hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2014. március 17. hétfő   17:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rendhagyó énekórát tart a Belmondo zenekar


  Rendhagyó énekórát tart a Belmondo pénteken a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban. A rockzenekar az egyik legnépszerűbb rádiós slágere, a „Lesz volt van” segítségével mutatja be a diákoknak a könnyűzene történelmét és a stílusok fejlődését. A Belmondo pénteken Nyíregyházán, szombaton pedig Egerben koncertezik.
  
  Különleges felkérésnek tesz eleget március 21-én, pénteken délelőtt a Belmondo. A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező népszerű rockzenekar a berettyóújfalui Arany János Gimnázium diákjainak tart énekórát.
  - Ezen a rendhagyó eseményen bemutatjuk a hangszereinket, a könnyűzene fejlődéstörténetéről adunk egy rövid áttekintést, és beszélünk a különböző műfajok legendás, megkerülhetetlen előadóiról is. Mivel a hallgatóság tizenévesekből fog állni, egy kis játékkal igyekszünk bemutatni, hogyan változtak a zenei stílusok. A zenekarunk egyik legismertebb számát, a rádiók által leggyakrabban játszott „Lesz volt van” című slágert bolondítjuk meg, és megmutatjuk, hogyan szólt volna ez a dal, ha ötven, harminc vagy húsz évvel ezelőtt született volna az akkoriban divatos módon – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere, Artisjus-díjas szövegíró.
  
  A rendhagyó énekóra után a Belmondo útnak indul, hiszen március 21-én, pénteken este 20 órától Nyíregyházán, a Romkert Retro Sörözőben, szombaton este 19 órától pedig Egerben, a III. Országos Pálinkafesztiválon ad koncertet. A banda előadja a legkedveltebb slágereit, (Lesz volt van; Rocksztár; Libidó; Minden nő; Szájalok; Nőj már fel; Mikor), valamint a novemberben megjelent, Kooperatív című nagylemeze új dalait (Emelt díjas lányok; We Could Lie; Amit elhiszel, az leszel). A koncerteken elhangzik a Miért ne higgyem? című szám is, amely szerepelt A Dal című produkcióban, vagyis az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában.
  
  A Belmondo zenekar november végén jelentkezett a Kooperatív című nagylemezzel, amelynek a dalait az együttműködés köti össze. Az albumon ugyanis a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek vendégművészként. A közreműködők között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese - aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.
  
  Belmondo: Lesz volt van
  
  Belmondo: We Could Lie (Zília remix)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
2025. június 8.
Matteo Bocelli Budapestre készül
 a rovat legfrissebb cikkei: 
40 év reggae - 40. születésnapját ünnepli a Ladánybene 27
Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával harangozza be új albumát
Jamie’s Elsewhere új, mélyreható EP-vel jelentkezik
Comastatic és Melrose Avenue együtt robbantanak az új „24SEVEN” dalban
Duff McKagan és Mike Bordin is feltűnik Jerry Cantrell új „I Want Blood” klipjében
Színpadra fel! – A Margaret Island nyomába léphetsz a Budapest Parkban
Megérkezett a Dance Gavin Dance új klipje: itt az All The Way Down!
We Came As Romans: új dalla jelentkezett– itt a „no rest for the dreamer”
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metalforce    marco mendoza trio    ska-pécs    nagyfiúk    uada    carbovaris    untsoppable    endless main    il parto delle nuvole pesanti    világveleje    electric bastards    czank ninetta    dog eat dog    x-men    devildriver    nyomorultak    the 69 eyes    s dance    velvet seal    alteriah    scott pilgrim    tales of evening    s beard    babel sound    ian astbury  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!