hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2014. szeptember 18. csütörtök   17:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Tárkány Művek koncertje a MÜPÁ-ban
2014. október 1. (szerda) 20h, MÜPA

  A Junior Prima díjas Tárkány Művek nyáron csendben adta ki harmadik nagylemezét Őszi Vázlatok címmel, amelyen Dresch Mihály is közreműködik. A lemezre felfigyelt az első számú világzenei szaklap, a Songlines is, amely már első lemezük kapcsán is írt az együttesről, beválogatva őket egy exkluzív zenei kiadványba. Október 1-jén a MÜPA meghívására lép fel a városi folk rajongói körében kultikussá vált zenekar.
  
  A 2008-ban alakult Tárkány Művek a népzene, a dzsessz, a pop és a két világháború közötti sanzonok ötvözetéből alkotta meg a maga külön bejáratú, ám roppant vonzó világát. Zenei témáit többnyire a tradicionális dalokból meríti, hogy aztán azokat eddig ismeretlen hangszereléssel és Paár Julianna gyönyörű hangjával teljesen újjávarázsolja. Arcomba az arcod vésted címmel 2010-ben látott napvilágot debütáló albumuk, mely azonnal kultikussá vált a „városi folk” rajongói körében. Ugyancsak kedvező visszhangra talált a nemzetközi sajtóban is, miután a rangos World Music Network kiadó gondozásában is megjelent.
  
  Méltán kapott hát 2012-ben Junior Prima-díjat a cimbalmos Tárkány Kovács Bálint vezette zenekar, amelynek 2013-as Címesincs albumán a saját szerzemények mellett egy Gershwin-átirat, egy Coltrane-ballada és egy széki népdal is helyet kapott. Együtt tanúsítva, hogy a Tárkány Művek rendületlenül tartja az irányt, sőt újabb jelentős lépést tett: hidat teremtve a földrajzi régiók, a zenei műfajok, a kultúrtörténeti korszakok, a hagyomány és a modernség között. Szórakoztatóan, szellemesen és mélyen személyesen.
  
  A Tárkány-Kovács Bálint cimbalmos nevével fémjelzett Tárkány Művek 2012-ben elnyerte a Jazzy Dalverseny Legjobb Hangszerelés Díját. Az Illés Lajos feldolgozásversenyen Lehetett volna című számukat beválogatták a nagykoncert programjába. 2012 szeptemberében a Tárkány Művek új számait bemutató CD Nagy-Britanniában is megjelent a The Rough Guide to the Music of Hungary kiadvány mellékleteként és több elismerő kritikát kapott, köztük a neves angol világzenei szaklap a Songlines is méltatta. Harmadik, Őszi vázlatok címet viselő nagylemezükön – amely három élő koncertfelvétel anyagából válogat - Dresch Mihály is közreműködik. „Az Őszi vázlatok halkabban, lassabban gondolkodik és kísérletezik, mint az előző albumok, és olyan érzelmi mélységekig visz, ahová ez a csapat még nem juttatta el hallgatóit. (…) Meggyőz, bekebelez, el sem enged.” (Magyar Hírlap online, 2014. szept.)
  
  A Művészetek Palotájában október 1-jén az új lemez dalaiból éppúgy kapunk ízelítőt, mint a korábbi kedvelt számokból. A koncert egyszerre lesz összegző, visszatekintő az elmúlt hat év munkájára, és meglepő újdonságokat bemutató, a legújabb, még másutt nem játszott dalokból, bepillantást engedve a jelenleg folyó műhelymunkába, és az új irányokba. A mélységeket és magasságokat Dresch Mihály segít bejárni, a Müpa oldalát Fehér Balázzsal erősítve rúgja ki, a hazai zene szcéna egyik legdinamikusabb, legizgalmasabb bandája, a Tárkány Művek.
  
  Tagok:
  Tárkány-Kovács Bálint, cimbalom
  Kováts Gergő, szaxofon
  Paár Julianna, ének
  Papp Endre, brácsa
  Bognár András, nagybőgő
  Közreműködők: Dresch Dudás Mihály, Fehér Balázs



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. október 18.
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
2020. október 19.
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban (Papp László Budapest Sportaréna)
2020. október 25.
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapest Ritmo feat. WOMEX- Két Budapest Ritmo!
Fazil Say helyett Bogányi Gergely szólóestje a Müpában
Kadosa Kiss József: A művészet rendje – Arte legis
Könnyűzene, jazz és kísérletezés a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon
Október elején a görög Nektaria Karantzi hazánkban énekel
16. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÉPREGÉNYFESZTIVÁL - Töltsük meg képregényekkel Budapestet!
Második hullám a neten: újra robbantanak a hazai webáruházak?
Purcelltől a Pink Floydig – Európai Hidak fesztivál a Müpával és a BFZ-vel
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 barba negra    matt bellamy    a pale horse named death    riseoffate    nibutra    fuck your pride    mayhem    blake lively    rock show    ram-zet    képzelt város    elvis jackson    confronto    katzenjammer    steven tyler    editors    vektor    villámtolvaj    bootsie     ivan &the parazol    maradandó károsodás    resident evil    morre    negativeart.hu    incantation  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!