hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
film [filmklub]  2014. március 14. péntek   04:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Készül a Kossuthkifli


  2013. október 20-án ért véget a KOSSUTHKIFLI forgatása, s azóta folyik a 171 órányi nyersanyag vágása és az utómunka. A Fehér Béla regénye alapján készülő, az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó, mintegy 100 színészt felvonultató, hatrészes, kosztümös tévésorozat, amely többek között a Richter Gedeon Nyrt. jelentős támogatásával valósul meg, idén ősszel kerül majd az MTVA képernyőjére Rudolf Péter rendezésében.
  
  171 órányi forgatott nyersanyag vágásával és a számítógépes trükkök elkészítésével folytatódnak a KOSSUTHKIFLI című tévésorozat utómunkái. „A forgatás óta eltelt hónapokban két rész vágásával már 90%-osan készen vagyunk.” – nyilatkozta Rudolf Péter, aki Barna Balázzsal és Rumbold Lászlóval közösen dolgozik a széria vágásán. „Azt hittem, mind a 4600 csapónyi snitt a fejemben van, de ez olyan mennyiség, hogy bizony kutatni kell az agyamban, és rengeteg időt eltölteni a monitor előtt, hogy mindegyik felvételből a legideálisabb pillanatokat válasszuk ki.
  
  A számítógépes utómunka is sok kihívással szembesülő szakasza az alkotói folyamatnak. „Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt „alakító” Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Mindezt valahogy vizuálisan összhangba kell hozni.” – említi példaként a rendező. A zöld háttér előtt felvett jelenetek környezetét teljes mértékben fel kell építeni, a belógó villanyvezetékeket el kell tüntetni, a történetben gyakorta felbukkanó misztikus figurákat, lelkeket, csodákat pedig a komputer segítségével meg kell teremteni.
  
  ”Még rengeteg munka vár ránk, ami legalább annyi időt vesz majd igénybe, mint amennyi eltelt a forgatás óta. A vágáson és a számítógépes utómunkán kívül sok utószinkronra is szükség lesz.” – tette hozzá Rudolf.
  
  Az 1848/49-es szabadságharc idején Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indulnak egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjanak az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. Számos kalandba keveredve követjük hőseinket, sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtményekkel együtt, miközben a képzelet és a valóság határán egyensúlyozunk.
  
  A vágási munkálatokat megtekintve, Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője elmondta: „Nagy várakozással és bizalommal tekintünk a készülő sorozatra, és hisszük, hogy támogatásunkkal hozzájárulhatunk egy értékteremtő, sikeres magyar produkció megvalósításához.
  
  A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A mintegy 100 színészt felvonultató hatrészes kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül majd az MTVA képernyőjére.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Összeállt a 17. KAFF versenyprogramja
Spanyol történelmi kalandfilm érkezik áprilisban a mozikba!
Jason Statham újra akcióban
Egyszer csak beköszön a 2001 Ürodisszeia, a Starwars, a Startrek és számtalan kultikus sci-fi a valaha készült legflúgosabb űrparódiában…
Lois Smith 94 évesen is dolgozik – Új szerepben tér vissza
Andrea Bocelli 30: The Celebration
Különleges Imagine Dragons koncert március végén a mozikban!
Az Oscar-díjas Bong Joon Ho legújabb filmje
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 enochian theory    simon roman - ének    chaoswave    the dethroners    darkthrone    abhorrence    doves    spiderman    rakamaz    hogyan lopjunk felhőkarcolót    nicole holofcener    eddie murphy    vono box    volt 2013    vályi péter    christoph waltz    ana venus    utódomra ütök    the cult    blackgates    amber schmidt    van canto    avenged sevenfold    kobalov    red´s cool  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!