beszámoló [koncert]  2004. január 26. hétfő   11:31

nincsen hozzászólás

  A karácsonyi nyugalom utáni első nagyobb rendezvény nekem, és biztos vagyok benne, hogy másnak is a Hard Metal Karácsony volt. Az igaz, hogy egy kicsit előbb hívták össze a metalista tábort, mint tavalyelőtt (akkor szilveszterre esett a választás), de úgy éreztem, hogy ennek így kellett lennie.
  
  Kezdhetném azzal, hogy minden buli túl korán vagy túl későn kezdődik. Ez valahol igaz, de inkább a nagy karácsonyi ejtőzésre és időeltolódásra fogom tetemes késésemet. A Virgin One produkcióját emiatt nem láthattam. Továbbá a programban meghirdetett Monastery- t sem, mert nem jöttek el. Részükről ez nagy hiba, mert szívesen megnéztem volna a produkciójukat. A soron következő Depresszió programjával sajnos nem lehettem elégedett, mert túlságosan kihallottam Lukácsék hatásait. A produkciójukat az elfogadható kategóriába kell sorolnom. Megfeleltek az előzenekar követelményeinek és talán a közönség elvárásainak is. Két album után is fejlődőképesek; a csapat tagjaitól várom a továbblépést.
  
  A Pecsa méreteihez képest a szombathelyi Strong Deformity fellépését is hervadtabb érdeklődés kísérte. Az okok keresésével nem kell messzire mennem, mert ennek a csapatnak a zenéje sem tartozik a szigorúan vett heavy metal fogalom körébe. (Ez nem nekem jelentett problémát, hanem a közönség keményebb magjának). A zenekar
  stílusát inkább a Fresh Fabrik-hoz tudnám hasonlítani, de sokkal több elektronikai grove-os alappal. A felhasznált kiegészítő elemek sajnos most nem tudtak olyan hangsúllyal és intenzitással ütni, mint azt az albumaikon megszoktam. (A technikusgárda sajnos az esetükben nem kedvezett.)
  
  A hallott dalaikat szerintem precízen adták elő, és a színpadi megjelenésben sem találtam kivetnivalót. Elfogultság nélkül kell megállapítanom, hogy bárki számára befogadhatóak ezek a számok. A gépies ritmusok alá arányos mennyiségben felváltva pakoltak visszafogottabb és egy kicsit ringatózó, lágyabbnak tűnő akkordokat , valamint ezzel párhuzamosan építkező agresszívebbre fazonírozott témákat. A hallottakat a közönség vegyes érzelmekkel fogadta. Ha Marilyn Manson-t vagy esetleg a Rammstein-t előszeretettel hallgatjuk és szeretjük, akkor ezt a csapatot miért nem? Ha csak tényleg a színpadi megjelenést tekintjük, akkor tényleg mérföldeket kell még megtenniük, egyébként nem.

  Az este felhozatala is igen jó volt, a közönség nagy részének bejöttek a látott produkciók. A keménymag tolerancia-szintje megközelítette a nullát, nehezebben tűrte az előzenekarok produkcióit. Erős kritikával illeték a színpadon lévő zenészeket. Az este folyamán csak két dolgot akartak látni és hallani: Kalapács-ot és a Moby Dick-et, semmi mást.
  
  A Strong produkciója után már csak perceket kellett várnunk, hogy színpadon találjuk Kalapácsot és bandáját. Bivi az örök rocker megjelenésével újra visszaperegtek a 80-as évek. Előadásukban előkelő helyen szerepeltek a Pokolgép dalai és a saját számok Éjféli harang, Gép induló, Kezdj új életet, Itt leszek, Tépett madár, Fagyott világ, Mindhalálig Rock and Roll...stb. Ez a félig nosztalgia program tényleg lázba tudta hozni a rajongókat. Bivi nemcsak hangjával adózott ennek az időszaknak, hanem szerelésével is. Talpig bőrben, szegecsekkel kiverve, láncban, elmozdíthatatlanul feszített a színpad közepén (akkor kötelező volt ez a megjelenés). Kicsi (Carmen), Tlosz, Lajcsi, Beló (Sámán) társai szerényebb kivitelben , de intenzíven nyomták végig a bulit. Bivi meglepetésnek Molics Zsoltot szánta. Az ő extrém megjelenése és a Bűn -majdnem- közös eléneklése is emelte az esemény fényét. (Példaként kell felhoznom a 20 éves Pokolgép Pecsa-beli koncertjét, aki ott volt, az tudja... )
  
  Ha kiindulópontnak a Pokolgépet veszem, akkor a befejező állomásnak mindenképen a saját neve alatt futó Kalapács Band- et kell a végpontnak tekintenem. Alkotó készségük és lendületük töretlen. Ezt az ezidáig megjelent három Hammer-es albuma is bizonyítja. Nem véletlen az se, hogy ugyanazokat az értékeket és hangulatokat képviseli, mint a Gép, de már önállóan.

  Moby Dick legutolsó, Golgota című albumának megjelenéséig összesen csak hat évek kellett várnuk. Ehhez képest mi az a kevesebb, mint 4 év, hogy újra együtt, egy színpadon lássuk a csapatot (azóta igaz eltelt két év)! Nem sok, de arra elegendő volt, hogy megtizedelje az aktív rajongóik számát. Egy ehhez hasonló, hosszabb-rövidebb ideig tartó válságot jó pár zenekar megélt. Voltak, akik nem, de voltak, akik át tudták vészelni. A Moby Dick-et, akárhogy is nézzük, ide a második csoportba kell sorolnom. Azt mindenki elismerheti, hogy ez a csapat nemcsak, hogy álmából ébredt fel, hanem újjá tudott éledni a Moby Dick legendája (sokak örömére ).
  
  A záró mozzanatot a soproniak kedvelt csapata, a Moby Dick követte el. Egyáltalán nem könnyed, súlyosnak mondott darálós, kíméletlen hangzású, megfoghatatlan produkciójukkal túlnyúltak a R ´N R lazaságán. Hibátlan előadásuk igen hálás talajra hullott le - senki sem szorult magyarázatra, hogy mit fog kapni az arcába, de nem is volt kérdés -, mert nemcsak az archívból kaptuk meg a magunkét Fejfa helyett, Politikus, Kiképzés, Moby Dick, Gazember, Prometheus, Keresztes vitéz... stb, hanem az igen aktuális Golgotából is csepegtettek részleteket, hangulat keltőket Mennyből az angyal, Kánaán, Ámen. Én egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy igen erős szívtépő muzsika és felhozatal mellett kíméletlen hangerőt, vakító fényeket, pokoli füstöt és bekattant rajongókat is kaptam a show-hoz. A koncerten látott igen aktív pusztítás nemcsak a hangulatomat erősítette meg, hanem azt a tudatot is, hogy ez a zenekar lassan vissza fogja szipkázni az elkallódott rajongóit.
  
  Lehet, hogy csak néhányan hallottátok a hírt, ez év április végén lesz a hivatalos lemezbemutató Pecsa- beli koncert. Addig is sűrűn látogassátok a febr. 13. induló TOTAL HARD FESTIVAL-TOUR állomásait; vásároljátok, hallgassátok, ízlelgessétek és harapdáljátok az október végén piacra dobott Golgota albumot. Mert jó.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: