hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2014. március 17. hétfő   17:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A tavasz ünnepe – Tavasz köszöntő promenád a BTF


  A 34. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a hangversenyek, kamaraestek és színházi előadások mellett számos szabadtéri program is várja az érdeklődőket. A várost járva különleges installációkkal vagy épp jókedvvel vonuló táncosokkal találkozhat az ember, és nemcsak a szárazon, de vízen is, hisz a Dunán koncerthajók szelik majd a habokat.
  
  Március 22-én 11 órakor a város három központi helyszínéről – Vámház körút, a Nyugati tér és a Szent István tér – indul majd a több száz fős hivatásos és amatőr táncost, énekest, zenészt, gólyalábas figurát felvonultató Télkergető és tavaszköszöntő promenád. A menetet három hivatalos – a Honvéd Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna táncegyüttes – és nyolc amatőr táncegyüttes táncosai színesítik majd a Pénzügyőr Zenekar masír zenéjével kísérve. Bátran lehet csatlakozni menet közben is, a jókedv garantált, az utat megszakítva kisebb megállókkal az Andrássy úton a Liszt Ferenc térnél és a Kodály köröndön több produkció is szórakoztatja majd a vonuló közönséget. A három menet végül a Hősök terén találkozik majd egy záró összművészeti nagy produkcióra, amelybe a közönség bátrabb tagjai is nyugodtan bekapcsolódhatnak. A műsor Carl Orff Carmina Burana részletből, Kodály Zoltán: Kállay kettőséből, Mezőségi táncházból, és a Tavaszi szél átiratából áll. A színes, látványos, sok embert mozgató nyitó esemény várhatóan igazi kuriózuma lesz a Tavaszi Fesztivál idei rendezvénysorozatának. A divat és az építészet sokkal több közös vonással rendelkezik, mint azt elsőre gondolnánk. Mindkét téma a kor gondolatait és ambícióit, társadalmi és kulturális identitásunkat hivatott érzékeltetni. Ezt mindenki a saját maga is tapasztalhatja március 22-én és 23-án a Fashion & Architecture programsorozaton. A Bálnában a Sonia Produkció csapata 5 magyar illetve 3 külföldi tervező együttműködésével arra vállalkozott, hogy bemutatja, miként fest, ha az építészet jelenik meg a divatban. Szintén a Bálna ad majd otthont a március 28-tól április 5-ig zajló izgalmas Sakkfesztiválnak, ahol a fekete-fehér bábok szerelmesei, nagymesterek, mesterek, ifjúsági és szenior bajnokok, klubjátékosok és hobbisakkozók adnak egymásnak randevút. A Lepkeház a Budapesti Tavaszi Fesztivál legújabb és legizgalmasabb helyszíne, mely a március 27-29-ig egyfajta vizuális élmény- és találkozópontként várja a látogatókat az Erzsébet téren. A program igencsak változatos: orgonaimprovizációval, elektroakusztikus művekkel, lézer-fényhárfával, kortárs cirkusszal, operával és DJ-remixszel várják az érdeklődőket, de lesz divatperformansz, breaktánc- és parkourbemutató is. Március 30-án az ArtTér Fesztivál a Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényenkét Budapest izgalmas, pezsgő kulturális sokszínűségét hivatott bemutatni. Az egynapos programsorozat olyan – a fiatalok számára központi helyeken, mint a Gozsdu Udvar, az Ankert Klub vagy a Városháza park – előadókat vonultat fel, mint a Budapest Bár, a Muzsikás együttes, improvizál a Momentán Társulat és koncertet ad Jónás Vera. A XXXIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta minden év tavaszán a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében várja az élő népművészet kedvelőit március 29-én és 30-án a Papp László Budapest Sportarénában. Táncház Egyesület által szervezett találkozó az egyik legjelentősebb, kiváló minősítéssel rendelkező hazai folklórfesztivál, a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre. A Fesztivál utolsó hétvégéjén, április 5-6-án nyüzsgő Tavaszi Vásár várja a látogatókat a Vörösmarty téren, míg április 5-én 21 órakor 5 állomásról – a Vigadó 5. hajóállomásról, a Batthyány téri 1. hajóállomásról, a Nemzetközi 2. (Erzsébet-híd), 7. (Bálna) és 8. hajóállomásról – indulnak útjukra a Duna-koncerthajók, fedélzetükön a Petőfi Rádió ismert Dj-ivel és tavaszt köszöntő fiatalokkal. 23 órától pedig szárazföldön folytatódik a buli az Akváriumban.
  
