hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2014. február 4. kedd   22:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyenes Compact Disco koncert


  Ingyenes koncerttel kedveskedik a közönségnek a Compact Disco Valentin-napon az Ötkertben. A néhány hónapja két állandó vendégművésznővel – Török Emese (dob) és Lahucsky Krisztina (gitár) -színpadra lépő csapattól megújult, megerősödött műsorra számíthatunk ezen az estén. A jelenleg a novemberben megjelent The Storm című album anyagával – köztük a nyár talán legnagyobb slágerével, a We will not go down-nal – turnézó zenekar idén először lép fel Budapesten.
  
  A zenészeknek ez a nap egyébként több szempontból is jelentős.
  ”Nagyon fontos ez a dátum számomra, mert pontosan 10 éve ezen a napon jelent meg az első album, amin szerepeltem. Ráadásul azért is érdekes ez a lemez, mert Gáborral ez volt az első együttműködésünk.” – meséli Walkó Csaba énekes.
  
  A másik jeles eseményről, mely ehhez a naphoz kapcsolódik, Csaba így nyilatkozott: - „Amióta ismerem Begit, azóta más szempontból is fontos lett ez a dátum, hiszen ekkor van az ő születésnapja, amit mindig megünneplünk.”
  
  Azt, hogy vár-e Begire az Ötkert színpadán valami meglepetés, nem árulták el a zenésztársak, de Pál Gábor azért ennyit megsúgott: - „Általában csak szóban köszöntjük egymást, esetleg egy gyors koccintás erejéig, de nem szoktunk nagy banzájokat rendezni.
  
  Szeretettel várunk mindenkit egy közös ünneplésre!
  
  Compact Disco Valentin-napi koncert
  Budapest, Ötkert (V. Zrínyi u. 4.)
  2014. 02. 14. 21.00
  A belépés ingyenes!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
A Fame On Fire új kislemezzel indítja az évet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 striker    deák bill gyula    rage    rollins band    kulturális intézmény    panic radio    demians    gaudi    induction    george clooney    marco mendosa    blink-182    anasztaszija makarenko    hentesek    gondozoo    kalózok    vam design center    életképek    audun kleive    jaya the cat    pete doherty    intimtorna illegál    bibliotheque pascal    apey acoustic    how do you know  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!