hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2014. június 26. csütörtök   16:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nem félünk a farkastól!


  Sokáig a „gyűlölt” kategóriába tartozott. Csapdát állítottak neki, kilőtték, elüldözték. Nem véletlenül tűnt el a múlt században szinte egész Európából a szürke farkas. A kedvezőtlen folyamatot úgy tűnik, számos országban sikerült megállítani. Évek óta dolgoznak magyar állatvédők is azon, hogy eloszlassák a farkassal kapcsolatos tévhiteket. A fajtamentő programról a Kossuth Rádió Közelről című műsora is beszámolt. Az adásban maguk az érintettek is „megszólaltak”, négy farkaskölyök volt a június 25-i Közelről című műsor vendége, melynek végén egyiküket örökbe is fogadták a műsor alkotói.
  
  - Veresegyházon már két olyan falkát is felneveltek, amelynek egyedei megszokták az ember közelségét – meséli Kránitz Balázs, a Közelről című műsor szerkesztő-műsorvezetője. - Most kezdődött meg a program a harmadik falkával, amelynek egy különleges tagja is van, méghozzá egy kanadai fehér farkas. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan zajlik a program, milyen célokat szeretnének elérni a falka gondozói, változott-e a farkassal kapcsolatos szemlélet.
  
  - A Közelről életében már megszokott, hogy állatvédelemmel foglalkozunk, több alkalommal voltak már „extrém” vendégeink – folytatja Kránitz. - Szilveszterkor például három boa constrictor és egy ormányos medve volt velünk élő adásban. A kígyók közül az egyik kisebb meglepetést is okozott, amikor az asztalon kúszva rátekeredett a mikrofonra. Ugyanekkor helyhiány miatt az udvaron várta a kapcsolást két rénszarvas. De voltak már nálunk vakvezető kutyák, és különféle, jobb sorsra váró mentett állatok is. Az ötlet – hogy az állatvédelem jegyében a Kossuth Rádió is csatlakozzon a farkasok körüli tévhitek eloszlatásába, egészen pontosan abba, hogy nem kell félni a farkastól - a Veresegyházi Medveotthontól és a Fehérkereszt Állatvédő Ligától, Kuli Bálinttól és Szilágyi Istvántól származik. A műsor négylábú vendégei ezúttal öt- és hathetes farkaskölykök voltak, Lóci, Manka, Panka és Brutus. Egyiküket, a Lóci névre hallgató fehér farkast örökbe is fogadtuk, így időről időre beszámolunk majd a fejlődéséről, a vele kapcsolatos történésekről. Gondozói szerint ő egy egészen különleges jószág, akinek hatalmas lelke van, habitusban, viselkedésben egyaránt eltér falkatársaitól. A kis Lóci a Veresegyházi Medveotthon farkas-nagykövete, akinek az a feladata, hogy megtanítsa a világnak, hogy fajtája közelről sem olyan gonosz, mint ahogy azt a mesékből sokan gondolják!
  
  A műsor meghallgatható a www.mediaklikk.hu/mediatar oldalon.
  
  Csoportkép: (b1) Kránitz Balázs, a Közelről műsorvezetője, (b2) Dömötör Dóra, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa (j1) Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga vezetője, (j2) Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon igazgatója.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 23.
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Elhunyt Paul Di´Anno, az Iron Maiden ex-énekese
Lendületes új EP a Stateside-tól
A Mallavora visszatér egy újabb epikus albummal!
Aurora – Megjelent az Esszencia 2!
Avalanche Party- A bezártságból született zenei lázadás
Debütáló albumán dolgozik a Winona Fighter
Célegyenesben a The Red Jumpsuit Apparatus - Home Improvement új albuma
Közös turnén a Boundaries, a Ghost Inside és a Gideon
 kiemelt 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
  
A szimfonikus rock királynője, Tarja Turunen egy felejthetetlen karácsonyi koncerttel tér vissza Budapestre! December 21-én a MOM Kult színpadán varázsol el minket sötét, drámai hangulatú karácsonyi dalaival, amelyek a Dark Christmas album különleges világát idézik meg

Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 year of the goat    life of agony    shadowthrone    cruel hand    black breath    twister    joystix    grain    men in the box    born to lose    tnt    lyuhász lyácint    zaják és társa    the last days of jesus    smash into pieces    spielberg    anna phoebe    superbutt    yonaka    shining    elyose    kate winslet    dwayne johnson    scott weiland    royal thunder  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!