hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. június 4. szerda   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Makám 30 - születésnapi koncert Lovász Irénnel Ópusztaszeren


  A MÜPA béli május 2-ai születésnapi nagykoncert után most az ópusztaszeri emlékparkban ünnepel a hazai word/ethno-történet dalgyárosa és szereplője, mondhatjuk úgy is, élő legendája. A Makám együttes történetére épp olyan jellemző az önazonosság, mint az állandó megújulás, s mivel ez a történet harminc éve vette kezdetét, minden további nélkül hozzátehetjük: a magyarországi világzene egyik letéteményeséről, ha úgy tetszik, „keresztapjáról” beszélünk. Persze, a zenekart alapító Krulik Zoltán már korábban is meghatározó alakja volt az akkor még progresszív folknak nevezett irányzatnak, előbb a CSÖ, majd a Makám és Kolinda tagjaként - s ez korántsem pusztán múlt idejű adalék, hiszen e társaságok hatása mindmáig szembetűnő. A CSÖ már akkor is egy virtuális falu népzenéjét játszotta, amikor ez még eretnekségnek számított, a Makám és Kolinda pedig a vokális népzenét és az instrumentális etnodzsesszt forrasztotta egybe, addig elképzelhetetlen módon.
  
  A hagyomány és a modernség, a kelet-európai, balkáni, ázsiai, közel-keleti és afrikai gyökerek összefonódása, az etnodzsessz és a kortárs repetitív zene, valamint az akusztikus és elektronikus hangzás fúziója a kilencvenes évek végéig olyan megkerülhetetlen albumokat eredményezett, mint a Közelítések, a DiverTimento és a Café Babel, ám aztán a Makám a vokális népzene felé fordult. Tette azt olyan ragyogó énekesnők társaságában, mint Lovász Irén, Bognár Szilvia, Palya Bea, Szalóki Ági és Lázár Erika, olyan tematikus „daloskönyveket” jelentetve meg, mint a SkanZen, az Anzix, a 9 colinda, a Szindbád és az Almanach, amelyekben a Krulik-szerzemények íze és súlya azonossá vált a feldolgozott archaikus népdalokéval. Az elmúlt öt évben újabb fordulatot vett a zenekar: újjászerveződött és megfiatalodott. Frissessége jócskán érződik Yanna Yova és Robinzon Kruzo című albumain is, immár olyan stílusok felé nyitva, mint a reggae, a blues, a pop és a rock.
  
  Ennek a hihetetlenül gazdag életműnek minden oldalát képtelenség egyetlen koncerten megmutatni. A Makám és Lovász Irén csak arra vállalkozik, hogy az utóbbi tizenöt év vokális slágereire fókuszál.
  
  Lovász Irén az egyik legelismertebb magyar népdalénekes világszerte. Nemcsak énekes, hanem tudományos kutató is, a néprajztudomány kandidátusa, (PhD) akadémiai tudományos fokozatot szerzett már 1995-ben. Műsoraiban, előadásain előnyösen kapcsolódik össze tudományos felkészültsége és énekes előadói tehetsége. 1961. árilis 11-én Karcagon született. Egy alföldi magyar családban nőtt fel, ahol az éneklés a mindennapok természetes része volt. Szegedi bölcsészhallgatóként indult el első népdalgyűjtő útjaira a Kárpát –medence különböző magyar lakta vidékeire. A népdaléneklésről a legtöbbet családjától és terep munkái során a falusi parasztasszonyoktól tanulta.
  A Makán 30. születésnapi koncertjén, a hely szelleme okán is, természetesen előkerülnek majd Dél-alföldi dallamok is.
  
  Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi emlékpark pünkösdi programfolyama részletesen
  2014. június 8., Pünkösdvasárnap
  
