hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2014. május 7. szerda   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bëlga klippremier – Rímálom az Elme utcában


  Vadonatúj klippel jelentkezett a Bëlga, mely a „Rímálom az Elme utcában” című dalhoz készült. A dal maga – ahogy a címéből is kiderül – egy rímeken alapuló nyelvi játék. „Esszenciális refrén, értelmetlen szövegek, amik rímelnek. Mi kell több?„ – nyilatkozik a dalválasztás miértjéről Bauxit. A hozzá készült klipről pedig elmondható, hogy a képekkel játszik: különleges képi megoldásai akár egy „egészséges” rémálomból – rímálomból – is kiléphettek volna. A forgatás ennek megfelelően sok időt, egészen pontosan közel három hetet vett igénybe, és zömében egy pincében zajlott.
  ”A helyszínt a Megálló alapítvány adta nekünk kölcsön, amit ezúton is nagyon köszönünk, hiszen ott tanyáztunk hetekig.” – meséli a forgatásról Bauxit. – „Somlai Dávidtól (Greenbox) pedig kaptunk kölcsön egy weisscam-et, amivel még forgathattunk. Ez egy szuperlassítós kamera. Kis odafigyeléssel a csúnya dolgok is megszépülnek tőle. Köszönjük, Dávid!
  A klipet Miki357 rendezte, akivel a „Nem leszünk gyarmat” kisfilmjén már dolgozott együtt a csapat. A klip alapötlete is tőle származik. „Az alapsztorit – melyben a jó elnyeri méltó jutalmát - Miki357 találta ki, de közösen találtuk ki úgy az egészet, meg a részleteket is.” – mondja Tokyo.
   „A jelmezes is Miki volt, a kinőtt ruháit adta ránk. A díszlet szintén Miki és az operatőr, Becsey Kristóf szakköri munkája. Állítólag óvodásokat is megkértek, hogy segítsenek.” – teszi még hozzá Bauxit.
  A klip rendezője bár örül ennek a sok titulusnak, legalább annyira meglepte, mint amikor legelőször hallotta a dal szövegét:
  ”Az első benyomásom az volt; hogy ez egy agybetegség. De tetszik. Mindenképpen valami szuggesztív képi világot szerettem volna megteremteni. Inkább megvalósítási formákon gondolkodtam, mint történeten.”
  A klip technikai hátteréről azt is elárulta Miki357, hogy nagyon sok képrögzítő eszközzel készült. Az IPhone-tól kezdve egészen a Weisscam-ig. A klipben található összes felvétel saját gyártású, ez okozta főleg a sok forgatási napot. A forgatás gördülékenyen, problémamentesen zajlott, de azért volt egy jelenet, ami elég izgalmasra sikerült, sőt, olyan is, ami végül meghiúsult.
  ”Amikor egy tévét baltával vert szét Marvin, para volt, hogy robban-e. Aztán robbant is, de tökéleteset, mert leginkább hátrafele ment ki belőle a cucc, így mi sem és a kamera sem sérült meg.” – sztorizik Bauxit, Tokyo pedig folytatja: „Az egyik jelenetben le kellett volna ugrani egy háztetőről, de nem volt büdzsé dublőrre. Ott álltunk mind a tetőn, és azon gondolkodtunk, megéri-e megcsinálni. Kb. 1 órát töltöttünk ott fent, aztán mégis inkább lemondtunk a jelenetről.” A végeredmény azonban életveszélyes mutatványok nélkül is tökéletes lett, és nagyban eltér a Bëlga eddigi klipjeitől.
  ”Szerintem ez a klip minden eddigi kliptől nagyon nagyban eltér, az egész világra értve. Lehet, hogy egy új művészeti stílus született.” – kommenteli Tokyo.
  
  A premier pedig 2014. május 8-án a Budapest Parkban lesz, ahova egyébként is látványos vetítés technikával készül a Bëlga, valamint a zenekar ismét kiegészül egy dobossal, mint a márciusi nagykoncerten. A részletekről – hogy mikor, milyen formában, stb. - viszont semmit nem lehet még tudni. „Majd adja magát. Vagyis titok.” – hárít Tokyo.
  Mindenki jöjjön tehát a Budapest Parkba, ha elsőként szeretné látni a klipet ahhoz a dalhoz, melynek a megírása közbeni poénkodásról ezt mondta Bauxit: „Térdcsapkodásban mérjük, nem fetrengésben:) De most bevezetjük az elismerő csettintési skálát.”
  
  Bëlga – Final Fest
  Budapest PARK
  2014. május 8. 20 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 witherspoon    bleeding through    koszorúslányok    craig taborn    röyksopp    black francis    velvet seal    demi moore    kabinláz    vályi péter    kovary    ladytron    budapest hardcore    incantation    greg graffin    good knives    baraka    jean-claude van damme    korál    imák    ashes you leave    gaudi    tatu18    chaos of disorder    civil war  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!