hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2014. március 18. kedd   16:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
ZBB koncert Szolnokon a Váróterem Sörözőben


  ZBB rajongók figyelem! Március 28-án Szolnokra látogat a tehetség magyar hangján megszólaló Zöld a Bíbor Band. A zenekart Tunyogi Péter tragikus halála után két zenésztársa, Fischer László és Kékesi”Bajnok” László hozta létre. A terv az volt, hogy mindenképp új dalok szülessenek, egy új bandától. A dobok mögé Donászy Tibor került, a billentyűs Nagy Zsolt, az énekes Kiss Zoltán lett.
  
  Az első bulikon főleg a régi, nagy P.Mobil, TRB, Korál nóták alkották a műsort. Ahogy teltek a hónapok, szép lassan megszülettek a saját dalok is és beépültek a koncertprogramba. 2010 tavaszán Donászy Tibor kivált a csapatból. Helyére rövid keresgélés után Krecsmarik Gábor érkezett. Gabi érkezése új lendületet adott a ZBB-nek, főleg a saját dalokban. Az első album 2012 nyarán jelent meg, de már folynak a második album munkálatai.
  
  Ekkor újabb kényszerű tagcsere következett. Kékesi „Bajnok” László helyére Tolmacsov György érkezett. Ezzel kialakult a ZBB jelenlegi felállása, ami azóta is töretlenül menetel előre.
  A koncert a Váróterem Rock Sörözőben lesz, családias hangulatban, de annál nagyobb bulival. Saját dalaik mellet Korál és más, nagy rock slágereket is hallhatunk tőlük az este folyamán.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. december 21.
Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!
Megérkezett a Budapest Park Winterfest line-upja!
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Hope Is a Lie bemutatja debütáló albumát: A Gentle Stroke of Darkness at the End of the World
A Dunes új albuma, a Land of the Blind január 17-én érkezik
Megjelent a God Complex brutális kislemeze, a Salt and Ash
Új album a prog-rockos Eidola-tól: január 17-én jelenik meg a Mend
Windwaker: Jön a Hyperviolence deluxe kiadása – három új dallal és brutális energiával!
Márciusban érkezik a Nightstalker az új albuma
Venom Inc.: Tony Dolan szerint a magas turnédíjak ellenére igenis koncertezni kell az USA-ban is
Stúdióba vonul a Biohazard
 kiemelt 
A legkeményebb év végi buli: The Ocean Front, Erased, Monokay (AT), Latch Drop!
  
Ha unod a karácsonyi kajakómát és a családi sztorizgatást, akkor december 29-én irány a RIFF Budapest, ahol négy ütős zenekar gondoskodik arról, hogy a szilveszteri fogadalmaidat már előre semmisnek érezd! A budapesti The Ocean Front idén májusban jelentette meg legújabb nagylemezét, de csak ritkán léptek színpadra 2024-ben

A hardcore legjobbjai egy estén: BROKEN VOW (USA), NO RELIEF (UK), ESCALATE
Atreyu (US) The Curse 20+1 Years Anniversary Tour
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kruder & dorfmeister    whitechapel    the silver shine    devildriver    gerard depardieu    godflesh    vince vaughn    brendan perry    mitsoura    w.a.s.p.    belphegor    livesound    root    diamondeyes    atari teenage riot    lordi    magashegyi underground    pet shop boys    piramis    the crown    kézdy luca    pelican    jonah hill    kate beckinsale    negativeart.hu  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!