hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2013. december 17. kedd   17:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Compact Disco év- és turnézáró koncert a Symbolban
2013. december 28. Symbol

  A 2013-as év ismét nem múlt el tétlenül a Compact Disco életében: a rengeteg fellépés mellett megjelent harmadik albumuk, a The Storm is, valamint két új vendégművésznő is érkezett a csapatba.
  Török Emese tavasszal csatlakozott a zenekarhoz és dobolásával elismerő kritikát kapott szakmai berkekben. Ezek után döntött úgy a csapat, hogy az új album turnéjára már a gitáros szerepre is egy női muzsikust keresnek és találták meg Lahucsky Krisztinát, aki már korábban is zenélt együtt Emesével.
  A sikeres országos lemezbemutató körút idei része most lezárul, mégpedig 2013. december 28-án a budapesti Symbolban. A helyszín szinte már kultikus a csapat életében, erről Walkó Csaba énekes mesél:
  - Nagyon sok szép emlékünk van a Symbolról: itt volt az első telt házas koncertünk, ez a koncert a második lemezünk megjelenése után történt nem sokkal és ekkor indult el igazán a zenekar. Azóta többször is játszottunk ott, de az a koncert mindenképpen meghatározó a zenekar életében.
  Csaba azt is elmondta, hogy a két lány rendkívüli színt ad a zenekar koncerthangzásának, általuk még lendületesebb lett egy-egy fellépés, de természetesen a régi Compact Disco-s elemek is megmaradtak.
  - Még ismerkedik a közönség harmadik lemezünk dalaival, ám a We Will Not Go Down és a The Storm már most nagy kedvencek, hiszen azokat már hallhatta a nagyérdemű a rádiókban. Persze a régebbi dalainkra is nagy buli kerekedik.
  
  A Symbol-os koncert nem csak a turné, de az év lezárása is lesz a zenekar számára. De vajon mit kívánnak az új évre?
  - Folyamatos fejlődés jellemzi a zenekar munkáját, szeretném, ha ezt a tendenciát folytatnánk, és természetesen minél több emberhez szeretnénk eljutni, minél többet koncertezni. De ami a legfontosabb: egészséget szeretnék kívánni mindenkinek. – mondta a frontember.
  
  Hölgyeknek a belépés éjfélig 1.000 Ft, uraknak 2.000 Ft, utána egységesen 2.000 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 martonosi györgy    anjou lafayette    gemma arterton    checkmate    renata rosa    beneath    shakespeare    butch vig    tomi koivusaari    kobalov    anasztaszija makarenko    black gives way to blue    ghost of atlantis    placebo    corrodal    tesla    dagoba    utazó rajziskola    solar scream    jack és jill    dan fogelman    leaner    flowers of whores    deviant    sigh  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!