hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2014. március 18. kedd   16:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A 20 éves Sátántangó képeit megszólaltatja: Víg Mihály
2014. április 27., vasárnap 20h, A38 Hajó

  Idén lesz húsz éve, hogy a hazai mozik bemutatták a Sátántangót, a magyar filmművészet egyik legmonumentálisabb alkotását. Szinte napra pontosan a jubileumhoz igazodva az A38 Hajó szerzői esttel tiszteleg Tarr Béla és Krasznahorkai László műve előtt: a film főszereplője, egyben zeneszerzője, Tarr régi alkotótársa, Víg Mihály adja elő a Sátántangó zenéjét. Persze a teljes, több mint hétórás film levetítésére nincs mód, de a televíziós felvétellel összekötött koncerten a filmből kiemelt részletek is láthatók lesznek. A koncertre jegyek korlátozott számban kaphatók!
  
  1994. április 28-án mutatták be a magyarországi mozik Tarr Béla és Krasznahorkai László Sátántangó című filmjét. A Krasznahorkai azonos című regényéből készült monumentális, több mint hétórás fekete-fehér (pontosabban: monokróm) mű azóta igazi klasszikussá, a hazai filmművészet egyik legjelentősebb darabjává érett. Bár Tarr és Krasznahorkai korábban már dolgoztak együtt, az igazi hazai és nemzetközi elismertséget a stílusteremtő Sátántangó hozta meg. A forgatókönyvíró-rendezőpároson kívül két különlegesen fontos, állandó alkotópartner vett részt a film elkészítésében: Hranitzky Ágnes vágó, illetve a film főszereplője, egyben – számos más Tarr-filmben is közreműködő – zeneszerzője, Víg Mihály.
  
  Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekarok alapítója volt, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek. A filmmel aránylag hamar kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét. Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanachban, majd jött a Kárhozat, majd a Sátántangó „főpróbájának” tekinthető Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó után Víg szerezte Tarr összes nagyjátékfilmjének, így a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló zenéjét is.
  
  A Sátántangóban ő játssza a film egyik főszereplőjét, a széthullott alföldi tanyai közösségnek egyfajta reményt hozó „hamis prófétát”, Irimiást.
  
  A Sátántangó köré az elmúlt húsz évben egész kultusz szövődött, amiben óriási szerepe van annak, hogy a művet, Tarr sajátos, szinte a szélsőségig lassított tempóját, monokróm képi világát, különleges elbeszélőeszközeit a nyugat-európai és amerikai értelmiség és a filmrendezők egy része is osztatlan lelkesedéssel fogadta. Susan Sontagtól Ulrich Gregorig és Gus Van Saintig rengetegen dicsérték az egekbe a filmet, kiemelve, hogy a Sátántangó alapvetően változtatta meg a filmnézéshez fűződö viszonyukat. Akik látták a teljes, hétórás filmet, nagyjából ugyanerről számolnak be: a Sátántangó vitán felül egészen különleges helyet foglal el a filmek között.
  
  A bemutató huszadik évfordulóján ezt az benyomást szeretnénk felidézni – egy kicsit másképp. Ezúttal nem a hétórás mozibanülés embertpróbáló élménye lesz a középpontban, hanem az egyik alkotó személyes jelenléte. Kísérlet lesz ez, kísérlet arra, hogy az élőben megszólaltatott filmzene, az ezúttal kissé háttérbe szorított erős képek milyen új jelentésekkel ruházzák fel a sokféle jelentésnek amúgy sem híján lévő Sátántangót, a magyar filmművészet egyik leginkább ambiciózus alkotását.
  
  Belépő: 1900 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mező Misi: „Tiéd csak az marad, amit másoknak adsz”
Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár
12. alkalommal rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját a Fonóban
Elbájol, kíváncsivá tesz, meghökkent.
Pajta és Népzenei Selection címmel nyilvános konferenciát rendeznek a Fonóban, amelyhez koncertprogram is kapcsolódik
Fékomadta – megelevenedik a középkor Zsámbékon
Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor
Sztárhárfások, fiatal tehetségek és hárfakiállítás a 25. hárfafesztiválon Gödöllőn, a Királyi Kastélyban
Az ősz sokszínűségével versenyez a Fitos Dezső Társulat repertoárja
 kiemelt 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
  
Március 7-én végre Budapesten is bemutatja legutóbbi lemezét a Meshuggah

Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pankkk    rihanna    trio3po    bedlam    honeyball    myles kennedy    frogshow    számos pasas    sherlock holmes    tony macalpine    d-a-d    ági és a fiúk    natalie portman    amoral    nvyllund    dropout kings    magyar rádió gyermekkórus    witherspoon    like a storm    volt 2012    melt-banana    pentagram    newsted    deftones    the offspring  

r48
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!