hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2014. január 16. csütörtök   19:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kása Béla fotókiállítása a Zászlótérben
2014. január 18–30. MÜPA

  Kiállítás megnyitó: 2014. január 18., 16.00 óra
  A kiállítást megnyitja Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezető képviselője
  Közreműködik: Poros zenekar
  
  Az 1952-ben Pécsett született Kása Béla a kölni Képzőművészeti Szakfőiskolán művészi fotográfia szakon szerzett diplomát 1979-ben. Néprajzi fotóriportjaihoz egy 1973-as erdélyi utazás adott inspirációt, akkor került az évszázados hagyományok és a népzene bűvkörébe. Megtanult brácsázni, bőgőzni, gyűjteni kezdte a népzenét, és közben falusi népzenészeket fényképezett. Miután 1982-ben visszaköltözött Magyarországra, a magyar népzenei élet egyik kulcsfigurája lett. Képei azóta lemezborítók, magazinok, könyvek sokaságának fényét emelik. Erdélyi zenészek című fotóalbumában az ottani muzsikusok öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Ragyogó portréinak titka a kapcsolatteremtés. „Az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció – vallja. – Nagy feladatom az életben: magamnak, gyerekeimnek és az utókornak megörökíteni azt a világot, amelynek már én is csak csodálója lehettem, részese nem igazán, mert későn születtem. De azt szeretném, hogy még az utánunk következő nemzedékek is lássanak belőle valamit.
  
  A népzene ünnepe című rendezvényhez kapcsolódó kiállításán Kása Béla az erdélyi zenészek mindennapi életébe enged betekintést. Olykor lakodalmak, keresztelők vidám mulatozóit látjuk, olykor – amikor a gyász ideje jön el – a virrasztás, a temetés megrendítő felvételeit. Képei évek óta megtalálható a Sziget Fesztiválon és a budapesti Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 maradék    arch enemy    fifa    boz cordolla    sturle dagsland    specko jedno    kelet underground tehetségkutató    rock show    the word alive (usa)    jubileum    yonderboi    satelles    erőszakik    magyar rádió gyermekkórus    rocket queen    deák bill    bonobo    hexis    myles kennedy    testcsere    paddy and the rats    charlie winston    sonisphere    redheart    sigh  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!