hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. október 8. kedd   04:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Betiltott Strauss-művet mutatnak be a Művészetek Palotájában Kocsis Zoltán vezényletével


  A Nemzeti Filharmonikusok nagyszabású Richard Strauss-sorozatának következő darabját, A hallgatag asszonyt október 10-én és 12-én Kocsis Zoltán vezényletével, nemzetközi operasztárok közreműködésével mutatják be a Művészetek Palotájában. Az egész világon ritkán játszott remekművet a budapesti közönség eddig csak egyszer, a hetvenes évek végén a drezdai Semperoper vendégjátékban hallhatta élőben.
  
  A zeneszerző tizenegyedik operájának szüzséjét megismerkedésüket követően Stefan Zweig javasolta Straussnak 1931 novemberében. A szövegkönyvet is ő készítette el, Ben Jonson színműve alapján. „A legjobb vígopera-szövegkönyv a Figaro házassága óta„ – mondta Strauss, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidó származása miatt mellőzött Zweig neve szerepeljen az 1935-ös drezdai bemutató műsorfüzetében és plakátjain. A hallgatag asszonyt a második előadás után be is tiltották, Straussnak pedig le kellett mondania a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségéről.
  
  A darab lehetőséget teremtett az akkor hetvenéves zeneszerzőnek arra, hogy szintézisét adja mindannak, amit a 19. századi olasz vígopera-hagyományról megtanult és gondolt. A rendkívül dallamos mű tele van zenei idézetekkel és stílusparódiákkal. Akár egy Don Pasquale-paródiaként is értelmezhető, némi Sevillai borbély- és Figaro-áthallással, utóbbi főként az együttesek gazdagsága tekintetében. A hallgatag asszony igazi kavalkádját nyújtja az elmúlt korok stíluskaraktereinek. A színen egyaránt feltűnnek az önkéntes segítők, a céltudatos menyecske, a könnyelmű unokaöcs és az idősödő, ámde fukar nagybácsi.
  
  A történet főszereplője a gazdag londoni agglegény, Sir Morosus kapitány, aki igen érzékeny a zajokra. Eltűntnek hitt unokaöccsét, Henryt busás örökséggel fogadja, ám amikor kiderül, hogy a fiú egy olasz színtársulat tagja, a folytonos zajongás miatt kitagadja őt. Az öregúr házasodási szándékát kihasználva a mindentudó borbély ötlete nyomán Henry, valamint felesége, Aminta tréfára szövetkeznek. Megjátsszák, hogy összeadják a kapitánnyal Amintát, aki csendes teremtésnek adja ki magát, az „esküvő” után azonban valóságos fúriává változik. Miután kiderül, hogy a házasságkötés csak tréfa volt, a megkönnyebbült Morosus kibékül kitagadott örökösével, és visszafogadja őt.
  
  A történet a lóvá tett kedves alakját, Sir Morosus kapitányt a dokumentarista fotográfusként végzett, majd énekesi pályára lépett Rúni Brattaberg alakítja, aki nemrégiben debütált a Metropolitanben. Aminta szerepében a Bécsi Állami Opera latin-amerikai szólistáját, Iride Martinezt hallhatjuk.




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 infected rain    rio    nanny mcphee    tom hardy    sylosis    self deception    julie taymor    civet    martonosi györgy    roar    lacuna coil    gods tower    pete doherty    dreamrites    való világ    the hellacopters    wolfheart    lady gaga    hope the last    wasp    radics béla    kid rock    vdiámpark    dystopia    toots and the maytals  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!