hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. április 3. csütörtök   04:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Remember ´84 – Generációk találkozása az EFOTT-on


  Péntek a rock nagy öregeivel! 30 év után ismét visszatér az EFOTT Miskolcra, ennek apropóján a fesztivál szervezői nem csupán a fiatal generációra gondoltak. A közönség az aktuális kedvencek mellett a fesztivál negyedik napján olyan kultikus magyar rock zenekarok koncertjein tombolhat majd, mint például az Edda, a P-Mobil vagy a Karthago.
  
  Több évtizede sikeresek, koncertjeiken pedig mára több generáció együtt bulizik. Igazi rocklegendáké lesz a terep a miskolctapolcai EFOTT pénteki programjában. A P-Mobil, a Kalapács zenekar és Deák Bill Gyula mellett a Karthago és az Edda is színpadra lép.
  
  Pataky Attila kettős érzéssel tér vissza szülővárosába.
  
  ”Már a ´80-as években is feszegettük a határainkat, a mai világban pedig még nagyobb igénye van a fiataloknak arra, hogy lehetőséget kapjanak a felszabadulásra. Akkor és most is arra törekszünk, hogy felhőtlen órákat és boldogságot adjunk a közönségnek a zenénkkel. A régi rajongók már gyermekeikkel érkeznek a koncertekre, így mára egy több generációs táborunk alakult ki„ – kezdte az énekes. – „Mindig kettős érzéssel lépek színpadra Miskolcon. Egy részről otthon érzem magam, viszont a megfelelési kényszer sokkal erősebb bennem az otthoni közönség előtt. Mindenesetre nagyon várom, hogy az EFOTT-on léphessünk színpadra, szeretlek Miskolc!„ – tette hozzá az Edda frontembere.
  
  Változatlan felállásban és lelkesedéssel készül az év legnagyobb hallgatói bulijára a Karthago is, akik idén első alkalommal kaptak meghívást az EFOTT-ra.
  
  ”Harmincöt éve ugyanabban a felállásban zenélünk, ezt manapság kevesen mondhatják el magukról. Már a ´80-as évek nagy rock fesztiváljain is főzenekar voltunk, több mint 3200 koncerten vagyunk túl, de a mai napig nagy lelkesedéssel készülünk minden bulira. Ráadásul mára a közönség ollója is kiszélesedett„ – mondta Szigeti Ferenc. – „Minden évben igyekszünk frissíteni a műsorunkon, így az elmaradhatatlan Karthago-himnuszok mellett mindig készülünk új dalokkal is. Július 18-ra hatalmas bulit ígérhetünk, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy idén először színpadra léphetünk a fesztiválon!„ – folytatta a zenész.
  
  Július 15. és 20. között látogass el Te is az EFOTT-ra, ahol a zenei sokszínűség jegyében az igazi rock-klasszikusokkal is együtt bulizhatsz!
  
  EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Electric Callboy: novemberben beveszik az MVM Dome színpadát is
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lovreck    ryan phillippe    nicole kidman    faithless    vizet az elefántnak    liam nieson    steve morse    misery index    felemelkedés    csempészek    kaptár    lovreck    zz top    destroy the carrot    crowbar    soulfly    headcat    female metal voices    callisto    parkway drive    doherty        devastating enemy    bartos erika    one reason to kiss  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!