hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2014. február 20. csütörtök   08:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hírözön a Monte Cristo zenekartól


  Az egri Monte Cristo zenekar, nagyjából egy évtizedes fennállását rendhagyó módon ünnepelte: reboot lemezt készített az ezredforduló utáni években felvett Ördöglakat albumból. A csapat első hanganyaga, akkoriban még más előadókkal készült és egészen a mai napig nem volt elérhető, 2014 elején azonban, mint egy „előzményfilm”, hivatalosan is megjelent, és a teljes album ingyen meghallgatható a hivatalos honlapunkon. Első nagylemezünk nem ráncfelvarrást kapott, hanem teljesen újravett dalokat is tartalmaz, mindezt pedig friss mai hangzással. Az album fizikai (CD) formában is beszerezhető a zenekaron keresztül.
  
  Az Ördöglakat lemez csakúgy, mint elődjei 10 dalt tartalmaz klasszikus hard rock/ heavy metal stílusban, alkalmazva más zenei műfajok elemeit is. Többszólamú vokálok, fogós refrének, technikás gitárszólók, súlyos riffek, hatalmas térhatás, monumentális hangzás jellemzik az albumot, ahol középtempós power elemek váltakoznak a néhol száguldó tempóval. A dalok különböző hangulatú és eltérő hangnemben íródott darabok, melyek mind saját arculattal rendelkeznek, ahogy az album dinamikája is folyamatosan változik, ezáltal nincsenek unalmas üresjáratok. A dalszövegek elgondolkodtatók és többféleképpen is értelmezhetők, akár több korosztályt is megérinthetnek.
  
  Az Ördöglakat zeneileg és tartalmilag is minőséget képvisel, amivel a csapat az igényes és különleges zenékre nyitott hallgatókat igyekszik megtalálni. A lemez megírásakor fontosnak tartottuk, hogy egy olyan művet alkossunk, ahol a zenészek egyéni teljesítménye sem átlagos. A Monte Cristo nem a „hagyományos” operaénekesnős zenekarok vonalát követi, hanem egy attól eltérő utat kíván járni. Ciscoo az eredetileg férfiénekesre írt részekkel is könnyedén megbirkózik és azokat saját énekstílusában előadva ad további egyedi ízt a daloknak.
  
  A zenekar honlapján minden eddigi album meghallgatható teljes hosszában. Az oldalra látogatók hozzájuthatnak a CD verziókhoz is, egy beépített Space Invaders retro játékon keresztül, amit egy kicsit „montecristosítottunk” és a lemezeinken túl további értékes, a zenekarhoz is kötődő nyeremények várják a legtöbb pontot elért játékosokat.
  
  A zenekar az élő megszólalásban is arra törekszik, hogy a dalaink közel lemez minőségben jussanak el a közönséghez. 2014 a felkészülés éve lesz, minden meghívásnak igyekszünk eleget tenni, a honlapon pedig folyamatosan frissülő információkkal jelentkezünk majd.
  
  A Monte Cristo zenekar:
  Schmiedmeiszter Szilvia „Ciscoo” – ének, vokálok, hegedű
  Somoskői Viktor „Vik” – basszusgitár
  Gerják Gábor – dob
  Nagy Péter „Peet” – gitárok, szintetizátor, dalszövegek
  
  A két éve változatlan felállású zenekar eddig három albumot készített:
  2009 - Az Emberiség bölcsőjében
  2012 - Életvonat
  2013 - Ördöglakat
  
  


Kulcsszavak:
  monte cristo 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. május 30. - 2023. május 31.
Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en
2023. június 1.
Post Human European Tour - Bring Me The Horizon (Papp László Budapest Sportaréna)
2023. június 2.
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tommy Emmanuel, a legendás akusztikus gitárművész, januárban újra turnéra indul
Háromnapos időutazás Szegeden
A Rainbow Are Free pszichedelikus metál zenekar új koncertalbumot jelentet meg
Album megjelenés előtt a Cutthroat LA
Júliusban jelenik meg az AmongRuins harmadik albuma, a Land Of The Black Sun
A Spectre Beneath brit heavy metal zenekar új kislemezével, a „Forsaken...We All Fall” című lendületes számmal tér vissza
Új utakra visz a Rage Of Light legújabb kislemeze, a The Scent Of Dead Leaves
Az Antirope elmerül egy élettelen valóságban
 kiemelt 
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
  
Kőkemény metal-hadjárat érkezik Budapestre, mivel a legendás kanadai progresszív thrash metal zenekar, a Voivod és az amerikai sludge metal ikonok, a Crowbar felkészülnek a Dürer Kertben tartandó felejthetetlen koncertjükre, amelyet június 7-én tartanak

Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jeordie white    klone    abandon all hope    bono    conan´s first date    black-out    idoru    nils petter molvaer    a perfect circle    combichrist    sin of god    penélope cruz    szerelmek    christina applegate    george w. bush    sárvári zita    dystopia    crown the lost    jack black    vinny appice    ryan gosling    pettybone    for today    green day    jan rechberger  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!