szerző: PjotrA New York-i jazzszíntér pionír dobosa big band élén a Müpában 2014. február 19. MÜPA
Big band az 1920-as évek stílusában? Minimalista hangszerköltemények, avagy a klasszikus zenei formák tisztelete? Február 19-én este mindez már nem lehet kérdés: a tengerentúli szaksajtó által az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb jazztehetségének kikiáltott, számos díjat besöpört zenekarvezető-dobos, John Hollenbeck nagyzenekari projektje látogat a Müpába. A karrierjét a New York-i avantgárd jazzszíntéren kezdett zenész – nem mellesleg a Jazz-Institut Berlin professzora – kimagasló képességű muzsikusokból összeállított big bandje, a John Hollenbeck Large Ensemble már tagságának köszönhetően is figyelmet érdemel: ritkán fordul elő bárhol a világon, hogy ilyen összeállítású, nagy létszámú jazz-zenekar együtt turnézik.
Amióta a jazz öntudatra ébredt, története során mindig fontos szerepet játszottak a nagyzenekarok, kezdve Paul Whiteman 1920-as években működött zenekarával. A big band népszerűsége megért hullámhegyeket és hullámvölgyeket, s a gazdasági nehézségek ellenére mindmáig a műfaj elengedhetetlen formációja maradt. Hová is lettünk volna Duke Ellington, Count Basie, Benny Goodman vagy Glenn Miller, illetve az ezredfordulón Bob Brookmeyer nélkül? A dobos John Hollenbeck is Brookmeyer New Art Orchestrájában dolgozott, itt sajátította el a nagyzenekari játék alapjait. Felettébb sokoldalú és nyitott gondolkodású muzsikus lévén aztán a New York-i kísérleti zenei színtér egyik megkerülhetetlen alakjává vált, hosszú éveken át dolgozott Meredith Monkkal, Fred Hersch zongoristától David Krakauer Klezmer Madness! együttesén át Frank London zenekaráig rengeteg helyen megfordult.
Saját zenei elképzeléseit az ezredforduló után a Claudia Quintetben kezdte kibontakoztatni, majd a John Hollenbeck Large Ensemble vezetőjeként fogott új utak kijelölésébe. Az egy híján húsztagú zenekar fontos jellemzője, hogy megszólalásban igen távolra merészkedik a megszokott big band-hangzástól, továbbá hogy nem szabadon felcserélhető muzsikusok laza kompániája, hanem állandó alkotótársak műhelye, amelynek magja Hollenbeck mellett a Claudia Quintet hatodik tagja, Matt Mitchell zongorista, Tony Malaby szaxofonos, illetve – nem utolsósorban – Kermit Driscoll nagybőgős. Utóbbi a rockzenétől az avantgárd jazzig több műfajban is otthonosan mozog, és Patti Austintól Bill Frisellig számtalan együttműködésben alkotott már maradandót. A zenekarvezető grandiózus kompozíciói a minimalizmus eszközeivel épülnek hangkölteményekké, amelyekből Hollenbeck harmadik fontos formációjából, a Refuge Trióból szabadult Theo Bleckmann énekhangja sem hiányozhat.
John Hollenbeck legutóbbi két, nagyzenekari projektes albumának megjelenését komoly szakmai visszhang övezte. Az Eternal Interlude című lemezen, amelyet 2010-ben Grammy-díjra jelöltek, a John Hollenbeck Large Ensemble előadásában hallhatóak a névadó dobos szerzeményei. A Songs I Like A Lot című lemez feldolgozásokat sorakoztat fel – ez alól a Chapel Flies című szám az egyedüli kivétel – a Frankfurti Rádió Big Bandjének előadásában; a lemez a már említett Theo Bleckmann énekessel közös projektben valósult meg; a The Moon´s A Harsh Mistress című dal ezen az albumon hallható feldolgozása szintén Grammy- jelölt volt idén. Bleckmann részt vesz a mostani turnén, így mindannyian biztosak lehetünk abban, hogy a február 19-i budapesti koncerten is számos dal felcsendül majd erről az izgalmas lemezről.
Közreműködik:
John Hollenbeck – dob, zenekarvezető
Ben Kono – fuvola, szoprán- és altszaxofon
Jeremy Viner – tenorszaxofon, klarinét
Tony Malaby – tenorszaxofon
Dan Willis – szoprán- és tenorszaxofon, fuvola, angolkürt
Bohdan Hilash – basszusszaxofon, basszusklarinét, kontrabasszus-klarinét
Mark Patterson, Mike Christianson, Christian Jaksjø – harsona
Alan Ferber – basszusharsona
Jon Owens, John Bailey, Dave Ballou, Matt Holman – trombita
Kermit Driscoll – nagybőgő
Matt Mitchell – zongora
Patricia Franceschy – vibrafon, marimba
Theo Bleckmann – ének
JC Sanford – karmester
20:22
