hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 24. csütörtök   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jungle By Night (NL), The SoulClap Band, Soul Surge
2013. november 2., szombat 19h, A38 Hajó

  Sodró afrobeat és dzsesszfunk az A38 Hajó színpadán! Három fiatal együttes, egy holland és két magyar, amikben közös a 60-as, 70-es évek zenei hagyományai iránti rajongás – persze igencsak modernizálva. Afro ritmusok, hiphop, jazz és funk kavargása egy forró hangulatú klubkoncerten.
  
  A kilenctagú holland együttes, a Jungle By Night egyszerre rockzenekar és soktagú afrobeat-bigband-jazz-zenekar. A Jungle By Night különlegessége és eredetisége elsősorban a tagok fiatalságából adódik: mindössze három évvel ezelőtt találkoztak egy próbateremben – a lendület a zenei sokféleség igazán vonzó hibridhez vezettek. Mindebben persze óriási szerepe volt az egyébként is termékeny amszterdami bigband-színtérnek. A Jungle By Night egyértelműen a nagy előd, a New Cool Collective nyomdokaiban jár, nem véletlen, hogy a Fela Kuti-zenekar egykori tagjai, például az NCC-vel közös lemezt készítő Tony Allen az egekbe dicsérték az együttest.
  
  Afrobeat és klasszikus szving, funk és pszichedelikus rock találkozik az ifjú hollandok sodró muzsikájában, amire tavaly már a Sziget Fesztivál A38 színpadának közönsége is táncolhatott. Most a Jungle By Night visszatér, hogy egy forró hangulatú, és elsöprő lendületű klubkoncerten bizonyítsa be: méltó utóda a nagy holland afrobeat-hagyomány ápolóinak.
  
  A zenekar tagjai
  Bo Floor: trombita
  Pieter Van Exter: tenorszaxofon
  Ko Zandvliet: harsona
  Jac Van Exter: gitár
  Pyke Pasman: billentyűsök
  Younes Tool: basszusgitár
  Gino Groeneveld: ütőhangszerek
  Tienson Smeets: ütőhangszerek
  Sonny Groeneveld: dob
  
  A Soul Surge zenekart egy dél-afrikai és egy magyar fiatalember alapította, szinte véletlenül, egy közös improvizációt-jamet követően. Az együttes nemrég megjelent Stay Down című bemutatkozó anyaga egy 2012 decemberében megnyert tehetségkutató eredményeként jöhetett létre. Színpadról áradó energia, táncolható pop/funky/hip-hop várja a koncertjükre látogatókat.
  
  A zenekar tagjai
  Herby Shaw: ének
  Kiss Miklós: gitár
  Kottmayer Krisztina: billentyűsök
  Paczári Viktor: basszusgitár
  Sánta Dániel: dob
  
  A másik előzenekar, a SoulClap egy budapesti DJ-producer kollektíva stúdiómunkáiból nőtte ki magát élő hangszeres formációvá 2010 nyarán. Zenéjében a 60-as 70-es évek soul-, funk-, és jazzhagyományaiból kiindulva keveri a hip hop-ot az új évezred elektronikával átitatott hangzásvilágával, mindezt nyers, improvizatív megszólalásban. Megalakulása óta a csapat olyan meghatározó előadókkal dolgozott együtt mint az Akkezdet Phiai, Sena, Ponza, Kemon, Judie Jay, Balek MC, Azur, Bankos, Amoeba vagy Dizko Stu, bemutatkozó EP-je mellett pedig gőzerővel dolgozik a New York-i illetőségű iLLspokinn albumán, melynek megjelenése 2014 elején várható.
  
  Jegyár: 1000 Ft, elővételben kapható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
Parkway Drive: novemberben Budapesten
Sötét dallamok, komplex zenék a misztikus Mátrában
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 equilibrium    pogues    fezen fesztivál    pankkk    contraband    god is an astronaut    apey acoustic    a day to remember    the kooks    hans zimmer    carcosa    negura bunget    sherlock holmes 2    dawnstar    vader    nergal    riseoffate    volband    flynn    code    europica    logan lerman    like a strm    our existence is punishment    hour of penance  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!