hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2014. június 27. péntek   04:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bemutatkozik a Budapest Burlesque


  A Budapest Burlesque célja egyértelműen a zeneileg igényes szórakoztatás. A már nevében izgalmas zenekar, a „burlesque” szó eredeti tréfa/móka jelentésétől nem távolodik el túlságosan. Erre pedig a legjobb példa a június elején bemutatásra került klipjük, amely a 1G Records gondozásában jelent meg Szerelemhez nem kell szépség címmel. Az első átiratukban, Szűcs Gabi énekel.
  
  Ahogyan a névből is ki lehet következtetni a jelen zenéje a múltból építkezik. Hiszen a Budapest Burlesque leginkább a századforduló közeli örökzöldek máig időtálló alapjait örökíti át 21. századi technikai megoldásokkal, amelyet egy zseniális, ámde egyszerű képi világgal is ötvöznek. Ebből jön létre egy igazán modern és vidám swinges hangzás, és ez teszi igazán egyedivé őket.
  Dj Jutasitól eddig sem állt távol ez a fajta hangzásvilág, így mint a show állandó szereplője és producere már garancia a minőségre. A kisebb klub rendezvényeken alkalmanként egy–egy hangszeres zenésszel látható, hallható a produkció.
  A csapat legfőbb erénye, hogy mindig törekszik a magas színvonalú szórakoztatásra, így olyan audio-vizuális időutazásra invitálnak, amelyet korunk csúcs hangtechnikájával is megtámogatnak, ezért minden fellépés egy hatalmas élményt nyújt.
  Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon a vizuális atmoszférát Végh Lali digitális homokfestése teszi teljessé, valamint csatlakozik hozzájuk a Freak Fusion mutatványos csapat is, akik egy órás Rave Kabaré előadásukkal idézik meg a burleszk életérzést és repítenek vissza minket a múltba időgép nélkül. Ezeken a rendezvényeken a dj-k sora is bővül Ordimannal, esetenként Dj Mangóval.
  
  Szerencsére a Budapest Burlesque-t egyre több helyen láthatjuk és júliusban sem tétlenkednek! A következő helyen találkozhattok velük:
  07.02. @ Zippp Klub
  07.08. @ Instant
  07.09. @ Zippp Klub
  07.12. @ Fogasház
  07.16. @ Zippp Klub
  07.22. @ Sun Fesztivál
  07.23. @ Zippp Klub
  07.30. @ Zippp Klub



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 death valley screamers    the bourne legacy    kylesa    möbel    neochrome    bill nighy    il parto delle nuvole pesanti    the legend of the guardians    drawing    obituary    kalapács    aeon    stone sour    jarboe    sunday fury    leaner    weöres sándor    isolated youth    still got the blues    no omega    scarify    ordog    álomháború    date night    az ördög benned lakozik  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!