hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2014. január 9. csütörtök   18:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Így hatott Vivaldi a folklórra – a Fonó zenekar Vadbarokk-projektjét mutatja be a Müpában
2013. január 11. MÜPA

  Bach és Vivaldi legjobb művei sem vehették fel a versenyt a Kárpát-medence falusi folklórjával, és a késő barokk korban is a közönség kívánsága volt az úr. Így tűnik legalábbis a kiemelkedő tudású népzenészekből álló Fonó zenekar egyedülálló zenei anyaga alapján, amelynek bemutatója a Művészetek Palotájában lesz január 11-én. Az együttes legújabb, Vadbarokk című albumát fogja előadni, amelynek érdekessége, hogy nem csupán a népzenének a műzenére gyakorolt hatásával foglalkozik, hanem olyan titkokra is rávilágít, hogy milyen módon hatott a műzene a kései barokk kor folkzenéjére. A Fonó zenekar avatott partnere a Musica Profana régizene-együttes lesz a koncerten.
  
  A Fonó zenekar a 60-as években indult táncházmozgalom újhullámának második generációját képviseli. Koncertjeiken, lemezeiken a magyarok és a szomszéd népek népzenéjével találkozhatunk, hagyományhű tolmácsolásban. A zenekar muzsikusai a folkzene rejtett dimenzióinak és hangulatainak feltárására törekszenek, emellett a különféle műfajok közelítésére törekednek. Ilyen volt a 2003-ban a francia Ensemble Justiniana operatársulattal megvalósított Barbe Bleue-projekt, vagy a Bartók műveiből és azok népzenei előképeiből összeállított, Túlparton című lemez.
  
  A fenti szándékkal összhangban, a beszédes című Vadbarokk album alapgondolata abból a felismerésből fakad, mely szerint a népzenének a műzenére gyakorolt, számtalanszor elemezett és megjelenített hatása mellett jelen van egy ezzel ellentétes irányú folyamat is: a műzenének a zenefolklór fejlődését befolyásoló szerepe a népzene kutatói előtt régóta ismert jelenség, ám összefüggéseit eddig többnyire csak zenetudósok vitatták meg.
  
  A barokk zenekultúra egyik kiemelkedő vívmánya a vonós hangszerek, fafúvósok, rézfúvósok és a csembaló összeállításával kialakított kamarazenekar volt. A kései barokk idején a Magyar Királyság területén a kor műzenéjének vonós hangszeregyüttesei folkorizálódtak, azaz a hangszeres zeneszolgáltatást a falvakban is kezdték átvenni a vonós alapú formációk. A muzsikusok – a hangszerváltás ellenére – természetesen továbbra is igyekeztek alkalmazkodni a „népi” megrendelők zenei igényeihez: a vonószenekarok húrjain népzene szólalt meg. Fontos kihangsúlyozni, hogy Bach Brandenburgi versenyei vagy Vivaldi Négy évszakja előadására összeállított zenekarok sehol máshol a világon nem szilárdultak meg folklórban, még a barokk zene nyugati nagyhatalmainak területén sem. A hegedű–brácsa–bőgő–fafúvós–cimbalom összetételű együttesek – illetve ezek fúvósokat vagy cimbalmot nélkülöző változatai – mind a mai napig csakis a Kárpát-medence, valamint két kisebb népcsoport, a kelet-csehországi morvák és a dél-lengyelországi gorálok népzenéjében találhatók meg. A Kárpát-medence hangszeres népzenéjének további sajátossága, hogy a falvak zeneszolgáltató specialistái a legtöbb tájegységben a cigányok közül kerültek ki, akik rendkívüli hangszeres tudásuknak köszönhetően akár négy-öt népcsoport zenei igényeit is ki tudták szolgálni. A magyar, szlovák, ruszin, vagy erdélyi román falvak körzetében élő cigányzenészek muzsikája saját, archaikus hangszeres kultúrájukban gyökerezett, és főként a pásztorok által játszott furulya-, és dudazenéből formálódott ki.
  
  A Fonó zenekar Vadbarokk-projektje a barokk zene kifejezésformáinak, díszítésmódjainak, hangszerkezelési gyakorlatának és esetenként dallamainak népi hagyományozódása révén fennmaradt értékeket eleveníti fel. A rendkívül izgalmas zenerégészeti utazás most a Művészetek Palotája színpadán élőben is bemutatkozik, január 11-én.
  
  Fonó Zenekar:
  
  Navratil Andrea – ének
  Agócs Gergely – ének, furulya, duda, koboz
  Gombai Tamás – hegedű
  Pál István „Szalonna” – hegedű
  D. Tóth Sándor – brácsa
  Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom
   Kürtösi Zsolt – bőgő, harmónium
  
  Musica Profana:
   Andrejszki Judit – szoprán, csembaló
  Kállay Katalin – furulya, brácsa
  Szabó Zsolt – viola da gamba, furulya
   Vitárius Piroska – hegedű
  Winkler Balázs – cink, trombita
  
  Szerkesztő, zenei rendező: Agócs Gergely



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 artweg    cd pince    daath    spirit of pink floyd show    whitesnake tribute band    volband    simon pegg    popovich viktória    malacka és a tahó    ingmar bergman    j.j. abrams     zoolander 2    edda    corey taylor    evergrey    vortex    jolie    faces of suffering    hans zimmer    adept    blackgates    the world alive    kaptár    sorronia    sean paul  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!