hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. október 15. szerda   10:10
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Ismét Accept a Petőfi Csarnokban
2014. október 26, Petőfi Csarnok



  Amikor a heavy metal megszületéséről beszélünk, természetesen a New Wave Of British Heavy metal bandák kerülnek elsőként szóba (Judas Priest, Iron Maiden, Saxon, stb.). Pedig nagyon fontos szerep hárult az előzőekkel ellentétben Németországból származó Accept-re is, akik már 1971-ben megalakultak. Még ha a csapatot meglehetősen göröngyös életút és számos tagcsere is jellemezte, kétségtelen, hogy egy igazi legendával találkozhatunk februárban a Petőfi Csarnokban.
  A megalakulás után még több évig ismeretlenül csengett az Accept név, ugyanis a csapat instabil felállással, amatőr szinten létezett. Az a társulat, amelyik már lemezmegjelenéssel büszkélkedhetett, Udo Dirkschneider énekesből, Peter Baltes basszusgitárosból, Wolf Hoffmann és Gerhard Wahl gitárosokból és Frank Friedrich dobosból állt. Az Accept című debütalbum nem jelentett még sikert a zenekar számára. A lemez megjelenése után az utóbbi két tag helyére Stefan Kaufmann és Jörg Fischer kerültek, ez a felállás már komolyan vette a zenélést, ők érték el az Accept igazi sikereit.
  A soron következő I´m A Rebel és Breaker albumokkal nyerte el a média figyelmét a zenekar, olyannyira, hogy a Judas Priest vitte turnéra őket, amely még több ismertséget és sikert hozott. A Restless And Wild album felvételei előtt Jörg Fischer kiszállt a csapatból, így a gitárokat Wolf Hoffmann egyedül vette fel.
  
  Az 1983-as Balls To The Wall albummal érte el karrierje csúcsát a banda, amely a heavy/speed metal stílus egyik definitív alkotása lett. Jörg Fischer később visszalépett a csapat kötelékébe, és a Monsters Of Rock turné keretében az egész következő évet úton töltötték. További sikeres albumok megjelentetése után kezdtek kiéleződni az ellentétek a tagok között. Ennek a folyamatnak az lett a vége, hogy 1987-ben Udo Dirkschneider szólókarrierbe kezdett, létrehozta U.D.O. nevű csapatát, az Accept jövője pedig kérdésessé vált.
  Wolf Hoffmann, Peter Baltes és Stefan Kaufmann a történtek után a folyatás mellett döntöttek, úgy döntöttek, hogy megpróbálnak még egyszer együtt dolgozni. Énekesnek David Reece-t vették be, vele készült 1989-ben az Eat The Heat lemez. A turnén azonban Stefan Kaufmann-nak hátproblémái adódtak, így a visszatérés rövid életűnek bizonyult, ugyanebben az évben az Accept felfüggesztette a tevékenységét.
  Pár évig tartott a tetszhalotti állapot, amíg Udo és a többiek újra egymásra találtak, és megpróbálkoztak a folytatással. Az így kiadott Objection Overruled és Death Row albumok sikeresnek bizonyultak, de Kaufmann sérülése kiújult, így a turnén Stefan Schwarzmann dobolt. A lelkesedés azonban elveszett eddigre, 1996-ban még búcsúzóul kiadtak egy nagylemezt Predator néven, majd az Accept újra feloszlott.
  