  10.15 A Tallabille zenekar vendégváró muzsikája – Főbejárat
  10.30 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  10.45 Gulyás Laci: Pünkösdi szekérmesék – Skanzen, olvasókör
  10.45 Mentés Másként Trió koncert (folk) Nagyszínpad
  11.00 Barboncás Társulat: Mennyei szép történet – Bálaszín
  11.45 A Langaléta Garabonciások gólyalábas pünkösdjárása - Emlékpark
  12.00 Tallabille zenekar – folk (Dél-Alföldi muzsika) Nagyszínpad
  12.30 Boka Gábor: János vitéz (képmutogatós vásári komédia) – Skanzen, községháza udvar
  12.30 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  13.00 Langaléta Garabonciások: Tréfás pünkösdi próbatétel és királyválasztás (gólyalábas utcaszínház) Bálaszín előtti tér
  13.30 Szeleburdi Meseszínház: Lúdas Matyi (interaktív meseszínház) Bálaszín
  13.30 Tallabille zenekar – folk (Dél-Alföldi muzsika) Skanzen, olvasókör
  14.00 Makám 30 koncert. Sztárvendég: Lovász Irén (folk/ethno) Nagyszínpad
  14.30 Aracs Eszter: Gulyás Terka – vásári bábjáték – Bálaszín
  14.30 A Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  15.00 A Langaléta Garabonciások gólyalábas pünkösdjárása - Emlékpark
  15.30 Boka Gábor és a Fonó Népszínház: A bajusz (népszínmű Arany János nyomán) Nagyszínpad
  15.45 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  16.00 Mendemondák Folktrió (magyar népdalfeldolgozások) Bálaszín
  16.30 Rozsdamaró Zenekar + Üllési Fonó Néptáncegyüttes (muzsika és tánc) Nagyszínpad
  
  Folk és ethno bemutatók egész nap – Skanzen, olvasókör
  Üllési Fonó Néptáncegyüttes
  Rozsdamaró Zenekar
  Tallabille Zenekar
  
  Gólyalábasok, mutatványosok egész nap
  Langaléta Garabonciások
  Gilice Gólyalábasok, Gilice csepűrágók
  Kiss Ágnes, Gulyás László, Rózsa Teodóra, Boka Gábor
  
  2014. június 9., Pünkösdhétfő
  
  10.15 A Szökős zenekar vendégváró muzsikája – Főbejárat
  10.30 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  10.45 Gulyás Laci vándormuzsikus: Ötvennapi muzsikák (hangszeres pünkösdölő) – Skanzen, olvasókör
  11.00 Barboncás Társulat: Mennyei szép történet - Bálaszín
  11.15 Nyenyere Egylet (folk) Nagyszínpad
  12.30 Langaléta Garabonciások: Pünkösdi királynéjárás (gólyalábas utcaszínház) Nagyszínpad előtti tér
  13.30 Az aranyszőrű bárány (interaktív gyermekjátszó) Bálaszín
  13.30 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása – Emlékpark
  14.00 A Langaléta Garabonciások gólyalábas pünkösdjárása - Emlékpark
  14.00 Szökős Zenekar (folk) Útkaparó ház előtt
  14.00 Ópusztaszeri gyerekek pünkösdölője - Nagyszínpad
  14.30 Lovas pünkösdi királyválasztás – Útkaparó ház előtti tér
  15.00 Madzag Bábszínház: Vitéz László és a csodamalom – vásári bábjáték – Bálaszín
  15.15 A Langaléta Garabonciások gólyalábas pünkösdjárása - Emlékpark
  15.30 Szegedi pinceszínház: Lúdas Matyi (népszínmű) Nagyszínpad
  16.00 Gilice gólyalábasok pünkösdjárása - Emlékpark
  16.15 Szökős Zenekar (folk) Nagyszínpad
  
  Folk és ethno bemutatók egész nap – Skanzen, olvasókör
  Üllési Fonó Néptáncegyüttes
  Nyenyere Egylet
  Szökős Zenekar
  
  Gólyalábasok, mutatványosok egész nap – Emlékpark
  Langaléta Garabonciások
  Gilice Gólyalábasok, Gilice csepűrágók
  Kiss Ágnes, Gulyás László, Rózsa Teodóra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. december 5.
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
2024. december 6.
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Taio Cruzzal robbant a 2025-ös Deja Vu Fesztivál
Wind Rose: Tourslayer Europe 2025 – Headliner turné Budapestre!
Dynazty és Nanowar Of Steel: Co-Headliner turné érkezik Budapestre!
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Extra fellépőkkel, minikoncertekkel és DJ-kkel bővült a Budapest Park első téli fesztiváljának programja
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 saint germain    muse    corey taylor    nemjuci    jon oliva’s pain    iscream    shadowthrone    postmodern jukebox    posthum    lóripop    solefald    stúdió galéria    spirits    gus g    e-nora    parajelenségek 3    rock    mando diao    asian dub foundation    kerekes band    spirit of pink floyd show    hodor aura    severe torture    the ghost inside    georgie henley  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!