hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2014. április 17. csütörtök   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Soerii & Poolek: Ultratronik 3000 – A Show
2014. május 15. Akvárium Klub

  2013 augusztusában Soerii & Poolek elbúcsúztatta közel 5 évig működő kaotikus, ámde annál izgalmasabb színpadi műsorát és ígéretük szerint egy megújult koncepcióval jelennek meg idén a klubok és fesztiválok színpadain. Zeneileg is átgondoltabb és kevésbé öncélú dalokat sejtetnek, amit náluk egyátalán nem szabad készpénznek venni, hiszen ha valami, akkor a korlátok nélküliség a legfőbb jellemzőjük. Ennek a váltásnak az előhírnöke, a már rádióban is hallható „Baby” című dal.
  
  A klip a 80-as évek hangulatát idézi és a dalra jellemző könnyed, idillikus környezetben mutatja meg a produkció új tagjait. A színes lufik között táncoló vidám fiatalok és túlzóan színes képi világ már már elhiteti velünk, hogy az élet annyira egyszerű és szép, hogy felesleges is bármi másra koncentrálnunk.
  A klipet természetesen Miki357 rendezte, aki Soerii-ék barátjaként szinte a kezdetektől kihasználja a produkció adta lehetőségeket és hogy ebben az extravagáns közegben szabadjára engedje a legvadabb elképzeléseit.
  A két főhős mellett Kama (Mary Popkids) és Zsolaa, valamint DJ Bootsie (Zagar) élvezi a gyönyörű lányok társaságát és az enyhén szólva is hangsúlyos fenékforgatást. Ez a klip pont arról szól, amit Gerrison és Jappán mindig is éreztetni akart a zenéjével, hogy engedjük el magunkat és ösztönösen érezzünk rá a világ lazább oldalára, vagy ahogy eddig is mondták: „ha Party!... akkor Soerii & Poolek!”
  
  Az új műsor az ULTRATRONIK 3000 fantázianévre hallgat. Hogy mi is ez?
  
  Az ULTRATRONIK 3000 NEM koncert, de játszanak élő zenészek. Az ULTRATRONIK 3000 NEM Live Act, de rengeteg speciális jövőbeli eszközt használ. Az ULTRATRONIK 3000 NEM DJ SET, de ha a hangulat megköveteli, akkor előkerül jópár nemzetközi és hazai sláger is a két hangmágus lemeztáskájából. Az ULTRATRONIK 3000 az országban egyedülálló látványvilággal büntet. Az ULTRATRONIK 3000 egy buli, amin jobb ott lenni, mint máshol. Az ULTRATRONIK 3000 sztárvendégekkel is kedveskedik. Az ULTRATRONIK 3000 a minden és a semmi. Az ULTRATRONIK 3000 vendégei TWÖRKÖLTET vacsoráznak.
  
  Jegyek: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 1900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 7.
Halos Over Europe 2025 - The Halo Effect / Pain a Barba Negra-ban
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Grandiózus eseménnyel ad utolsó koncertet a Black Sabbath eredeti felállása
Bloodywood: Új album, új dal és egy európai turné
Mexikóiból is hallhatunk death/doom metal zenét
Hamarosan megjelenik a legújabb The Driver Era album, az Obsession
Jerry Cantrell lemezbemutató turnéra indul
Megérkezett a Shoreline új lendületes dala, a Forgive
Donkeyhead: Punk, káosz és kukamentes London az Alien Chicks-től
A tavalyi nyár legmeghatározóbb koncertjeit felidéző klippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 carnivore diprosopus    protest the hero    rio    wall of sleep    pay my milk    glen matlock    boz cordolla    maradandó károsodás    twilight of the gods - allstar bathory tribute    fuck your pride    wakachuka    tóth gergő    the raven age    spread eagle    egek ura    aetrigan    nemesis    kötelező közhelyek    sister sin    biorobot    lunarsea    noah & the whale    dan patlansky    uada    keresztes ildikó  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!