticketportal rendszerében.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a titánok haragja    szexhead    beatkoho        rolling stones    aerosmith    the crown    past perfect    sherlock holmes    butch vig    open air    haw    fonó    hodor aura    számos pasas    waking up    punnany massif    ez basic    bilocate    mad sin    the moon and the nightspirit    barn burner    barney és a nők    paul di’anno    ihsahn  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!