hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2014. június 5. csütörtök   04:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elfogytak a bérletek a Soundra


  Három új fellépő, Sander van Doorn, Lindstrom live, Roni Size&Dynamite MC fellépésének híre érkezett a Sound felől és ezzel majd´ teljes az idei program. Emellett a szervezők bejelentették, hogy elkelt az összes bérlet, valamint bővül és változik a programhelyszínek sora.
  
  Már csak napijegyekkel valamint kombinált és VIP bérletekkel lehet bejutni az idei MasterCard Balaton Soundra, miután a bérletek elfogytak – jelentették be a szervezők 5 héttel a kapunyitás előtt. Az idén is teltházasnak ígérkező fesztiválra tehát már csak olyan bérletet lehet kapni, ami vagy a VOLT Fesztivállal, vagy a B.My.Lake-kel együtt érvényes, illetve még néhány ezer napijegy vár gazdára.
  
  Ezzel a hírrel párhuzamosan három új név is érkezett. A Sound neves felhozatalához csatlakozik a megannyi komoly szakmai díjjal kitüntetett holland trance DJ és producer, a magyar partyarcok egyik kedvenc, mindig első osztályú teljesítményt nyújtó nemzetközi sztárja, Sander van Doorn. Jön továbbá a norvég elektronikus zenész, DJ és producer, Lindstrom, aki ötletgazdag, változatos, kiismerhetetlen, mégis végtelenül szórakoztató space diszkózenéjével tett szert kultstátuszra. Itt lesz a Dj- producerzseni, a drum´n´bass nemzetközi ikonjainak egyike Roni Size, aki régi harcostársával, a drum´n´bass univerzum legtöbbet foglalkoztatott MC-jével, Dynamite-tal érkezik.
  
  Kizárólag bérletesek számára egy „nulladik” nappal is készülnek a szervezők. A Sound tehát már július 9-én beindul, több helyszínen, olyan sztárokkal, mint a most bejelentett Sander van Doorn vagy a Hardrock Sofa, akik a Jägermeister Arénában szórakoztatják a szerdán sátrat verőket. Erre a napra napijegy nem váltható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 smárton trio    michel gondry    bogoz    the carbonfools    hatebreed    scarlett johansson    mundruczó    absolved    warrant    gothica fesztivál    hardcore    psycho mutants    kaszás géza    kultúra    javier bardem    gallows    tükrös    ann my guard    cock and ball torture    skarhead    nyughatatlan    deák bill    murderdolls    dillinger escape plan    liszt ferenc  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!