hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2014. április 16. szerda   16:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyarország legnépszerűbb sörmárkája megújul


  Jótékony célú sörfesztiválon, szűkebb hazájában, Sopronban mutatták be a Soproni márka megújult dizájnját és ízeit. A Soproni egy rangos nemzetközi díjat is elhozott – hangzott el az eseményen.
  
  A Soproni márka első sörfesztiválján a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy Magyarország legnépszerűbb sörmárkája immár 15. alkalommal nyerte el a nagy presztízsű Monde Selection verseny aranyérmét. „Nagy öröm, hogy nemzetközi szinten is elismerik a Soproni magas minőségét, ezért sem változtatunk az ízén, amikor több mint 7 év után megújítjuk a márkánkat, és új termékekkel egészítjük ki a sörcsaládot. Külön öröm, hogy erről itt, Sopronban számolhatok be!” – mondta Joris Huijsmans.
  
  Az ünneplésből kijutott Sopron városának is, hiszen a sörfesztivál teljes bevétele jótékony célt szolgált, a résztvevők három szervezet közül választhatták ki azt, amelyiket a Soproni márka tulajdonosa, a HEINEKEN Hungária Zrt. a befolyt összeget 2,5 millió forintra kiegészítve támogat. Emellett egy másik fontos bejelentésre is sor került: a vállalat több millió forint nagyságrendű szponzorációval segíti a Soproni Kosárlabda Club férfi csapatát. A támogatást jelképező mezt Joris Huijsmans vezérigazgató adta át a csapat tagjainak. A sörfesztivál látogatói a helyi fúvószenekar és a Magna Cum Laude koncertje mellett több együttes koncertjét is élvezhették.
  
  A fesztiválon megjelent és felszólalt a térség országgyűlési képviselője is, aki elmondta:”Sopron, Magyarország leghűségesebb városa, a Soproni pedig hűséges a városhoz. Sopron országgyűlési képviselőjeként külön örülök annak, hogy a vállalat minőségi termékeivel Magyarországon és a világban is viszi városunk jó hírét, miközben több száz helyi család megélhetését biztosítja. Sok sikert kívánok Sopron saját sörének, a Soproninak!” – tette hozzá Firtl Mátyás.
  
   „Magyarország kedvenc sörmárkájának tulajdonosaként a HEINEKEN hosszú távra tervez a magyar piacon, és vezető sörfőzőként tisztában vagyunk kötelességeinkkel: élen járunk az innováció területén, a megújult csomagolás mellett új ízeket is bevezetünk” – tette hozzá Joris Huijsmans.
  
  A népszerű citrusos ízekhez csatlakozik a lime-menta, és mostantól a magyar ízlésvilághoz közel álló kajszi ízben is kapható Soproni radler. A fogyasztók pontos tájékoztatását szem előtt tartva a sörpiacon elsőként a termékek címkéjén a tápértéket is feltüntetik. A táblázat megmutatja, hogy 100 ml termékben mekkora az energiatartalom, a szénhidrát, a fehérje, a zsír, a telített zsírsavak, az élelmi rost és a nátrium mennyisége. A százalékos értelmezés pedig az irányadó napi beviteli értékhez (INBÉ – 2000 kcal) viszonyítja, hogy 100 ml termékben a felsoroltakból mennyi van.
  A HEINEKEN Hungária
  A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. több mint száz éves sörfőzési tapasztalata, valamint nemzetközileg elismert márkái révén a magyar piac meghatározó szereplője, a nemzetközi HEINEKEN csoport magyar leányvállalataként tevékenykedik Magyarországon. A cég két sörgyárában, a közel 120 éves Soproni Sörgyárban és Martfűn állítja elő termékeit, a hazai mellett számos külföldi piacra is. A HEINEKEN Hungária hazánkban a második, a világon pedig a harmadik legnagyobb sörgyártó vállalat. Magyarországon portfóliójába tartozik többek között hazánk legkedveltebb söre, a Soproni és a Heineken, amely a világ legnemzetközibb söre, ugyanis közel 200 országban árusítják, továbbá olyan közkedvelt termékek, mint a Gösser és a Strongbow.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon Filmslágerek à la Hot Jazz Band Wolf Katival és Pély Barnával
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bergendy    heidrik    egri jános    queens of the stone age    aeon    brainstorm    kill with hate    nőnap    root    zach galifianakis    sexepil    butch vig    kanalas éva    toxic holocaust    hang-súly    Üvegtigris    oliva    elwood stray    shallov    dead can dance    windfall    carnivore diprosopus    emmure    aeverium    tony scott  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!