  A tavasz ünnepe – Tavasz köszöntő promenád
  Március 22. 11 óra, Budapest
  Közreműködik: Honvéd Táncszínház, Magyar Állami Népi Együttes, Duna Táncegyüttes, Pénzügyőr Zenekar
  Fashion & Architecture
  Bálna Budapest, Március 22-23. 16.30
  Sakkfesztivál
  Bálna Budapest, Március 28-Április 6. 15:54
  Innováció a kultúrában - Szakmai beszélgetés
  Lepkeház – Erzsébet tér, Március 27. 17:30
  Vendégek: Baán László, Gőz László, Káel Csaba, Rockenbauer Zoltán, Márta István, Ókovács Szilveszter
  Transitus angeli
  Lepkeház – Erzsébet tér, Március 27. 20:00
  Szabó Balázs orgonaművész egyházzenei és improvizatív koncertje különleges fényekkel és videóvetítéssel
  Közreműködik: Szigetvári Andrea - elektronika, Ladányi Andrea - tánc, Sena
  Bartók: virtuoso!
  Lepkeház – Erzsébet tér, Március 28. 20:00
  Koncert és kortárs cirkusz est
  Közreműködik: Barabás Lőrinc - trombita, Demény Balázs, Väinö Jalkanen - zongora, Ni Fan, Lukas Böhm - ütőhangszerek
  Dramaturg: Sediánszky Nóra
  Koreográfia: Duda Éva
  Vetítés-videó: Szöllősi Géza, Bánki Ákos
  A szerelem metamorfózisa
  Lepkeház – Erzsébet tér, Március 29. 20:00
  Zenés multimédia divatperformansz
  Közreműködik: Szabóki Tünde - ének, Feldméry Lili, Apátai Bence - tánc, DJ Bootsi, Óbudai Danubia Zenekarbreak táncosok, parkúrosok
  Vetítés-videó: Videomapping Hungary
  ArtTér Fesztivál
  budapesti közterületek, Március 30. 10:00
  XXXIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
  Papp László Budapest Sportaréna, Március 29-30. 10:00
  Duna-koncerthajók – Egyetemisták tavaszköszöntője
  Április 5. 21.00
  Vigadó 5. hajóállomás: Budapest Hajó – DJ Izil
  Batthyány tér 1. hajóállomás: Corvin Hajó – DJ Palotai
  Nemzetközi 2. hajóállomás (Erzsébet-híd): Győr Hajó – DJ Dublic
  Nemzetközi 7. hajóállomás (Bálna): Gönyű Hajó – DJ Ster
  Nemzetközi 8. hajóállomás: Táncsics Hajó – DJ Wondawulf
  A hajóutat követően 23.00 órától after party az Akváriumban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. szeptember 23.
Tony MacAlpine
2020. október 18.
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
2020. október 19.
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ingyenes kiállítás nyílik Montse Valdés képeivel
Hobo: Halj meg és nagy leszel - Nyárzáró est
SÁNDY / KONOK – Metszéspontok | Családtörténeti kiállítás
Kihirdették a Central European String Quartet
II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Derkó 2020 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
Szabadjáték
Kosovo mon Amour – háborús trash hat részben
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 transformers: dark of the moon    cosmogenesis    harrison ford    arany album    intronaut    turbo    kollaps    arnÓczky noÉmi    twitter    shrek    bruce springsteen    ministry    irigy hónaljmirigy    stone temple pilots    christina applegate    beatles    3d    tom hardy    ill nino    throwdown    kézi chopin    strokes    három kismalac    sidetracked!    stonehenge  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!