hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 6. csütörtök   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Veils (UK)
2014. április 19., szombat 20h, A38

  A személyes és karakteres gitárpopot játszó Veils régóta a kritikusok és bloggerek kedvence, és most élőben is kiderül, hogy a zenekar lemezeit kísérő lelkesedés teljesen megérdemelt. A karizmatikus énekes-gitáros és zseniális dalszerző, Finn Andrews vezette együttes egyszerre érzelmes, melankolikus és elsöprően dinamikus produkciója valóban egyedülálló.
  
  Az egykori XTC- és Shriekback-billentyűs Barry Andrews fia, Finn Andrews eredetileg festőnek készült, de az Új-Zélandon eltöltött évek során inkább a helyi folk-pop színtér felé fordult az érdeklődése, ami megmaradt azután is, hogy 18 éves korában visszatért Londonba. Itt alakította meg a Veils első formációját, és szerencséjére összeakadt a brit producerzsenivel, a Rough Trade-et igazgató Geoff Travisszel. Hosszú és viharos alkotói munka után készült el az első lemez, amit a kritika nagyon jól fogadott, és úgy tűnt, hogy a Veils a Rough Trade akkori két gitárpop-sikersztorija, a Strokes és a Libertines nyomába ér.
  
  Ám mindenki megrökönyödésére Andrews alig pár hónappal a lemez megjelenése után szélnek eresztette a zenekari tagságot, és a még mindig csak alig húszéves fiatalember a nevet megtartva új társakat verbuvált, egyenesen Új-Zélandról, zömmel egykori iskolatársai személyében. A velük felvett és a Rough Trade-nél megjelent második lemez, a Nux Vomica azóta is etalon minden indie-történeti kézikönyvben. Itt derült ki, hogy Andrews érett, gazdag világú, zseniálisnak is nyugodtan nevezhető dalszerző, aki a Nick Cave-es, Bad Seedses sötét, örvénylő rock and rolltól az apától örökölt újhullámig mindent a maga képére formál, és ebből a változatosságból képes egységes világot gyúrni.
  
  A Veils azóta többé-kevésbé állandó felállásban működik, úgyhogy a budapesti koncerten nagy örömmel üdvözölhetjük nem csak az energikus dalszerző-frontembert, hanem korunk popzenéjének egyik legkúlabb basszusgitáros-csaját, Sophia Burnt is. Az együttes a tavaly megjelent legutóbbi album, a sokatmondó című Time Stays, We Go (Az idő marad, mi megyünk) kissé elhúzódó európai turnéjának részeként ejti útba az A38 Hajót, így végre a Veils igazi közegében, egy bensőséges klubkoncerten láthatjuk korunk egyik legjobb énekes-dalszerzőjét, a fejéről lerobbanthatatlan kalappal együtt.
  
  Tagok
  Finn Andrews: gitár, ének
  Daniel Raishbrook: gitár
  Uberto Rapisardi: Hammond, billentyűsök
  Sophia Burn: basszusgitár
  Raife Burchell: dob
  
  Lemezek
  The Runaway Found, 2004
  Nux Vomica, 2006
  Sun Gangs, 2009
  Time Stays, We Go, 2013
  
  Belépő: 3500 Ft, elővételben: 3000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 archaic    tony iommi    indiana jones    royal hunt    trousers    piknik park    reason    morbid angel    cult of luna    falco    poison of marvel    a világűr hangjai    perihelion    one man army and the undead quartet    darker half    rock the boat    crowbar    star trek    social suicide    jon lord    nullus sum    miserium    kirk hammett    téglás zoli    cult of grace  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!