szerző: MorelloEktomorf, Cold Snap, Vengince, Omega Diatribe 2014. április 10, Kék Yuk
Elmúltak már azok az idők, amikor az Ektomorf zenekar és a hazai közönség kölcsönösen fújt egymásra. Farkas Zotya példás kitartással kormányozza az Ektomorf csónakját a zeneipar háborgó tengerén, és a legutóbbi néhány magyarországi fellépés során mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy a kémia igenis megvan az Ektomorf és a rajongók között. Elég csak az A38 hajón rendezett bulikra gondolni.
Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a hajó után immár a sokkal kisebb kapacitású Kék Yuk adott helyszínt az idei turnéindító show-nak. Hogy nem számítottak nagyobb számú érdeklődőre, avagy kifejezetten az emberközeli hangulatú, exkluzivitást sugárzó klubhelyszín volt-e a cél, ezzel kapcsolatosan nem érdemes fejtegetésekbe belemenni, mindenesetre az biztosított volt a mai este folyamán, hogy a jelenlévők elképesztő intenzitású és remek hangulatú bulit kaptak a nyakukba. Egyedül a hangzástól tartottam csak, hiszen az ilyen téren legendás A38 után a Kék Yuk meglehetősen kétesélyes vállalkozásnak tűnt.
Elsőként a budapesti Omega Diatribe szállta meg a deszkákat, ők meglehetősen komplex, szanaszét tördelt, a Meshuggah extrém világát megidéző fajsúlyos muzsikával rombolták a hallójáratokat. Masszívan szóltak, ezáltal kissé fülsértően is, de a tagok láthatóan értették a dolgukat. A lelkességgel nem volt probléma, bár a színpadi rutin még mindenképpen fejlesztésre szorul. Számomra a komplexitás ellenére a megjegyezhető témák hiányoztak, a monoton hörgés sem segített ebben. Az énekesük különösen súlyos forma volt, nyak- és arctetkóval, tágító minden létező helyen, fekete kontaktlencse, stb... El nem tudom képzelni, ilyen arcok amúgy civilben hol dolgozhatnak, van egy olyan sejtésem, hogy nem egy cégnek a vezérigazgatója vagy termékmenedzsere az úriember...
Utólag jöttem rá, hogy a kaliforniai Vengince-t már láthatta a szemfüles érdeklődő az Ektomorf társaságában, mégpedig a 2008-as A38 bulin. Az akkori beszámolómat (párás tekintettel) visszaolvasva legutóbb kifejezetten tetszett a brigád kiállása, most viszont nem jött össze a hangulatteremtés. Csúszásban volt a program, ezáltal valamivel kevesebb időt tölthetett a deszkákon a banda, a szintivel adódtak technikai problémák, valamint a közönség is csak összefont karral bólogatott a vastag hardcore/metalcore témákra, a biztatások ellenére nem sikerült kiváltani az őrült tombolást. A tagok meglehetősen statikus kiállása nem segített a dolgon, egyedül a nagydarab, kopasz énekes és az ugyancsak kopasz szintis pörögtek a deszkákon. A cd-k és pólók vásárlására való felszólítás már amolyan alamizsna-kérlelésnek hatott, szóval sajnáltam őket, mert látszott rajtuk a rossz hangulat, hogy a mai este körülményei nem nagyon jöttek össze nekik.
A viszonylag gyér létszám a Horvátországból származó Cold Snap fellépésére sem duzzadt meg különösebben, de ők már valamivel jobban megtalálták a kontaktust a közönséggel. A zenéjük olyan szempontból érdekes volt, hogy túlmutatott hardcore, metalcore panelein, olykor punkos vadulások sőt rap-es szövegmondások is terítékre kerültek. Ők már sokkal intenzívebb zúzást rendeztek a deszkákon. Nem indok a kicsi színpad és a szűkös helység – aki akarja, ilyen körülmények között is be tudja mozogni a teret. Ez az énekesre különösen igaz volt, aki még a közönség közé is bevetette magát pogózni, szóval példaértékű hozzáállásról tett tanúbizonyságot.
A jelenlévők értékelték a dolgot, máris jobb lett a hangulat a nézőtéren, de azért még így is viszonylag energiatakarékos volt a közönség. A zenét mindenesetre lehetett élvezni, a pofonegyszerű refrének megkönnyítették a befogadhatóságot, a Manu Chao feldolgozásként előhúzott Bongo Bong nóta pedig különösen találó volt. Az Ektomorf előtt a Cold Snap bizonyult ma a legideálisabb felvezetésnek.
