hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 18. péntek   09:50
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Last Patrol Tour 2014 - Monster Magnet, Church Of Misery, Ozone Mama
2014. január 29., Budapest, Club 202



  Bár januárban karbantartási munkálatok miatt zárva lesz az A38 Hajó, ettől függetlenül nem áll meg az élet, ha minőségi programokról van szó. Ezért is jelenthetjük be örömmel, hogy hat évvel legutóbbi klubkoncertjét követően a Club 202-be tér vissza a múltidéző, pszichedelikus space rock legdögösebb és leghitelesebb zenekara, a Monster Magnet. Dave Wyndorfék a legutóbbi két fesztiválkoncert – a Sziget és a VOLT – után immáron új lemezükkel, a Last Patrol dalaival látogatnak majd január 29-én Budapestre: a New Jersey-i zenekar három év után adta ki október 15-én a kilencedik nagylemezét, amely a tagok elmondása szerint egyfajta visszatérés a gyökerekhez.
  
  Az 1989 óta töretlenül működő stoner alapbanda ezúttal Joe Barresivel (Tool, Queens of the Stone Age) és a Slayer révén is ismerős Matt Hyde produceri közreműködésével rögzítette legújabb dalait, és a kilenc friss dal épp annyira bővelkedik a már megszokott, sokszínű hangzásban és delíriumos effektekben, mint a húzós riffekben és szólókban, amiket sosem kellett sajnálni a méltán nagyhatású formációtól. A jammelős, gazdagon hangszerelt, atmoszférateremtő dalok nagymesterei lényegében a kilencvenes évek megtestesítői is: bemutatkozó nagylemezük, a Spine of God máig megkerülhetetlen alapműve a stoner rocknak, ami nemcsak egy, a Soundgardennel közös amerikai turnéra, hanem az első nagykiadós szerződésre is elég volt, amivel már az egész világ figyelme Wyndorfékra irányulhatott. Az A&M-nél eltöltött évek pedig meg is hozták a sikert: az MTV-n napközben is leadott videoklipek, a turnék és a Billboard-listás eladások is méltán bizonyították, hogy a rockzenében megkerülhetetlen jelenséggé vált a Monster Magnet. Ezt követően több tagcsere is bekövetkezett a zenekarban: noha a banda dalai idő közben a Mátrixban, a Viva La Bamban, egyes konzoljátékokban, pankrációban és később a Sons of Anarchy epizódjaiban is felcsendültek. Az ezredforduló új kiadót és felállást hozott, ám a lényeg így sem változott, és miután Dave saját magát szedte össze – legyőzve belső démonjait, a tudatmódosítókat –, úgy zenekara is visszatalált a legőszintébb ösvényre, sőt, a gitáros Phil Caivano is visszatért a bandába. A német SPV-nél megjelentett két anyagot követően a zenekar átigazolt a Napalmhoz, ahol 2010 után jelent meg most októberben a Last Patrol: ennek előkészítését két múltidéző turné alapozta meg 2011-ben, ahol a ´Magnet kizárólag csak az első és harmadik (Dopes to Infinity) nagylemezének dalait játszotta, így pedig garantált is volt, hogy a saját gyökereihez visszatérő zenekar újradefiniálja magát a hatvanas évek mosolygós ködében. Szerencsére a friss nagylemez nem is okoz ebben csalódást, így a Last Patrol dalai egy felfrissült, ereje teljében lévő zenekart tükröznek, ami a hallható teljesítmény tükrében megköveteli az élő bizonyítást is.
  
  A zenekar természetesen nem egyedül indul majd a bennünket is elérő Európa-turnéra: az este alaphangulatáról a 2013 egyik legjobb hazai EP-jét kiadó Ozone Mama mellett a japán Church of Misery gondoskodik majd, akik új lemezük, a Black Sabbath-i hagyományok előtt tisztelgő Thy Kingdom Scum dalaival szórakoztatják majd a doom ínyenceit. A Catherdral-főnök Lee Dorian kiadójánál, a Rise Above-nál ténykedő zenekar az utóbbi évek egyik legnagyobb reménysége a műfajban, így igazán örömteli, hogy múlt és jelen úgy találkozhat egy estén, hogy közben a gyökerek épp annyira közösek, mint a kiváltott hatás. Ezért ha kíváncsi vagy 2014 első igazán nagyot szóló koncertjére, mindenképp a Club 202-ben lesz a helyed, és nem árt jó előre bebiztosítanod a jegyed akár a Club 202, akár az A38 Hajó jegypénztárában, hogy biztosan beférj január leghangosabb koncertjére!
  
  Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.900 Ft (a koncert napján)
  Jegyelővétel: A38 Hajó, Club 202


Kulcsszavak:
  church of misery     monster magnet     ozone mama 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Énekesváltás az Ozone Mama soraiban

Mátyás Attila Band – Ozone Mama – Hollywoodoo

Ozone Mama a Rockházban

Monster Magnet (USA) - Celebrating the A&M Years Live

A Queen dobosának fia is csatlakozott a Darknesshez
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
Parkway Drive: novemberben Budapesten
Sötét dallamok, komplex zenék a misztikus Mátrában
Jubilál az ország legnagyobb Beatles eseménye
Harlem Gospel Choir: Magic of Motown Tour 2025
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malevolent creation    another way    csík    holy grail    skywalker    paul bettany    morcheeba    senses fail    absent distance    sonisphere    butcher babies    dark of the moon    imperial never say die    livesound    kirk hammett    kyle eastwood    stereochrist    devastating enemy    pluto    brujeria    checkmate    postumus    veréb fesztivál    headstock    angertea  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!