hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [dalszöveg]  2014. május 6. kedd   16:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A romkerttől a régészeti parkig – Aquincumi Múzeum 1894 – 2014.
2014. május 9 – október 31. Aquincumi Múzeum - III. Szentendrei út 135.

  Az Aquincumi Múzeum 1894-ben nyitotta meg kapuját a látogatók előtt, látványossága a római kori polgárváros területének kiásott és bemutatott központi területe, valamint a leletanyag bemutatását szolgáló, a római kori környezethez illeszkedő épület volt, melyet Orczy Gyula tervezett.
  
  A múzeum városszéli kirándulóhely jellege az 1968 és 1973 között végrehajtott nagyszabású romkonzerválást követően (H. Vladár Ágnes, Hajnóczi Gyula és Istvánfi Gyula tervei alapján, Póczy Klára közreműködésével) jelentősen átalakult. Ekkor állagmegóvó, értelmező helyreállítással a kor elvárásainak megfelelő szemléletű, új arculatot kapott a korábbi ásatási terület. Az azóta eltelt negyven év alatt azonban a múzeumokkal és a műemléki bemutatással kapcsolatos elvárások és látogatói igények ismételten megváltoztak. A „klasszikus” romterület az elmúlt 20 évben további területekkel bővült, s számos, a hely tematikájához illeszkedő turisztikai attrakció létesült, melyek nyomán a területet mára régészeti parkká vált. A kiállítás végig követi a 120 éves Aquincumi Múzeum körüli romterületnek a mindig változó igényeknek megfelelő átalakulását, s egyben egy ötletpályázat alkotásain keresztül felvillantja a jövő lehetséges megújulásainak irányát is. Az ötletpályázat a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének és a Középülettervező Tanszék Doktori Iskolája közreműködésével jött létre.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. június 23.
Jam Experiment (UK) (A38 Hajó - Budapest)
2018. június 29.
King Crimson Budapesten!
2018. július 1.
Alice In Chains a Budapest Parkban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Elégia - Huszárik Zoltán rajzai
LocusFocus
Európai óriásturnéja után 24 ingyenes koncertet ad itthon a Fesztiválzenekar
Balázs János- 30 év, 18 koncert
Auer Trió - Beethoven összes - 2. koncert
Margó Irodalmi Fesztivál
Acéphale - Nemzetközi kiállítás az Art Quarter Budapestben
Mahler online – élőben Fischer Ivánnal és a BFZ-vel!
 kiemelt 
Fekete Zaj
  
Feltámadt a Fekete Zaj: augusztusban jön a megújult fesztivál! Idén nyáron ismét jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett

Il Divo - Timeless Tour
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 karai anna    hardcore superstar    livesound    a kandúr    keresztes ildikó    excrementory grindfuckers    blues revolver     natalie portman    falco    tom hardy    fonó    simpsons    semi holsen    jazzanova    charrie    kállai jános    simpson család    szesztay dávid    bőrgyári capriccio    star trek 2    rockpart    winterfylleth    exférj újratölve    black swan    cante  diem  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!