hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [album]  2014. november 5. szerda   16:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Standing Ovation - Első magyar színházi rockfesztivál
2014. november 6. A38

  November 6-án este 19 órától a független színházaké a főszerep: a kéthelyszínes minifesztiválon színészek (és nem csak színészek) zenélnek az A38 Hajón. Komoly kísérleti produkciók nyújtanak kezet alkalmi bulizenekaroknak, fellép Péterfy Bori és Zságer-Varga Ákos, utóbbi lemezlovaskodni is fog, és még egy lemezbemutatóra is sor kerül: Hámori Gabriella itt adja először nagy színpadon új nagylemezének anyagát. A fesztivál bevételeit a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajánlják fel az esemény szervezői.
  
  Az idei év egyik legnagyobb színházi-zenei meglepetése volt, hogy Hámori Gabriella, három év külföldi munka után hazatérve nem mással kezdett bele szólólemezének megírásába-felvételébe, mint Poniklo Imrével, az Amber Smith és a Poster Boy frontemberével. A Nem örmény népzene című album pár nappal ezelőtt jelent meg, és bár szűk körben már bemutatták, az első igazi, „színpados” koncertpremierre most kerül sor.
  
  Az indie-pop zenész és a népszerű színésznő együttműködéséből megszületett finom hangulatú, elegánsan hangszerelt középtempós dalokból álló lemez zenei alapjait döntően Poniklo szerezte, szövegeit pedig közösen írták. Egyfajta pop-alapú, de erősen szövegközpontű „indie-sanzon” albumról van szó, aminek az előadók szerint folytatása is lesz.
  
  A HOPPart Társulat tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter színművészetis osztályából kerültek ki, ők voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenés színész-osztályának hallgatói. Képzett hangszeres zenészek, akik egyben profi prózai színészek is, és úgy gondolták, legjobb, ha ezeket a képességeiket együtt, egy társulatban kamatoztatják. Mindent ők csinálnak, és mindehhez önmagukat kísérik, de nem a megszokott, musicales szórakoztatóipari stílben, hanem egyfajta alternatív színházi nyelvet használva. Elegánsan és könnyedén lavíroznak Bob Fosse Chicagója és Shakespeare Coriolanusa, a sitcom és a kortárs opera világa között. Egyszerre színészek és zenészek, játszanak szerepet és hangszeren, adják önmaguk zenekarát és az előadás résztvevőit. Ezúttal az A38-ra számtalan telt házas koncert, lemezbemutató és fellépés után visszatérő Péterfy Bori a vendégük, aki a Krétakör és a Nemzeti Színház volt színésznőjeként, illetve nagyon népszerű popsztárként igencsak érti ezt a kettősséget.
  
  A Szakértők zenekar eredetileg Kaposváron alakult, és a Mohácsi János rendezte Csak egy szögben játszott először. Azóta számtalan előadás közreműködője volt, nemcsak a Csíky Gergely Színházban, hanem például a budapesti Nemzetiben is, de sokszor feltűnt a POSZT-okon, vagy az Átriumban (ez utóbbiban monumentális, ötvenszámos és legalább ennyi vendégfellépős műsorral). A Kovács Márton vezette társulat muzsikájában keveredik minden műfaj, ami csak színházi lehet: népzene, dzsessz, szving, kuplé, sanzon, hangulatteremtő aláfestő zene és még sorolhatnánk. Ahogy Mohácsi János fogalmaz: igazi „hungarikum hangáradat”.
  
  Zságer-Varga Ákos is játszik velük (Zagar), aki lemezeket is pakol majd az est során, ahogy szokta, egy bemutató nélküli premier party keretében.
  
  A Kompánia Színházi Társulat előadásaira jellemző a zenei központú dramaturgia, éppen ezért nem meglepő, hogy a tagok önálló zenei produkciókkal, koncertekkel is fellépnek. Az általuk alapított, nevét az egykori észak-ázsiai ősmasszívumról nyerő Angara zenekar célja, hogy az autentikus népzenét kiegészítse a dzsessz improvizációs technikáival. A koncert-előadásokon elsősorban a népdalok és a dzsessz-sztenderdek összefüggéseit keresi és mutatja be, mindeközben komolyan kísérletezik a modern harmóniavilággal és a legkülönbözőbb zenei formákkal. A hangszerek között a lanttól a gordonon és a gitáron át a nájlonzacskóig sok minden megtalálható, a végeredmény pedig az egyedi hangvételű feldolgozások eklektikus, mégis egységes világa.
  
  A Bekvart alapvetően a Bánfalvi Eszter Kvartett rövidítése, és nagyjából fedi is a valóságot, attól a két apróságtól eltekintve, hogy egyáltalán nem kvartett és a remek színésznő, Bánfalvi Eszter egyáltalán nem tagja a zenekarnak. „A színész az új rocksztár!” felkiáltással csajozós rockot játszik, és a tagok saját bevallásuk szerint is elég jól néznek ki. Koncertjeiken rengeteg minden megtalálható: sör, pezsgő, szép lányok, részeg fiúk, hangos gitárok (több mint amennyi kell), exbarátnők és leendő barátnők, sztárvendégek.
  
  A 19 órakor a Kiállítótérben bemutatásra kerülő előadás kivételes az Artus Kortárs Művészeti Stúdió történetében, hiszen kizárólag zenészek adják elő. Azonban ami megszületett, nem csak magas színvonalú zene, hanem akció, kép, mozdulat, jelenlét: koncertszínház, ahol valódi „ensemble”-együttműködés és szabad alkotói felfogás egyesült Debreczeni Márton rendezésében. A művészek a vízbe érkezés pillanatát próbálták meg háromdimenziós modellként körbeforgatni, és megvizsgálni a fiú, az apa, a paraszt, a halak vagy egy műhold szemszögéből. A versből, a mítoszból, improvizációkból, beszélgetésekből szőttek organikus belső partitúrát. A koncepció szerint egy műhelybe „hívják meg” a hallgató-nézőket, ahol a két férfi, apa és fia röpülésének fekete dobozát kinyitva, minden mozzanatból hang, ritmus, zene lesz.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
SICC Összművészeti Fesztivál az Akváriumban
Újra megszervezik a fejlődni vágyó dalszövegírók táborát, az Orfűi Dalszövegelőt
A Hagyományok Háza számos fesztiválon várja a közönséget
Nobel-díj, ikercsontváz és a világmindenség új értelmezése
Találkozás a „Kert”-ben egymással, a művészekkel és önmagukkal – ezt kínálja az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes koncertestje az Orfeumban
Gazdag jubileumi programmal, tematikus napokkal várja a közönséget júliusban a főváros több helyszínén a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest
Budapesten kettő Fülesbagoly Tehetségkutató lesz, majd Keszthelyen zárul a sorozat
Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben
 kiemelt 
THE NECKS – Improvizáció határok nélkül Ausztráliából
  
Chris Abrahams (zongora, Hammond-orgona), Tony Buck (dob, ütőhangszerek, elektromos gitár) és Lloyd Swanton (basszusgitár, nagybőgő) több mint harminc éve formálják a kortárs improvizatív zene határait

TERROR (US) - ONLY THE HARD TOUR 2025
Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!
Jamaicából is érkeznek fellépők a LB27 Reggae Campre
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 saint deamon    eddie vedder    rockmaraton    gyár    kishúg    neck sprain    godot    turn of mind    tündérgyár    obscura    duende    dj mike reem    billy corgan    mc verse    péterfy bori    milking the goatmachine    totálkár    voodoo allen    tesseract    george clooney    nova rock    vörös andrás    hobo És bill    butch vig    steve zahn  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!