hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. augusztus 19. kedd   04:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ma este - Óbudán koncertezik az Európa Kiadó
Egyetemi tananyag lesz Menyhárt Jenőék zenekara – a rajongók segítségét várják

  Akár a ´80-as évek óbudai koncertjeit is felidézheti augusztus 19-én az Európa Kiadó. Csakúgy mint majdnem 30 éve, ezúttal is a Zichy-kastély udvarán, vagyis a Kobuci Kertben szerepel ugyanis a zenekar, méghozzá a Balaton és Nyeső Mari fellépését követően.
  
  A tavalyi sikeres turné és az új lemez kiadása után idén kevesebb alkalommal lépett fel az Európa Kiadó Budapesten, így az augusztus 19-ei koncert közel egy évvel követi a legutóbbi fővárosi koncertet. Ez az este a hagyományok felelevenítéséről fog szólni az óbudai Kobuci Kertben, hiszen a Kiadó ismét együtt lép fel a Balatonnal - Víg Mihályékkal a pályafutás különböző stációiban jó párszor koncerteztek közösen.
  
  A mostani helyszínen, vagyis a Zichy kastélyban (illetve annak kertjében) például 1986-ban és ´87-ben játszott közösen a két zenekar, és a ´86-os koncertről egy koncertfelvétel is megjelent CD-n, melyet a Bahia kiadó adott ki a ´90-es évek elején.
  
  A koncertre a zenekar nemcsak látogatókat, hanem mindenféle Kiadós relikviákat és dokumentumokat is vár. Ennek oka, hogy Menyhárt Jenőék egyetemi tananyaggá váltak: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszékén, egy 2014 őszi mesterképzés keretében ugyanis egy egyedülálló oktatási program indul, „Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése” címmel. A kurzust Szénássy Alex média szakember, a Laboratory Group tulajdonosa vezeti.
  
  Az archívum elkészítéséhez a rajongók segítségét kérik, hiszen a legtöbb forrásanyag nyilvánvalóan az ő gyűjteményeiben rejlik. Akik szeretnének segíteni az archívum létrehozásában, és rendelkeznek bármilyen kazettás, szalagos vagy videofelvétellel, fényképekkel, korabeli plakátokkal, jegyekkel, illetve bármilyen egyéb tárggyal, amely az Európa Kiadóhoz kötődik, azok hozzák el ezeket a Kobuci Kertbe, és viszonzásul a helyszínen is elővételes áron vehetnek jegyet. Ha pedig már megvan a belépőjük, akkor a zenekar vendégei egy italra – a részletekről a bejáratnál tájékozódhatunk.
  
  Az anyagok bedigitalizálása után ezeket postai úton kérésre visszajuttatják tulajdonosuknak. Aki pedig esetleg már eleve digitalizált anyagokkal rendelkezik, az is segíthet, ha elküldi ezt az archiv@europakiado.eu címre.
  
  Augusztus 19-én 17:30-kor nyitják meg a kapukat a Kobuci Kertben, a műsort pedig Nyeső Mari kezdi: a kiváló dalszerző, gitáros énekesnőt az Európa Kiadó hívta meg vendégnek. Kedvcsinálónak végül álljon itt az Európai Kiadó egy tavalyi koncertfelvétele: http://youtu.be/rZrUZsvjiBo
  
  2014. augusztus 19., kedd 17:30
  Budapest, Kobuci Kert (Zichy-kastély udvara)
  Európa Kiadó, Balaton, Nyeső Mari koncertek
  Belépő: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft. Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, valamint az Interticket hálózatában és online a jegy.hu oldalon.
  
  A program:
  18.00 Nyeső Mari
  19.00 Balaton
  20.00 Európa Kiadó



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. október 19.
ZORÁN - ARÉNA 2019 (Papp László Budapest Sportaréna)
2019. október 21.
Miyavi a Barba Negra klubban
2019. október 27.
Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Miyavi a Barba Negra klubban
Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben
Bujdosó Trió lemezbemutató
Léleksimogató könnyűzenei találkozások a CAFe Budapesten
Ultha [D] x Oaken a Durer Kertben
LIVING-LOVING - Müller Péter Sziámi életHű koncertje
Nick Cave egykori zenésztársa és a hazai világzene úttörői a Müpában
Lingua Ignota [USA] x UEUM
 kiemelt 
Miyavi a Barba Negra klubban
  
Október 21-én ismét Budapesten, a Barba Negra Music Clubban játszik a hazánkban is népszerű japán zenész, Miyavi

Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben
LIVING-LOVING - Müller Péter Sziámi életHű koncertje
Loudness: heavy metal legenda a Durer Kertben
A Sportarenaban lesz tavasszal a Parkway Drive
 friss hozzászólások 

VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mnemic    cosmogenesis    dodheimsgard    the young punx    thyrfing    hory gergely    liam gallagher    album    talentométer    the mahones    sc.art    diesel    visions of atlantis    jena malone    lugosi lászló    blessthefall    schmiedl tamás    imperial age    hatebreed    implode    joe satriani    strokes    hellfreaks    withem     amorphis  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!