hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. október 29. szerda   16:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Negative Art bemutatja: Sólstafir (ISL), Esben and the Witch (UK) Obsidian Kingdom (ESP)
2014. november 19. szerda 19h, Dürer Kert



  Furcsa nevek, misztikus borítók, nehezen bekategorizálható hangfolyamok. Ez csak egy része annak, amit az évtizedes múltra visszatekintő Sólstafir formáció nyújtott a világnak. A magyar közönség 2014-ben pedig nem csupán az elsöprő energiájú nagylemezek és a nyár végén megjelent új album, hanem a zenekar közelgő budapesti fellépése miatt is örülhet, hiszen november 19-én a Dürer Kert színpadán is bemutatják Ótta című új anyagukat.
  
  Nem jutott egyszerű sors az 1995-ben alakult izlandi zenekarnak. Korai tagcserék és kiadókeresés jellemezte ugyanis a csapat életének kezdeti szakaszát, az új évezredben azonban fokozatosan kezdtek helyre rázódni az események, mégpedig olyannyira, hogy mára már az experimentális metál nagyját tisztelhetjük a négyfős társaságban. Persze ez a kategória sem állja meg teljesen a helyét: anyanyelven felénekelt kompozíciói, többtételes, kimerítő hosszúságú szerzeményei és érzelemdús, mégis kemény riff technikája révén a zenekar egyaránt felidézheti a 70-es évekbeli progresszív rock, a kísérleti metál és a 90-es évek óta népszerű poszt rock színterek legjellemzőbb sajátosságait – külön figyelmet fordítva a Sólstafir saját, utánozhatatlan személyiségjegyeinek kidomborítására is.
  
  Aðalbjörn Tryggvason, Guðmundur Óli Pálmason, Sæþór Maríus Sæþórsson és Svavar Austmann már tapasztaltak annyira, hogy rutinszerűen csavarják ujjaik köré a közönséget. Ez november közepén sem lesz ez máshogy, és egy felejthetetlen estének lesznek részesei azok, akik a Dürer Kertet választják aznap, amikor a viking vadság, az északi rejtélyek és a hosszú szakállak lesznek a hívószavak.
  
  Jegyár: november 10-ig 3.500 Ft, utána 4.000 Ft
  Elővételi helyek: CD Pince, Dürer Kert és online a Tixa.hu weboldalon



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

NEGATIVE ART

 programajánló: 
2025. március 16.
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Gyerekrendezvénnyel rukkolnak elő a Fishing on Orfű szervezői
Dark Tranquillity: Októberben újra Budapesten, az Ultima Ratio Fest keretében!
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
Tom Jones – A zene időtlen ikonja
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
Suicidal Angels, Domination Inc, Archaic
A WIRES, TCHERT, STILL COLD és COLD BRICK a Dopaminban
 kiemelt 
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
  
Március 25-én a komplex, progresszív death metalt hallgató közönség gyűlik majd össze a Dürer Kertben, hiszen az Agressive Progressive turné keretében egy este láthatjuk a színpadon a Rivers Of Nihil, a Cynic, a Beyond Creation és a Dååth koncertjét is

Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
Tom Jones – A zene időtlen ikonja
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sisters of mercy    vad fruttik    enforcer    crest of darkness    slamo    vida rock band    stuck mojo    inception    mutiny on the bounty    amorphis    katzenjammer    skull fist    death night feast    gallows    nasum    kapcsolat    kate nash    tool    vanderbuyst    jared leto    arkona    flynn    fusion bomb    metal dayz    slash  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!