beszámoló [koncert]  2004. január 5. hétfő   10:26

nincsen hozzászólás

  Különös fénnyel csillog a mai, a többi sötét téli este között: a szlovák The Last Days of Jesus semmiképp nem mondható összetéveszthetőnek, unalmasnak vagy felejthetőnek nemhogy kicsiny, szemellenzős magyar dark-goth-electro stb. színterünkön, de európai viszonylatban sem. Aki egyszer látta, annak biztosan kialakult valamilyen - negatív vagy pozitív - véleménye erről az unicum gothic rock bandáról. Nemrég megjelent Guns & Fun singlejük az őszre tervezett új album előszeleként, és mindjárt nevét is kölcsönözte a 2003-as turnéhoz, mellyel a TLDOJ hazánk mellett Németországba, Lengyelországba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba stb. látogat.
  
  Korán kezdődik ez az esteaz előzenekar Holt Költők Társaságát 20 órai kezdéssel hirdették, mégis, ők adnak nekünk még vagy félórányi ráhangolódási időt majd megszólal a Soha többé, és a mindenképpen még csak gyülekező tömegnek felfogható közönség nagyobb része a koncertterem felé veszi sietős lépteit. Ez a dark hagyományokba mártott alternatív rock banda melankolikus, ám lendületes zenéjével és a mindennapi élet realitásának láncait lerázó szövegeivel különös helyeken jár. A dalszövegíró/énekes Krasznahorkai Lászlót idézve: A dalszövegek nem példa- beszédek, nem akarják megváltani a világot, egyszerűen csak gondolatok, érzések, életről, szerelemről, halálról. A terem hátsó felében megrekedő közönség többek közt a Repülj Dalom, Mikor Eljön az Éj, az Árnyék vagy a Köd és Eső dallamai közt sodródhat a zenével a Holt Költők birodalmában. A Nulladik Változat által kijelölt zenei stílus területén mozgóknak feltétlenül ajánlott a zenekar kétévnyi munkásságát összefoglaló, 2000-ben, szerzői kiadásban megjelent Kinyíló Égbolt című album, vagy a Mikor Fáj az Élet 2002-es lemez.

  A The Last Days of Jesus már a HKT utolsó dalai közben kijön az öltözőből, sört rendel és a koncertterem félhomályba vesző részében hol ránk, hol egymásra nézve beszélget. Az átállás közben aztán az énekes M.ary O, kérdésemre válaszolva, miszerint mit szól az arcába villanó vakuhoz, kedves félmosollyal enged meg annyit, amennyit csak akarok. Hamarosan megszólal az Intro, majd rögtön a Doctor, a vadiúj Guns & Fun, a Fear Gunshot.. a tipikus TLDOJ hangzást a szintetizátor és az orgona adja, összetéveszthetetlen atmoszférájáért a vészjósló csengők és az elektronikus bébijáték-hangok felelősek, emellett intenzív az ütőhangszer és a gitár, néhol industrial elemekkel spékelve.
  
  M.ary O gumiarcán fáradhatatlanul váltakozó grimaszok, marionett bábu-szerű rángatózás. Ugrál, hajlong, tökéletes kiejtéssel mondja, hogy köszi, lepattan a színpadról és az első sor elé térdelve énekel, amitől egy normális közönség minimum az eszét vesztené. Az MPC-ben azonban nem történik ilyesmi, a közönség mereven áll, nem tudni, a meglepettségtől inkább, vagy az érdektelenségtől. Persze ne legyünk igazságtalanok, a színpad előtt hevesen tombol egy metalarc, talán az azt sem tudom hol vagyok díjra pályázik M.ary O - szerelése, mint egy lázadó iskolásfiú a tanév végén, - próbálja bontani a rendet, s azért vagyunk páran, akiket bájos (ön)iróniájával megmosolyogtat. (részemről már most az idei év kedvencei közé tartozik ez a mai Last Days jelenség.
  
  A dalok nagy része a 2001-es Songs from the Psycho TV-ről válogatott, konkrétan olyanok, mint az Arrest the Angels, a Fade to Grey vagy az Army of God. Körülbelül egy órát játszanak, majd - nem csoda - leszegett fejjel elhagyják a színpadot. Lemaradunk a ráadásról, melyek közül az egyik a Ramones feldolgozás Pet Sematary lett volnaa közönség oszlik, majd a terepet a vendég DJ M.ary O, Zero, és Damage veszi át...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: