hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2014. június 25. szerda   04:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Színpadon az új Special Providence


  Új felállásával először koncertezik a Special Providence Budapesten. Mint ismert, tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a zenekarból, akit hazánk egyik legjobb jazz zongoristája, Kaltenecker Zsolt váltott. Az új felállású progresszív jazzmetal együttes július 13-án az A38 hajón mutatja meg új dalokkal frissített repertoárját.
  
  - Zsolt érkeztével új időszámítás kezdődött, azonnal új dalokat kezdtünk írni, így az A38 Hajó tetőteraszán látható koncerten fele-fele arányban lesznek friss és régi szerzemények. Már nagyon ki vagyunk éhezve a koncertezésre – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapító tagja. - Június 30-án máris stúdióba vonulunk, hogy rögzítsük az ősszel megjelenő negyedik nagylemezünket, mely azt gondolom, eddigi legprogresszívebb anyagunk lesz. A csapaton belül nagyon jó a hangulat, a közös munka hihetetlenül kreatív, és ezt szeretnénk megmutatni július 13-án a hajón. Előtte két nappal, 11-én a balatonboglári jazz fesztiválon is fellépünk.
  
  Az A38 hajós bulira már kaphatók az elővételes jegyek 1200 forintért. A helyszíni belépő aznap 1500 forint lesz. A Special Providence fél 8-kor áll színpadra, a koncertet követően pedig rögtön kezdődik a futball világbajnokság döntőjének közvetítése a hajó óriáskivetítőjén melyet rajongók a zenekarral együtt szurkolhatnak végig.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eric burdon & the animals    dudás zsombor    fürgerókalábak    animid effect    király!    barátság extrákkal    jackson browne    az erő krónikája    the kooks    hegyalja 2012    mono    emma stone    paul bettany    suicide silence    malevolence    hófehérke    werk akadémia    absolved    billie joe armstrong    dropout kings    demi moore    magyar rádió gyermekkórus    prince    g.m.t.    szakonyi balázs  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!