hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2014. július 16. szerda   16:56
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Rockmaraton 2014 – 3. nap (Arch Enemy, Ossian, Pokolgép, Kalapács)


  Talán nem túlzás kijelenteni, hogy hazánknak egyetlen valamire való, komoly múlttal rendelkező rockfesztiválja maradt, mégpedig a pécsi Rockmaraton. A többi ismert feszt csak érintőlegesen (vagy még úgy sem) tér ki a rock/metal színtérre, de a mindenféle nyamvadt hipster csodák gyűrűjében legszívesebben még ettől is eltekintene az ember. Még a balatonszemesi Rockbeach/Rockpart az, amely feltörekvőként komoly figyelemre lehet hivatott. A Rockmaraton viszont emberközeli áraival, családias hangulatával, jól bejáratott nevekkel és pár külföldi sztárfellépővel már régóta vonzza a rockereket. Idén egy nap tudtunk jelen lenni, az Arch Enemy nevével fémjelzett szerdai napot kár lett volna kihagyni.
  Bár a Rockmaratonnal kapcsolatban gyakran felmerül, hogy a hazai fellépők esetében gyakorlatilag minden évben kvázi ugyanaz a gárda teszi tiszteletét (Pokolgép, Ossian, Road, Depresszió, stb.), ez nem feltétlenül a szervezőknek felróható jelenség. Tudomásul kell venni, kis ország vagyunk, és igazán 1. nívós, 2. (köz)ismert metal zenekarokból sajnos nem lehet Dunát rekeszteni. Némi túlzással, de tényleg fel lehet vonultatni a honi metal világ legjelentősebb, valóban koncertre való képviselőit 6 napban, 3-4 színpadon. És még ha többen, magukat nagyon entellektüel és felvilágosult metalosoknak gondolók meg is kérdőjelezik a Pokolgép, Ossian és hasonlók létjogosultságát („miért nem mennek már nyugdíjba, miért nem adják át a helyüket a feltörekvő, sikerre áhítozó fiataloknak, stb.”), mégis évről évre pont ezek a zenekarok csinálják meg a legnagyobb bulit és a legforróbb hangulatot. Hát akkor hogy is van ez...?
  
  Így volt ez az idei évben is. Legalábbis a most tárgyalt szerdai napon a Kalapács, Pokolgép és Ossian zenekarok egyaránt nagy bulit adtak. A Rockmaraton fesztiválnak nem különösebben kedveztek az égiek, hiszen számos záport és vihart kellett átvészelniük a fesztiválozóknak, aminek ugyancsak az eredményei voltak a hatalmas és csúszós sártengerek. A szervezők próbáltak ugyan járólapok, kavicsok, szalma lehelyezésével úrrá lenni a helyzeten, de mindez csak átmeneti megoldást jelentett. Ilyen áldatlan állapotok között érkeztünk meg, és első blikkre is megállapítható volt, hogy a fesztiválozók közérzete is megsínylette a kedvezőtlen időjárást. Ekkor még viszonylag kevesen szállingóztak a rendezvény területén és nemigen volt nyoma kicsattanó vidámságnak és őrült bulihangulatnak. Bíztunk benne, hogy később ez még változni fog.
  Az este fél 7 után színpadra lépő Kalapács zenekarra már egyre többen kezdtek összegyűlni a szabadtéri színpad előtt. Kellett egy kis idő, amíg igazán megdörrent a buli, illetve Kalapácsnak is, amíg felvette a fonalat. A kissé bárgyú szövegű Terápia dalt ugyanis szinte csak szavalta, mintsem énekelte, de aztán egyre jobban magára talált. A rajongók talán örömmel vették, hogy a mostani buli ténylegesen a Kalapács életműnek volt alárendelve, abból is az utolsó 3-4 nagylemezre koncentrálva. Nem volt most tehát Pokolgép blokk, hanem a frissebb, vagy ha úgy tetszik, modernebb hangvételű nótákból kapott egy csokrot a közönség. Ráadásul jórészt a tempósabb dalok kerültek napirendre, így a bulihangulatból sem volt hiány.
  