  Mivel a tagok a szólókarrierjeiket egyengették, sokáig nem került szóba a folytatás. Egészen 2004-ig kellett várni, amíg ismét hallatott magáról az Accept. Az Udo Dirkschneider, Wolf Hoffmann, Herman Frank, Peter Baltes, Stefan Schwarzmann felállás ekkor újra összeállt, de csak egy turnét vállaltak el, lemezmegjelenés nem került szóba. Innentől ismét hosszú csend. Bár olykor-olykor felröppent néhány pletyka az esetleges újjáalakulásról, a tagok cáfolata és Udo sikeres szólókarrierje nem támasztotta ezt alá.
  Végül 2009-ben mégis megtörtént az, amit már senki sem remélt: az Accept újra aktív zenekarrá vált. Udo visszacsábítása esélytelen volt, ezért egy új karakter állt csatasorba a mikrofon mögött: Mark Tornillo. Az új Accept tehát vele kezdett el újra alkotni, aminek az eredménye a 2010-ben megjelent Blood Of The Nations nagylemez lett. Az új korong világszerte hatalmas elismerést aratott, a zenekar legjobb kiadványai között kezdték el emlegetni. A Mark Tornillo, Wolf Hoffmann, Herman Frank, Peter Baltes, Stefan Schwarzmann felállás turnéja szerencsére Magyarországot is elérte, így február 2-án a Club 202-ben klubban mutatták be az új album nótáit, és persze a nagy klasszikusokat. A sikeres koncert azt eredményezte, hogy a soron következő, nem kevésbé sikeres Stalingrad korong turnéján is meglátogatott minket a zenekar, ezúttal már a tágasabb Petőfi Csarnok volt a célpont.
  A Mark Tornillo-s felállás olyan sikeresnek bizonyult, hogy azóta már senki nem könyörög Udo-ért, hanem az új Accept korongokat várják epedve a rajongók. A legfrissebb alkotás Blind Rage névre hallgat, és természetesen továbbviszi az újkori Accept-es hagyományokat. Szerencsére a turnén ismét lesz magyarországi koncert, ismét a Petőfi Csarnok célbavételével, október 26-án. A turnén egy ausztrál banda kíséri az Accept-et, a heavy/thrash metalos stílusban alkotó Damnations Day. Kapunyitás 19 órakor, jegyek pedig elővételben 5900, a helyszínen 7900 Ft-ért kaphatók.
  


Kulcsszavak:
  accept     damnations day 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

FEZEN ´18

Accept, Night Demon

Concerto Music 2018.: Nightwish, Within Temptation, Accept, Angra, Rhapsody, Therion, Satyricon, Orphaned Land, Anneke, Insomnium

UDO bonusz ACCEPT dalokkal!

Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban

 programajánló: 
2019. október 4.
Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
2019. október 7.
As I Lay Dying, Unearth, Chelsea Grin Budapesten
2019. október 19.
ZORÁN - ARÉNA 2019 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath - tavasszal önálló koncert
Loudness: heavy metal legenda a Durer Kertben
Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
A Sportarenaban lesz tavasszal a Parkway Drive
Marko Hietala: Budapesten a Nightwish basszerosa
Darkest Hour: 25 Years Darkness koncert Budapesten
Dream Theater a Sportarenaban
Újabb fellépőket jelentett be a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
Budapesten Rory Gallagher egykori muzsikusai
Grammy-díjas nagyságok a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon
Spirit Adrift, Sanhedrin, HAW
Protocol – Simon Phillips 30th Anniversary Tour
Evanescence szeptemberben Budapesten
 kapcsolódó fotók: 

ACCEPT - BLIND RAGE ´14 - 2014. október 26. PeCsa

DAMNATIONS DAY - 2014. október 26. PeCsa
 kiemelt 
Loudness: heavy metal legenda a Durer Kertben
  
Jövő áprilisban egy igazi heavy metal legenda érkezik Budapestre, egyenesen a felkelő nap országából: a japán Loudness 1981 óta működik, de még sosem járt Magyarországon

Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
A Sportarenaban lesz tavasszal a Parkway Drive
Marko Hietala: Budapesten a Nightwish basszerosa
Darkest Hour: 25 Years Darkness koncert Budapesten
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 junkies    angra    sajnos batár    roots of death    david yengibarian    sc.art    the toy dolls    alice in change    the nick rivers    trivium    visions of atlantis    overkill    leaner    chopin    kovács attila    magrudergrind    the konstellation    liszt    danko jones    job for a cowboy    full of hell    mary popkids    gusto mastivo    gerard butler    frank0 zer0  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!