kultúra [kiállítás]  2013. november 4. hétfő   04:49

nincsen hozzászólás

  A Fekete-Körös völgye Nagyváradtól délkeletre található, az Erdélyi-szigethegység és az Alföld között, ahol a folyóvölgyekben a 20. század elején a román többségű népesség közé ékelődve mintegy húszezer magyar élt. Györffy István néprajzkutató 1911-ben hosszabb terepmunkája során módszeresen végigjárta ezt az etnikailag és földrajzilag is zárt és feltáratlan területet, ahol hiánypótló néprajzi tárgyakat gyűjtött, helyszíni fotókat, rajzokat, feljegyzéseket készített. A máig meghatározó néprajzi kutatás leginkább egy régészeti lelethez hasonlítható, amelyen keresztül feltárul a századforduló modernizálódó Magyarországának egy régebbi korokról árulkodó, archaikus és felfedezetlen paraszti világa. A l02 évvel ezelőtti néprajzi gyűjtés egyedülálló anyaga: népviselet darabok, kerámiák, rajzok, fényképek és térképek – több száz unikális darab – most először láthatóak önálló kiállításban.
  
  Györffy István földrajzos egyetemi tanulmányait befejezve indult el a Néprajzi Múzeum gyakornokaként 1911. augusztus 6-án első nagy néprajzi gyűjtőútjára: a Fekete-Körös völgyébe. Szemléletének újszerűségére jellemző, hogy földrajzi és történeti (levéltári) forrásokon alapuló terepmunkáját komplex megközelítéssel és innovatív gyűjtési, dokumentálási módszerekkel végezte. Bár néprajzi terepmunkája során a településszerkezet, az építkezés, a lakáskultúra és a viselet dokumentálására, tárgyainak gyűjtésére helyezte a hangsúlyt, egész kutatását áthatotta újszerű látásmódja, ahogy kortársa, Viski Károly írta róla: „Nem volt a jelenségek puszta leírója. […] Mindennek a történeti hátterét, okát, eredetét szerette volna látni„. Györffy a Fekete-Körös völgyében a jelenkort kutatta, az éppen zajló kulturális és társadalmi jelenségekre és változásokra főkuszált, a pillanatnyi állapotot, a folyamatokat és az összefüggéseket igyekezett feltárni.
  
  Györffy István az 1920-30-as évekre a néprajztudomány meghatározó alakja lett, többek között ő alapította a budapesti néprajz tanszéket. A nagyközönség leginkább arról ismeri, hogy szerzője és szerkesztője volt Bátky Zsigmond és Viski Károly mellett a magyar népi kultúra első, széles körben népszerű tudományos összefoglalójának, az 1933 és 1937 között négy kötetben kiadott Magyarság néprajzának. A gazdag illusztrációs anyaggal megjelent kötetekben a Fekete-Körös völgyi gyűjtés fotói, rajzai is nagy számban előfordulnak. A Györffy által írt Viselet fejezetben a Fekete-Körös völgy a főszereplő: az alig 20 ezres lélekszámú magyar közösség tárgyai képviselik a népviselet legarchaikusabb elemeit, mint pl. a szűrposztót és a fehér vászon viseletet.
  
  Visszatérve a Fekete-Körös völgyébe: 46 napos gyűjtőútja alatt Györffy 66 új kerámiát vásárolt a helyi vásárokban, és több kerámia tárgyat használatból is beszerzett, 75 viselet tételt (benne több páros és többrészes darabot), 10 bútort és több használati tárgyat (pl. guzsalyt) gyűjtött, számtalan rajzot, térképet és feljegyzést, illetve 271 fényképet készített. A fényképezéshez korának legfejlettebb képrögzítési technikáit alkalmazta: sztereó fényképezőgéppel térhatású fényképeket, valamint a kor nagy újdonságát kihasználva un. autokróm lemezekre színes fényképeket készített. Nem csoda, hogy a több fényképezőgép, állvány és az üvegnegatívok súlya nélkülözhetetlenné tette számára egy napszámos alkalmazását, aki „műszereit” cipelte akár a legeldugottabb hegyi román favakban is.
  