  Jól szólt az Életreítélt album nyitódala, az Mindig Lázadó, de az Apokalipszis lemez közönségkedvenc tétele, az immár briliáns szövegű Patkánymese is elhangzott. A Mítosz albumot A Sólymok Fészke képviselte, a magával ragadó hangulatú, 2006-os Nem Az, Ami Megöl nótát pedig a közönség is maximálisan átélte. Játszották még A Rock ´N´ Roll Örökké Éltet dalt, a legkorábbi Ösztön lemezről csak az Itt Leszek hangzott el, a döngölős, nagy éneklést kiváltó Őszintén pedig szintén a koncert csúcspontjai között volt. Múltidézésként csak az Omen időszak merült fel, az egy szem Fagyott Világgal, de ez jól is volt így. Mert most legalább naprakész, friss Kalapács programot kaptunk, igen jó válogatással a legutóbbi albumokról. És ez a rajongóknak is bejött, hiszen még az újabb dalokat is bőszen énekelték a nézőtéren.
  Kalapács Bivi nagyon ígérgette, hogy most már tényleg készül az új lemez, szóval jó lenne, ha tényleg tudna végre a szövegírásra koncentrálni. Mert ha a Poklok És Mennyek Között vagy az Apokalipszis folytatását tervezik, akkor igencsak várós a korong!
  
  Következett a Pokolgép fellépése, így aki régi Gép nótákat akart hallani, annak mindössze csak este 8-ig kellett várakoznia. Kukovecz-ék ugyanis a Kalapáccsal ellentétben kifejezetten a klasszikus nóták felidézésére koncentráltak, 1995 utáni szerzemény gyakorlatilag nem is hangzott el. Kismilliószor láttam már a Pokolgépet, leírhatnám újra, hogy remekül játszottak, hogy Tóth Attila tökéletes választás volt, hogy a közönség őrülten tombolt a mindenki által ismert dalokra.
  De bocsáttassék meg nekem, hogy szinte az egész koncerten le se tudtam venni a szemem Sharlee D´Angelo-ról, az Arch Enemy basszusgitárosáról, aki a buli egész ideje alatt oldalt, a háttérből nézte végig a Pokolgép előadását. Sőt, nem csak egyszerűen végignézte, hanem ez a svédországi zenész, az újabb generációs metal rajongók világsztárja szemmel láthatóan tökéletesen ismerte ennek a kis, magyar nyelven éneklő zenekarnak a klasszikus nótáit, különösen a Pokoli Színjáték albumról elhangzottakat! Merthogy folyamatos vigyorral, fejbólogatásokkal püfölte a térdén a ritmust, sőt az ismert számok dobtémáit, minden pörgetését lekövette a kezével. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem is kell a Pokolgép zenekarnak. És mindez azt is bizonyította, hogy akik a ´80-as években tettek le valami jelentőset a metal színtéren, azok a határokon túl is képesek voltak ikonokká, idolokká váltak mind a mai napig. A bevezetőben említett kérdést megválaszolva: hát ezért kíváncsiak még mindig ennyien az Ossian, Pokolgép, és hasonló zenekarokra, és az se csoda, hogy természetesen mindenki a régi dalokat akarja igazán hallani, persze hogy azokra van a legnagyobb beindulás.
  
  Tényleg a legismertebb, legélvezetesebb dalok hangzottak el, mint a Pokolgép, a Pokoli Színjáték, szólt az Éjféli Harang, Ítélet Helyett, Tépett Madár, Itt És Most, Vallomás (hú, de rég hallottam!), A Háború Gyermeke, és a közönség is dalolhatott egy kicsit az Az A Szép... című szösszenetre. Talán ismert, hogy Veress Marci dobos az USA-ba távozott, és vicces módon a rövidesen színpadra lépő Arch Enemy egykori tagjával, Chris Amott-tal álltak össze egy zenekarban, az Armageddon-ban. Az új Pokolgép dobos Kleineisel Márk lett, aki meggyőzően játszott a koncert folyamán.
  De Marci is itt volt most Pécsen, és két dal erejéig azért mégis helyet foglalt a dobok mögött. Az ő közreműködésével a Hol Van A Szó című balladát játszották (ami mondjuk nem egy kifejezetten dob-centrikus nóta), illetve a Gép-indulóban is ő taposta meggyőzően a duplázót. Azt is érdemes elmondani, hogy Chris Amott-ék úgy tűnik, egy stylist-hoz is elzavarták, mert az itthon kissé visszafogott, kisiskolás kinézetű Marci azóta egészen megemberesedett, afféle hipster kinézetet öltött, ami egyébként egyáltalán nem állt neki olyan rosszul, mint ahogy hangzik. A Pokolgép tehát igazi népünnepélyt rendezett, remekül játszottak, erőteljesen szóltak, Tóth Attila pedig még Sharlee D´Angelo fejét is lesüvöltötte, haha!
  
