hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 17. hétfő   13:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
´A Nyughatatlan menni Amerika´ - Megjelent a debreceni zenekar Jaj című korongja
2014. március 22., Gozsdu Manó Klub

  A Johnny Cash nyomdokain induló A Nyughatatlan első saját ihletésű albumát kínálja. Az egykori legenda most azonban kétszeresen is múzsának számított a lemez munkálataiban, hiszen a nagy kedvenc Big river mellett a zenekar saját nótáira is nagy hatást gyakorolt a rockabillys vonal – erre a korongra ugyanis már a hat tagú együttes saját gondolatai is felkerültek megzenésítve. A Nyughatatlan Jaj című albuma, a két angol, és három magyar nyelvű dala így már nem csak a hatvanas évek hangulatáról, hanem a zenészekről is szól.
  
  - Ha egyetlen dalt kellene megemlíteni, akkor a Menni Amerikát hoznám fel, mivel talán ahhoz köthető olyan élmény, ami a zenekar összes tagjához kapcsolódik – mondta el a lemezmegjelenés kapcsán Kovács Kornél, a dalok szerzője.
  
  - Ez egy kicsit álmodozós, kicsit pedig önironikus nóta. Kilátásban volt ugyanis egy amerikai turné néhány hónapig – mi meg már azon gondolkoztunk, hogy melyik napon nézzük majd meg a Sun stúdiót Memphis-ben, és mikor megyünk le Miamiba. Végül sajnos a kirándulás nem jött össze, ekkor született meg a Menni Amerika. A dal arról szól, hogy a zenekar turnézik Makkoshotyka és Bivalyröcsöge között. A falunapon finom volt a gulyás és sok volt a pálinka, ezért a buszban mindenki alszik, és arról álmodozik, hogy mi jót csinálna az amerikai turnén – például slambucot főznénk a sivatagban-, majd egy kátyú, és a 66-os út helyett a 4-esen találjuk magunkat. De érdemes meghallgatni a Jaj-t, vagy a Szél című dalunkat is, ha mélyebb mondanivalóra vágyik az ember. Ezeket szerzőtársammal, Jónás Péterrel írtam – így ajánlja a lemezt az örök álmodozóknak és a rendíthetetlen hangulatembereknek, társadalomkritikusoknak a zenekar vezetője.
  
  Külön meglepetésként Johnny Cash hatása mellett a korong további ínyencségeket is tartalmaz: egy countrys Metallica dalt, és a U2-tól a One-t egy egészen új köntösben. A Jaj túlnyomó életérzése azonban mindenképpen rockabillys maradt, hála a zenekart motiváló hatvanas éveket idéző JC feelingnek.
  
  Lemezbemutató koncert:
  Március 22. Budapest – Gozsdu manó klub
  
  A lemezbemutató turné állomásai:
  Március 28. Hajdúböszörmény – Hajdú Hotel
  Március 29. Debrecen – Roncsbár
  Április 5. Szombathely – Végállomás Klub
  Április 25. Székesfehérvár – Petőfi Kultúrtér
  Május 2. Nyíregyháza – X Café
  Május 9. Sárvár
  Május 17. Miskolc – Helynekem
  
  Tagok:
  Kovács Kornél- ének, gitár
  Csató Dóra – ének, gitár
  Törös Attila - bőgő, banjo
  Sándor Balázs - dob
  Horváth Eszter - vokál
  Márkus Luca - vokál
  Bora Fanni - vokál
  Hudák Eszter – vokál
  
  Lemezen közreműködők:
  Csanda Sámuel – hegedű
  Selyem Zsombor – zongora



Kulcsszavak:
  a nyughatatlan     johnny cash 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Nyughatatlan honlap

A Nyughatatlan a Facebook-on

 kapcsolódó cikkek: 

Fődíjat és lemezt hozott Texasból a Nyughatatlan

Friss albummal várja a tavaszt a Nyughatatlan

Új videoklipet forgatott a Nyughatatlan, koncertek októberben és novemberben

Mindig zavart, hogy csak gitáros vagyok, és nem tudok énekelni - A nyughatatlan

Angol nevet keres magának a Nyughatatlan - segíts a zenekarnak!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paso    the haunted    égi kávéház    star trek 2    ameriaki pite    a.m.d.    funerus    buttercup    jason biggs    shutter island    crown the lost    stonelight    the black dahlia murder    swallow the sun    csizmás    expire    boros lajos    vince vaughn    up in the air    edguy    karnak    uma thurman    markus schrodt    zack snyder    szex és new york 2  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!