hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [mesterképzés]  2014. július 21. hétfő   17:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Akadémia38


  Idén is felvételt hirdet az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai iskolája. A tavaly indult hangosítóképzés mellett immár világítástechnikus-képzés is lesz.
  
  A Budapest egyik leggazdagabb zenei programot kínáló, kivételes technikai adottságokkal bíró független kulturális központ, az A38 Hajó tavaly indította az Akadémia38 elnevezésű koncerttechnikai iskoláját. Az első évfolyam sikereit látva az Akadémia38 már az idén bővül: a hangosítóképzés mellett idén két féléves világítástechnikus-képzés is indul. A képzésekre augusztus 23-ig lehet jelentkezni az Akadémia38 honlapján. Az iskolával, a tanárokkal és a hansznált technikával pedig 2014. augusztus 19-én, egy nyílt napon lehet megismerkedni. Akadémia38 – Az élő zene iskolája.
  
   további információ, jelentkezés.
  
  A jó szakember kicsit őrült, nagyon elhivatott, és minden helyzetben feltalálja magát. Az A38 Hajó legújabb, két féléves világítástechnikus-képzésének célja, hogy használható gyakorlati tudással felvértezett szakembereket képezzen. A végzett hallgatók magabiztosan tudnak majd koncertet világítani és fénysebességgel megoldani bármilyen technikai problémát. A világítástechnikus-képzésben résztvevők több remek tanár mellett a Kiégő Izzók csapatától tanulhatják meg, hogyan lehet egy üres színpadból látványos koncertdíszletet varázsolni.
  
  Természetesen a tavaly elindult hangosítóképzésre idén is lehet jelentkezni, ami hasonlóan a tavalyi tanévhez összesen 500 órában nyújt elméleti és gyakorlati órákat. Ennek köszönhetően a képzést elvégző szakemberek biztos kézzel tudnak majd hangosítani bármilyen nagyságú koncertet vagy egyéb rendezvényt.
  
  Magas színvonalú elméleti képzés neves oktatóktól, intenzív gyakorlati képzés kis létszámú csoportokban az A38 egyedülálló Koncerttermében, Kiállítóterében és Teraszain – ez az A38 Akadémia, az élő zene iskolája.
  
  Világítástechnikus-képzés
  
  A képzésen sikerrel részt vevők képesek lesznek
   színpadi világítástechnikai rendszerek kivitelezésére és működtetésére;
   szinte bármilyen stílusú produkció igényes világítástechnikai megvalósítására.
  Jártasak lesznek
   világítástechnikai eszközök ismeretében;
   színpadi effektek ismeretében;
   művészi fénytani ismeretekben;
   a színpadi látvány- és fénytervezés alapjaiban;
   vizuáltechnikai ismeretekben.
  
  Hangosítóképzés
  
  A képzésen sikerrel részt vevők képesek lesznek
   szinte bármilyen stílusú produkció igényes megszólaltatására;
   monitorkeverési feladatok, színpadtechnikusi feladatok ellátására.
  Jártasak lesznek
   analóg és digitális keverőpultok kezelésében;
   Pro Tools kezelésében;
   fesztiváljellegű események hangtechnikai igényeinek kialakításában és
   lebonyolításában.
  Átfogó képet kapnak a különböző mikrofontípusokról és azok megfelelő használatáról.
  
  Az Akadémia38 szervezője és a képzések helyszíne a budapesti A38 Hajó, Magyarország egyik legjobban felszerelt, technikailag kifogástalan koncerthelyszíne és független kulturális központja, ami évente hatszáz programot, koncertet szervez.
  
  Az Akadémia38 képzéseire augusztus 23-ig lehet jelentkezni. Professzionális körülmények, elismert oktatók, kiscsoportos gyakorlati képzés a város egyik legjobb hang- és fénytechnikáján. A jelentkezési lap az akademia.a38.hu honlapról tölthető le.
  
  Nyílt nap: augusztus 19.
  
  Az augusztus 1-ig jelentkező hallgatók az első befizetésből 20.000 Ft kedvezményt kapnak.
  
  Akadémia38
  Az A38 Hajó koncerttechnikai iskolája
  
  Felvilágosítás
  Váczi Kristóf oktatásvezető
  06 30 352 84 27
  akademia@a38.hu
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 psycroptic    disney    honeyball    chaos of disorder    e-nora    borgia    monte cristo    the moog    johnny english    mark wahlberg    larsen    jolie    tiamat    xentrix    sadist    the social network    pater sparrow    the black box revelation    dj case    fezen    kistehén    moby    tiga    atheist      

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!