  Györffy István néhány évvel a terepmunkája után több tanulmányban, gazdag illusztrációs anyaggal publikálta kutatási eredményeit. Tanulmányaiban már a 20. század elején is archaikusnak tartott kulturális jelenségeket mutatott be, és mint egy tényfeltáró riporter alaposan és nagy érzékenységgel írta le a völgy kultúrájának szemei előtt végbemenő változását. A Néprajzi Múzeum új kiállítása arra törekszik, hogy pontosan szemléltesse Györffy István saját korát megelőző friss szemléletét és módszertani eredményeit, és lehetővé tegye a mai látogatók számára, hogy a kutató nyomdokába lépve ők is friss szemmel nézzenek rá, meglássák és felfedezzék ennek a vidéknek a rendkívüli néprajzi értékeit. A kiállítás régi tartozás törlesztése, hiszen Györffy eredményei eddig csak kiadványokban, illetve részleteiben voltak elérhetőek mind a néprajzos szakma, mind a nagyközönség számára. A bemutató éppen ezért a teljességre törekszik, ahol Györffy gyűjtésének nagyobb része eredetiben látható, a teljes gyűjtés pedig virtuális formában tekinthető át a kiállítás részeként.
  
  A kiállítás bemutatja a Fekete-Körös völgy, mint egy jól körülhatárolható terület földrajzi-természeti és néprajzi sajátosságait, valamint a kutatás idején tapasztalt archaikus jegyeket és változásokat, az Alföld felől a területre érkező „polgárosiasulás” jegyeit. Hangsúlyos része a kiállításnak – ahogyan Györffy kutatásaiban is az volt – a magyar anyag mellett a helyi román példák, párhuzamok, tárgyak és dokumentumok bemutatása, érzékeltetve a magyar és a román anyagi kultúrában jól felismerhető különbségeket, fáziseltolódásokat és főleg hasonlóságokat. A kiállításban felmerülő kérdésekre többnyire az utolsó kiállítási egység adhat választ, amely többek között a kutatástörténet, a néprajzi megközelítés és a terepmunka módszerének részleteibe, a gyűjtemény sorsába és a terület mai képébe enged bepillantást.
  
  Körösjánosfalva: a 48-as számú sarokház története
  
  ”Hogy pontosan mikor és ki építette Körösjánosfalván a falu egyik végén álló sarokházat, azt már senki sem tudja. Jelenlegi tulajdonosa már ebben a házban született 82 évvel ezelőtt, úgy emlékszik, nagyapja, vagy dédapja kezdhette meg az építkezést még a 19. század derekán. Györffy István 1911-es néprajzi kutatása során összeismerkedett a ház lakóival, és a portájukat választotta, hogy bemutasson egy tipikus dél-bihari magyar lakóházat és gazdasági udvart. Először lefotózta a házat az utca felől, majd állványos fényképezőgépét lehelyezte az udvar közepére, és korának legmodernebb technikájával „körpanorámát” készített, amelyből pontosan beazonosítható a lakóépület, a falazott nagykapu, a csűr, a kas, az ólak és a kút mérete, egymáshoz való viszonya, aránya, elhelyezkedése. Egy szobabelsőt ábrázoló felvétel is készült ekkor, ami valószínűsíthető, hogy ennek a portának, ugyancsak ennek a fényképsorozatnak a része. A lefotózott épületek nem önmagukban állnak, megjelenik a felvételeken az ott élő család apraja és nagyja.
  Györffy István pontos fotó és térképes dokumentációja segítségével nem jelentett gondot nekünk, mai kutatóknak a szóban forgó porta pontos beazonosítása. Így még mielőtt a helyszínre érkeztünk volna, már a Google Erth segítségével virtuálisan is végigsétálhattunk a falun, és megtalálhattuk a Györffy által lefotózott házat. Meglepő módon a Fekete-Körös-völgyi falvak annyira megtartották száz évvel ezelőtti szerkezetüket, hogy a 102 évvel ezelőtt Györffy által készített térképek szinte teljes pontossággal rávetíthetőek a mai műholdas felvételekre. A számítógépes felvételekről azonban nem derülhetett ki az, amit személyesen találtunk a helyszínen: hogy a térképeken felül még a ház, a bádogborítású kapu, a kerítés, a kút, és a csűr elhelyezkedése is mind a régi, szinte teljesen megegyezik azzal, amit 102 éve Györffy István is látott, tapasztalt, lefotózott. A tornác mára beépült, a ház előtt felnőttek a fák, a csűr cseréptetőt és új falakat kapott, és már nem laknak disznók, tyúkok, libák az udvaron. Áll azonban a régi vályogtéglás ház, mellette a környékre jellemző fedett nagykapu, és a telek- és házbeosztás is pontosan az, amit a több generációval előttünk ott járt kutató lejegyzett. A portát az archív fotókon látható vászonruhás családtagok leszármazottai lakják ma is, akik szívesen mesélnek a mai kutatóknak az életükről, gazdálkodásukról, mindennapjaikról – éppen úgy, mint azt elődeik tették.” Gebauer Hanga

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: