hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. február 7. péntek   07:50
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dirty Flow Club – Szupergroup az undergroundból
2014. február 12., A38 Hajó

  A magyar zenei élet karizmatikus figurái álltak össze, hogy egy konceptalbumot készítsenek a szerelem-szakítás jegyében – mindez egy közismert és kiváló dobos vezetésével. A Szőcs Gergő által megálmodott Dirty Flow Club mind a tizenhat résztvevője jelen lesz a február 12-i A38-as lemezbemutató koncerten. Üdvözlünk a klubban!
  
  ” Kosz klub néven indítottunk egy improvizációs estet a Központban, nagyjából azokkal a tagokkal, akik a lemezen is közreműködtek. A Dirty 12 (A piszkos tizenkettő) az egyik kedvenc filmem, innen a Dirty. Zságer Ákos pedig hozzátette a Flow-t, amely a flow-élményre utal. Olyan, mintha egyedül egy hajón ringatóznál” – mesél Szőcs Gergő a Dirty Flow Club név születéséről, akit korábban ugyanúgy láthattunk Yonderboi zenekarában, mint a Neóban vagy a Mystery Gangben, a Realistic Crew-ban, a Akkezdet Phiaiban, mint a Twistben.
  
  A körülbelül két éve készülő lemez megvalósításában túlzás nélkül a magyar underground színe-java vett részt, hiszen az alaptagok - Szőcs Gergő (dob), Kovács Andor (gitár), dj Mango, Zságer-Varga Ákos (zongora), Bodóczy Undos Zoltán (ének) – mellé csatlakozott a három karizmatikus énekesnő, Alba Hyseni, Hodosi Enikő, Sena, a Jazzékiel-alapító Hegyi Áron, a Qualitons-basszusgitáros Hock Ernő, a színész Horváth Illés, Kollár-Klemencz Gergő, a csellista-zeneszerző Márkos Berci, a groove-maszter Sabák Péter, a hangmérnök-producer-gitáros Sándor Dani, a dobos Somló Dani – csupa ego, csupa zseni.
  
  Nem véletlen, hogy konceptalbum született mintegy két év alatt, mely végül tíz plusz egy bónusz dalba sűrítve foglalkozik szerelem, szakítás állapotaival, melyen meglehetősen egyedi módon sikerült feldolgozni a különböző stációkat.
  
  ”Megfigyeltem, hogy szakítás után mindenkivel nagyjából ugyanaz történik. Mint a gyásznak, ennek is vannak stádiumai. Először benne vagy a szerelemben, minden jó, aztán a szakítás után teljesen kiürülsz, majd következik a düh, az önsajnálat, felnagyítódik az anya szerepe, mert ő az egyetlen nő, akit ilyenkor nem gyűlölsz, aztán elönt az önirónia, végül végleg elgyászolod a szerelmet” – vall a koncepcióról Gergő.
  
  Szőcs Gergő és zseni-szabadcsapata látszólag könnyedén alkot érdemlegeset, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy élőben olyan élményt nyújt, mint a Doors vagy Jimi Hendrix legihletettebb pillanataiban a színpadon: a tökéletes zenei elszállást.
  
  Kivételes alkalom lesz a Dirty Flow Club február 12-i lemezbemutatója, hiszen ebben az összeállításban ezek a muzsikusok még soha nem álltak színpadra – egészen biztos, hogy a logisztikai mellett a zenei lesz a fő élményforrás az A38-on, ahol természetesen már be lehet szerezni és haza is lehet vinni a nagyszerű albumot. Az estet a Sabák-féle Amoeba trió vezeti fel.
  
  Belépő: 1000 forint.



Kulcsszavak:
  alba hyseni     akkezdet phiai 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hivatalos facebook esemény

Dirty Flow Club

 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Ma este: Random Trip feat. Alba Hyseni, Kiss Tibi, Méhes Adrián, Milosevits Mirkó, Fehérvári Attila az A38 Hajón

Verses koncertet ad az Akkezdet Phiai a ZP-ben

Brandt Brauer Frick (D), Alba Hyseni Project

Gödör Esszencia

XIII. VilágVeleje Fesztivál - Intimtorna Illegál, Irie Maffia, Akkezdet Phiai, Carbonfools, Brains a Syma Csarnokban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Josh Smith Koncert Budapesten
Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
The Vices: Groningenből a Dürer Kert színpadára
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég sztár, AURORA
A Hooverphonic ikonikus albumával érkezik Budapestre
Airbourne, Asomvel
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben
Ellis Mano Band
Születésnapi turnén érkezik a 45 éves Die Krupps
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bëlga    hanna    steve zahn    divided multitude    whitechapel    animid effect    hard    búvópatak    iron man 2    együtt az ég alatt    steven soderbergh    serenity    boston manor    titanic    búvópatak    bonecrusher    evil invaders    szántó faszi    spi    almost failed    michelle rodriguez    dark funeral    dawncore    haelo    párterápia  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!