Mire Zotyáék a színpadra léptek, már alaposan feltömörült a közönség a deszkák elé. Akik jelen voltak, pontosan tudták, hogy az Ektomorf mennyire szakít élőben, és ennek megfelelően mindenki az első sorokban akarta végigtombolni és -ugrálni a bulit. Az Ektomorf különleges programot ígért, amit maradéktalanul teljesített is. A Retribution album számos nótájának bemutatója mellett a régi magyar nyelvű nótákból is hoztak nekünk egy szép csokrot, amit a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott. A vadiúj klipes nóta, a You Can´t Control Me a hatalmas breakdown-jaival máris óriási zúzást eredményezett a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Az első pillanattól kezdve izzott a hangulat, Zotya egy másodpercre sem rejtette véka alá, hogy baromira élvezik a bulit és hogy mennyire hálásak a megjelenteknek. A korábbi bandáknál még meglehetősen passzív rajongók is vevők voltak a bulizásra, Zotyáékkal együtt ugrált és ordított az egész terem.
A Retribution album bemutatkozása után rá is tértek a magyar blokkra, ami különösen kedves volt a hazai közönségnek. Napirendre került a Kalyi Jag lemez, eljátszották a Sunto Del Muro nótát, aztán a kultikus Testvérdal őrjítette meg a rajongókat, de az élőben néha mostanság is előkerülő Nem Engedem nóta ugyancsak napirendre került.
A valóban exkluzivitást jelentő magyar blokk mellett természetesen az angol nyelvű nóták adták a koncert gerincét, mint a Black Flag, az I Know Them, vagy az Outcast. Vagyis a Destroy-tól a Black Flag lemezig terjedő időszak, magától értetődő módon néhány vadiúj számmal megfűszerezve. Erre a bulira tényleg a fanatikusok jöttek el elsősorban, akik kívülről fújták akármelyik nótát, bármelyik lemezről játszottak Zotyáék. Az ugrálós, üvöltős, zúzós dalok mellett még egy lightosabb, félig-meddig akusztikus blokkal is készült az Ektomorf, amely során Zotya egy szál gitárral (és baromi hamisan) énekelt el néhány nótát. De ezen senki nem élcelődött, mert egyértelmű volt, hogy Zotya a szentimentálisabb énjét tárta a közönség elé, a maga egyszerű módján. De azért ismerjük el, hogy az üvöltés áll jobban neki.
A játékidővel nem fukarkodott a banda, valóban ígéretükhöz híven egy exkluzivitásban bővelkedő, maratoni bulival kedveskedtek a hazai rajongóknak. Még a hangzásra sem lehetett különösebb panasz a mai estén, a rendkívüli hangerőn kívül, ami miatt még több nappal később is csöngött a jelenlévők füle. De a közönségről is csak a dicséret hangján lehet szólni, régen láttam már ennyire intenzív és megállás nélküli tombolást. A zenekartagok ugyancsak alapos zúzást mutattak be a színpadon, nem nagy bátorság kijelenteni, hogy az összes jelenlévő rendkívüli módon élvezte a mai estét.
Olcsó húzás lesajnálni az Ektomorf-ot azzal, hogy igazából semmi mást nem csinál, csak a Sepultura/Soulfly paneljeit melegíti újra és a saját nótái is nagyjából egy kaptafára készülnek. Valami igazság persze van ebben, de ha már egyrészt Max Cavalera egykori és mai bandáját említettük, azt a fajta zsigeri őszinteséget, amit az Ektomorf képvisel, manapság már egyik sem mondhatja el magáról.
Másrészt pedig a bőséges játékidővel és a különböző korszakok felelevenítésével arra is választ adtak Zotyáék, hogy többek ők egykaptafás bandánál. Való igaz, hogy a középtempós, döngölős, ököllengetős, ugrálós dühkitörések a fő irányvonaluk, de hallhattunk ma szélvészgyors, reszelős thrash metal témákat és letisztultabb, akusztikusba hajló nótákat egyaránt.
Nem kell nagy megfejtéseket tenni az Ektomorf kapcsán. Nem kell 20 oldalas doktori értekezésekben taglalni, mitől jók vagy épp sem a számaik, mire hasonlít a zenéjük vagy épp nem hasonlít. Zotya maga is egyszerűbb gyerek ennél. Ők csak felállnak a színpadra, „felüvöltenek az égbe”, és őrült zúzással kiadnak magukból minden dühöt és agressziót. A közönségnek is mindössze ennyit kell tennie. Minden további fejtegetés felesleges.
23:55