  Jött a harmadik nagy klasszikus csapat, a Paksi Endre vezette Ossian. Náluk már ténylegesen besötétedett, így a fényeket is igen jól ki tudták használni. Ők szintén a klasszikus nótáikra irányították a figyelmet, de azért néhány újabb szerzeményt is felvillantottak. A Rock Katonái kezdés természetesen magáért beszélt, a továbbiakban pedig a jelentősen megnövekedett számú publikum önfeledten tombolt az olyan dalokra, mint az Élő Sakkfigurák, Acélszív, Az Ítéletnap, Éjféli Lány, Ezredszer, Rocker Vagyok, Mire Megvirrad. Náluk is dobos poszton volt frissítés, a nagy összpontosítással és erővel játszó Kálozi Gergely püfölt a háttérben, ráadásul egy kis dobszólóra is szorítottak neki időt. De a Brahms V. magyar tánc átirattal a többi zenésznek is jutott reflektorfény Rubcsics Ricsi vezényletével.
  Az Ossian koncertje igazi rock-ünnep volt, hiszen Rudán Joe és Kalapács Józsi is tiszteletét tette a deszkákon. Paksi Endre barátságosan és nagy szeretettel kommunikált a közönséggel, akik meghálálták mindezt, hiszen a hangulat mindvégig remek volt. Paksi a már régi bútordaraboknak számító Rubcsics Ricsi, Wéber Attus, Erdélyi Krisztián tandemmel határozottan halad előre, például a legutóbbi Tűz Jegyében album minden rajongó szerint kiváló alkotás lett. Lemezen valahogy sosem tudott közel kerülni hozzám az Ossian, de élőben mindig szívesen megnézem őket újra.
  
  Érkezett a nap fő attrakciójának számító Arch Enemy Svédországból. A mai koncert amiatt is érdekes volt, hogy most mutatkozott be az új énekesnő, Alissa White-Gluz, akinek meghatározó szerepe lehet a későbbi Arch Enemy kiadványok zenei világában. Rajta kívül még az Arsis-ból érkezett Nick Cordle is friss húsnak számít, ő a fentebb emlegetett Chris Amott helyére érkezett. A többiek már rutinos rókák, a koncert pedig kiváló alkalom volt a friss lemez, a War Eternal bemutatására.
  Az új korong intro-ja után mégis egy régi számmal kezdtek, a korábban rendszeres nyitószámot, az Enemy Within-t már régen hallottam tőlük, így nagyon megörültem neki. Pontosabban csak megörültem volna, mert a megszólalás egyáltalán nem volt ideális. Míg a fentebb emlegetett magyar zenekarok penge-élesen, arányosan és erőteljesen szóltak, az Arch Enemy hangzása mindvégig kiegyensúlyozatlan volt. Túlzottan dübörgős, a dob és a basszus előtérbe tolásával, míg a svédek igazi ínyencségét jelentő dallamos gitártémák szinte eltűntek a háttérben. Sajnos ez nem volt ideális felállás a koncert maximális kiélvezésére, de azért nem voltak felismerhetetlenek a dalok.
  Az őrjöngés és a pogó természetesen rögtön beindult, és nem is maradt alább a következő néhány szám erejéig. Előkerült a War Eternal címadó száma, majd pedig ismét korábbi tételekkel folytatódhatott a zúzás. A Ravenous egy régi kedvenc, a Revolution Begins viszont az igen kiváló 2007-es Rise Of The Tyrant albumról szólt, a My Apocalypse pedig a Doomsday Machine-t képviselte. Alissa beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyrészt természetesen élőben is dögösen nézett ki, másrészt nagyon magabiztosan mozgott a deszkákon és a hörgési teljesítménye is maximálisan megfelelő volt. Az új albumról származó You Will Know My Name kicsit talán saját magáról is szólt, az Arch Enemy élén nagy lehetőséget kapott a bizonyításra.
  
  A Khaos Legions albumról származó két tétel, a Bloodstained Cross és az Under Black Flags We March nekem valahogy elszürkültek ebben a programban, pedig kedvelem az említett lemezt. Az As The Pages Burn-re tovább zúzhatott a közönség, én pedig sajnáltam, hogy Alissa dallamos éneke nem bontakozhatott ki az ilyen, és ehhez hasonló nóták folyamán. Az új lemez tele lenne ilyen pillanattal, jó alkalom lehetett volna.
  Ismét jött egy emlékezetes dal, a Dead Eyes See No Future az Anthems Of Rebellion lemezről. A refrénben Mike Amott is besegített a hörgésben, Nick Cordle-lel vállvetve pedig szemet kápráztató szólókat sütöttek el. Kár, hogy a nem túl előnyös hangzás miatt nem lehetett rendesen hallani minden finomságot.
  A véleményem szerint kissé jellegtelen No Gods, No Masters után egy igazi energiabomba, a Dead Bury Their Dead következett, be is indult újra a késő estére kissé megfáradó pogó. Amott és Cordle kiválóan játszottak, Daniel Erlandsson pedig rendkívül feszesen püfölte a dobokat. Közeledtünk a vége felé, érkezett gyors egymásutánban a Yesterday Is Dead And Gone, a Blood On Your Hands és az egyik legismertebbnek számító We Will Rise.
  
