hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. október 1. szerda   07:01
nincsen hozzászólás

szerző: Live Sound
Martin Barre a Jethro Tull gitárosa a PeCsában
2014. október 11., szombat 20h, PeCsa



  Saját dalai mellett Jethro Tull klasszikusokkal, illetve ritkán hallható, vagy éppen szellemesen átdolgozott dalokkal vár mindenkit a Tull gitárosa Martin Barre október 11-én a Petőfi Csarnokban. Az exkluzív hangulatú, ülőhelyes koncerten Barre saját zenekarával játszik majd, előttük pedig egy tehetséges blues rock énekesnő, Shelly Bonet mutatkozik be.
  
  Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként, gitárjátéka meghatározó összetevő volt a progrock zenekar sikerében. Évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy díjat is kapott 1988-ban.
  
  A Jethro Tull albumok mellett Martin számos egyéb előadóval is együttműködött, köztük Paul McCartney-val, Phil Collins-szal, Gary Moore-ral, Joe Bonamassával és Chris Thompsonnal. Martinnak volt alkalma egy színpadon állnia Jimi Hendrix-szel, a Fleetwood Mac-kel, a Pink Floyddal és a Led Zeppelinnel is.
  
  Az elmúlt években Martinnak lehetősége volt összehívnia saját zenekarát, mellyel élőben igazi Tull klasszikusokat adnak elő. A zenekar, melynek tagjai mind a Jethro Tullhoz hasonló együttesekben képezték magukat, kiválóan alkalmas a jól ismert darabok, és néhány ritkán előkerülő tétel előadására is. Énekesként a buzukin is játszó Dan Crisp hallható, George Lindsay dobol, Richard Beesley szaxofonon és klarinéton játszik, Alan Thomson basszusgitározik, Barre pedig a gitár mellett mandolinon zenél.
  
  A koncerten közel sem csak az anyazenekar dalait hallhatjuk majd, hiszen Barre már 1992 óta készít szólólemezeket. 2013-ban jelent meg a hatodik, Away With Words című album, most szeptember 28-án pedig Order of Play címen jelenik meg az új lemez, mely egy afféle élőzenés kiadványként értelmezhető. A felvételt ugyanis közvetlenül egy hosszas turné, illetve egy fesztiválfellépés után, közösen rögzítette a zenekar egy stúdióban, így egy igazán élő hangzású és autentikus hanganyag született.
  
  Ugyanezt az élményt kapják azok, akik október 11-én ellátogatnak a Petőfi Csarnokban tartandó ülőhelyes koncertre, amelyen egy amerikai származású, de Németországban felnövő fiatal énekesnő, Shelly Bonet is részt vesz. Shellyre nagy hatással voltak az édesapja által kedvelt blues és rock előadók, mint a Led Zeppelin, Howlin Wolf, Elmore James, vagy T-Bone Walker. A saját zenekarával érkező énekesnő 14 éves kora óta áll színpadon.
  
  A Livesounds bemutatja:
  2014. október 11., szombat 20 óra
  Budapest, Petőfi Csarnok
  Martine Barre & Band, Shelly Bonet koncertek
  
  Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft. a koncert ülőhelyes, helyfoglalás érkezési sorrendben
  Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

LiveSound Productions

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 balaton    alesana    paramore    etnoklub    serenity    the adjustment bureau    halestorm    dillinger escape plan    backpackers’ spring    jurij    john mayall    imák    omnium gatherum    die hard    obsidian kingdom    rooney mara    dürer    dance or die    indian    steven soderbergh    kvaen    wagner    titanic    alestorm    frenk  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!