hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 17. csütörtök   05:01
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Közös turnén a platinalemezes Road és a 10 éves Kowalsky meg a Vega
2013. október 18., péntek 18h, Petőfi Csarnok

  Közös országos turnén vesz részt az idén 10 éves Kowalsky meg a Vega és a Road zenekar. A 16 koncertből álló körút budapesti állomása a Petőfi Csarnok, ahol október 18-án láthatjuk a két bandát, továbbá a Dorothy és a Hendrix Reload nevű csapatokat.
  
  A hazai klub- és fesztiválélet egyik legnépszerűbb zenekara, a Kowalsky meg a Vega közel egy éve ismét legismertebb felállásában járja az országot: Kowalsky mellett a régi ritmusszekció, Jimmy (Szórád Csaba - basszusgitár) és Soci (Vajda Péter - dobok), valamint Vajda Tamás és Vidák Róbert gitárosok zenélnek.
  
  Eseménydús éve van az idén 10 éves csapatnak: nemrég jubileumi koncertet adtak, melynek felvételeiből az év végéig egy DVD is elkészül. „..csak egy ág” címmel könyv is jelent meg a bandáról, mely történetük mérföldköveit és legnagyobb kérdéseit veszi sorra: Hogyan vezetett az út a drogosok földi poklából a szív forradalmáig? Bankrablóból, kalandorból és más zsiványokból miként lettek az OM zászlaja alatt „forradalmárok”? Miként változtatott meg emberi sorsokat, személyiségeket a Kowalsky meg a Vega születése, változásai és üzenete? Ebből a könyvből mindez kiderül, sőt, ennél több is: a Kowalsky meg a Vega tíz éves fennállásának története interjúkkal, fotókkal, teljes szöveggyűjteménnyel, érdekességekkel, sztorikkal és eddig sehol nem publikált Kowalsky-novellákkal.
  
  Folyamatosan készülnek el az új dalok is, melyek a jövőre megjelenő albumra kerülnek majd rá. Az idei évben az Ami fontos és az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek című két új nótát hozták nyilvánosságra – utóbbi videója itt látható: http://youtu.be/WA8j_b5WTys
  
  A turné másik főszereplője, a Road zenekar idén márciusban adta ki Tegyük fel.. című albumát, mely az előrendelések alapján már a megjelenés előtt aranylemez lett. Az új album népszerűsége azóta is töretlen: közel harminc hétig tanyázott Mahasz Top 40-es listáján, így őszre platinalemezzé nemesedett. Az ünnepélyes platinalemez átadóra pedig éppen most, az október 18-ai koncerten kerül sor a Petőfi Csarnokban. A lemez egyébként teljes egészében meghallgatható a banda Youtube csatornáján, egyik legutóbbi, Fojts meg a sötétben.
  
  A tizenhat állomásos országjárás részleteiről, vendégzenekarairól, belépőjegy árairól és minden további infóról a zenekarok Facebook oldalán lehet tájékozódni.
  
  Belépő: 2999 Ft
  Jegyek kaphatók: Rebel Hangszer Budapest, Metalshop.hu, Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince és a helyszínen



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
Hooligans 25 év
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scarlet aura    eros ramazzotti    sabaton    arany jános     zoolander 2    guano apes    run with the hunted    letlive    saoirse ronan    silverstein    halálos iramban    forbidden    septic flesh    a lány és a farkas    az erő krónikája    owl city    gulliver utazásai 3d    bring me the horizon    liberal youth    arkan    a titánok haragja    nova rock    mad sin    your demise    arkona  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!