  És hogy azért mégis ki tudjuk élvezni a svédek jellegzetes gitármelódiáit, a Snow Bound című instrumentális tételt vették elő, amiben Amott és Cordle brillíroztak. Kár, hogy csak ennél a gitárcentrikus instrumentális melódiafolyamban lehetett igazán tisztán hallani a munkájukat. A végére a slágerré avanzsált Nemesis jutott, ami együtt éneklésre és ököllengetésre is ideális volt. A banda nem fáradt el, ezt a gyors nótát szintén teljes odaadással játszották.
  Alissa White-Gluz debütálása remekül sikerült. Sajnos csak a hangzás volt a mai koncert gyenge pontja, de ezen túl a banda maximális elismerést érdemel. Akárcsak elődje, Alissa is folyamatosan pörgött a deszkákon, belakta az egész színpadot. Vokális teljesítménye mindvégig rendben volt. Kissé zavaró pont volt, hogy átkötő szövegeiben még a Bodom-os Alexi-nél is gyakrabban alkalmazta azt a bizonyos F-betűs szót. Gondolom menő és laza akar lenni ezzel, de egyáltalán nem szorulna rá, mert frontemberi teljesítménye, megnyerő mosolyai, a közönség folyamatos biztatása éppen elég a hangulat felszítására. A két gitáros remek teljesítményéről már értekeztem, de a ritmusszekció is megérdemli az elismerést. A precíz Daniel Erlandsson és a Pokolgép buli miatt óriási tiszteletet érdemlő Sharlee D´Angelo ugyancsak nagyon odatették magukat.
  
  A fő attrakció után szemlátomást apadni kezdett a jelenlévők száma, többen elvonultak pihenni vagy inni, bulizni, mi meg végignéztük még a Nightquest nevű Nightwish tribute banda fellépését. Nagyon régen láttam már őket, szerintem azóta mindenki le is cserélődött már a gitáros srácon kívül, de ez a felállás is nagy jókedvvel szolgáltatta a finn példakép sokszínű muzsikáját. Mivel én a Tarja érára esküszöm, nekem a Dark Chest Of Wonders, She Is My Sin, Ever Dream, Come Cover Me, Wish I Had An Angel, Nemo számok jöttek be elsősorban, de az Anette-es korszakból származó Bye Bye Beautiful, Amaranth, I Want My Tears Back, Sahara is sokakat megmozgattak, inkább a fiatalabb korosztályból. Elhangzott még a monumentális Ghost Love Score, valamint egy jó kis duettben adták elő a Phantom Of The Opera című zseniális szerzeményt. A koncert végére még az Over The Hills And Far Away nótára ugrálhatott a nagyérdemű, ez volt a záró momentum a koncerten.
  A Nightquest borzasztó rossz, gerjedős hangzással nyitott, de aztán menet közben kitisztult az összkép. Szerényen, szimpatikusan zenéltek, de a show részében, látványosságok tekintetében is mutathatnának többet. A finn zenekar ráadásul nagyon ráállt mostanság az ilyesmire.
  Ezek az élmények jöttek össze erre az egy napra. Nekünk most csak ez jutott, de akik mindvégig jelen voltak, azok még jó néhány nagy bulit élhettek át, többek közt a Sepultura és a Sabaton közreműködésével. Persze csak ha nem sokalltak be az esős időtől és a sok sártól.
  


Kulcsszavak:
  rockmaraton     arch enemy     ossian     pokolgép     kalapács     nightquest     nightwish 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Ossian
Pokolgép

 kapcsolódó cikkek: 

Új énekesnő a Palmetta zenekar élén, hallgasd meg a Kalapács feldolgozásukat!

Itt az első új dal a Kalapács idei albumáról

Kalapács: új album és különleges feldolgozáslemez érkezik idén

Ossian: dupla lemezbemutató dupla csavarral 2021-ben

Leecher: profi felvételen a teljes tavalyi A38-as koncert, szerepelni fognak a Kalapács tribute albumon
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
 kapcsolódó fotók: 

Arch Enemy (S) - 2014. július 7.-13. Rockmaraton, Pécs Malomvölgyi Arborétum

Pokolgép - 2014. június 7., Petőfi Csarnok szabadtér - Pokolgép jubileumi nagykoncert
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anselmo crew    waszlavik    josé carreras    bootsie    symphonica    letlive    korom attila    irigy hónaljmirigy    exodus    apocalyptischen reiter    gaudi-nagy tamás     noomi rapace    ignite    vin diesel    beyond    a titánok harca    deti picasso    queens of the stone age    panic! at the disco    wormrot    veréb fesztivál    háború a vámpírok ellen    mundruczó    garry marshall    root  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!