hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. november 11. kedd   04:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Anna and the Barbies 10 éves jubileumi és lemezbemutató koncert
2014. november 14. (péntek), 20:00, Syma Csarnok

  Az idén tízedik születésnapját ünneplő Anna and the Barbies zenekar november 14-én tartja jubileumi nagykoncertjét a SYMA Csarnokban.
  
  A zenekart 2004 őszén, Budapesten alapította a két testvér, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel. A megfelelő zenésztársak megtalálását követően, egy rövid próbaidőszak után belevetették magukat a pesti klubélet sűrűjébe. Mindjárt a harmadik fellépésük egy nagyszabású, egész estés R´n´B – Hip-Hop koncert volt a Moulin Rouge-ban, gyönyörű látvány és rengeteg sztárvendég kíséretében.
  Az első albumra négy évet kellett várni, 2008-ban jelent meg a zenekar Medallion című lemeze. Még ebben az évben Lenny Kravitz előzenekaraként játszhatott a banda a teltházas Papp László Sportarénában. 2010-ben látott napvilágot a második album, Gyáva Forradalmár címmel, amely már sokkal egységesebb anyagot tartalmazott, valamint ekkorra alakult ki az Anna and the Barbies jelenlegi felállása is: Pásztor Anna – ének, Pásztor Sámuel – gitár, ének, Hernádi Dávid – basszusgitár, Vághy Tamás – billentyűk, Bubnó Márk – dob.
  2012 őszén megjelent ÁNEM! című albumukat a közönség mellett már a szakma is elismerte, amit 2013-ban Fonogram díjjal jutalmazott, mint az év legjobb rockzenei albumát!
  Ekkor már az Anna and the Barbies az ország egyik legtöbbet koncertező zenekarává nőtte ki magát, állandó fellépői lettek a hazai fesztiváloknak, Márti dala című szerzeményük (melyben közreműködött a Quimby zenekarból ismert Kiss Tibi) országos sláger lett, a dal hónapokig vezette a rádiók játszási listáit. 2013 év végén jelent meg a Csillagokkal Álmodom című akusztikus koncertlemezük, majd elindult a 2014-es turnéjuk, melynek csúcspontja a november 14-ei jubileumi koncert a SYMA Csarnokban!
  
  Az Anna and the Barbies koncerteken olyan energiák szabadulnak fel a színpadon, amelyek mellett az sem tud ülve maradni, aki először hallja a nem csak fergeteges színpadi elemekkel tarkított, hanem mélyebb szövegvilággal is átszőtt produkciót. A zenekar dinamikus, erőtől duzzadó megszólalást produkál, ami „leszakítja a fejeket”, „kikezdi a mellkasokat” és amelyet légies őserővel celebrál a banda frontembere Pásztor Anna.
  
  Ezeket az energiákat felturbózva viszi színpadra a zenekar november 14-én a SYMA Csarnokban, hogy méltóképp megünnepelhesse tízedik születésnapját! Az este különlegessége, hogy a zenekar ezen a jeles eseményen mutatja be először élőben a november elején megjelent Szabadesés című új albumát.
  Annára és zenekarára jellemző sodró lendület, extravagáns színpadkép és látvány a nem mindennapi show-val együtt garantált. A koncert vendége a gitáros legenda Tátrai Tibor, valamint az egyedi hangszerelésű, magával ragadó formáció, az AIRTIST lesz. Az új lemez dalai mellett felcsendülnek az Anna and the Barbies eddigi pályafutásának legnagyobb slágerei, de erre az alkalomra „leporolnak” néhány feledésbe merült régebbi nótát is! Táncosok, vendégek, sok-sok meglepetés és őrült rock-cirkusz várja a rajongókat a zenekar fennállásának legnagyobb buliján!
  Felkészülni, öveket becsatolni és Kezdjetek El Élni!
  
  Vendég:
  Tátrai Tibor
  AIRTIST



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beyond the black    magma rise    royal flush    revolution renaissance    brutally deceased    b.b. king    geezer butler    turbo    how to train your dragon    pentagram    téglás zoli    3d    tri state corner    korál    müller péter sziámi    truth and its burden    merlin    mundruczó    harlott    emi    lourdes    thy catafalque    orden organ    rakamaz    brutal assault  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!