hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2014. november 6. csütörtök   04:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyenes Gypo Circus koncert az Instantban


  Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2014 a Gypo Circus éve! A nyarat végig fesztiválozták, majd október közepén megjelent az új lemezük és ennek apropóján két frenetikus koncertet is adtak a Rotfront társaságában. Az egyiket ráadásul Berlinben! Ha lemaradtál a budapesti bemutatóról - vagy nem volt még elég -, 2014. november 10-én az Instantban a helyed, ugyanis a zenekar ott adja következő koncertjét! Ethno-punkra fel!
  
  Ugyan a Gypo Circus-t egyre kevesebb embernek kell bemutatni, érdemes kicsit átbeszélni kikről is van szó! A 2011 ősze óta létező zenekart öt teljesen eltérő zenei ízlésű ember álmodta meg. Így született meg a balkáni ethno, gipsy és punk keresztezéséből az elképesztő hangzásvilággal rendelkező Gypo Circus. Ennek jó iskolapéldája volt a 2012-ben megjelent Szabad-e a szerelem című első lemezük, amely már hozza azt a hangulatot, ami miatt első hallásra beléjük lehet szeretni.
  
  Az idén október 11-én a 1G Records gondozásában kiadott második album (Villanyos + Akusztixx) nem tér le a megszokott útról, hanem a siker felé tereli a zenekart. Hagyján, hogy a korong tele van slágerekkel, de hallgatása közben az ember folyamatosan késztetést érez a táncra. Erre jó példa volt a Rotfronttal adott két lemezbemutató koncert, amivel nemcsak a hazai közönséget varázsolták el az A38-on, hanem a berlini polgárok is megtapasztalhatták milyen az, amikor a magyar jó zenére mulat!
  Aki mindezekről valamiért lemaradt volna, az november 10-én mindenképpen vegye az Instant felé az irányt, mivel a Gypo Circus következő koncertjének dátuma és helyszíne ez lesz. De a meglepetés csak most jön: a belépés teljesen ingyenes. Igen jól hallotta; INGYENES! Nincs kifogás, kénytelenek leszünk megismerkedni a Polgármesterrel, az Emlékekkel és a Vadvirágokkal pénztárcabarát módon. Meg természetesen a legújabb lemezzel és az utánozhatatlan koncertélménnyel.
  November 10-én Gypo Circusra kell menni és kész!
  
  GYPO CIRCUS
  2014. november 10., hétfő
  Instant (Nagymező utca 38., Budapest 1065)
  Kezdés: 22:00
  A belépés: INGYENES



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metrosection    red partizan    lakatos róbert    underworld 4    therion    hopes die last    radiohead    mason    venom    mad caddies    hammer barlang    mangani 888    kovary    slytract    bartos erika    january jones    dave groh    big miracle    csík    katherine heigl    core leoni    szekeres andrás    halálos iramban    rising sound    arany jános  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!