hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 1. kedd   04:51
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Európa Kiadó - Duplakoncert és lemezmegjelenés
2013. október 4- 5., A38 Hajó

  „A jövő itt van és sose lesz vége”
  
  Elkészült a kisebb (de inkább nagyobb) megszakításokkal immár harminc éve működő Európa Kiadó friss, „Annak is kell” című CD-je. Az albumon hat új dal és a Három Judit négy Zsuzsa című klasszikus számuk aktuális feldolgozása hallható. Idén a felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek. Az együttes ősszel országos turnéra indul, melynek első állomása, egyetlen budapesti helyszínként, az A38 Hajó. Itt lehet majd először megvásárolni az új CD-t is, amelyet mindkét koncert látogatói kedvezményesen, féláron, azaz 1000 Ft-ért vehetnek meg a hajón.
  
  Az A38 és az Európa Kiadó kapcsolata nem újkeletű, az állóhajó szolgált korábban helyszínéül Menyhárt Jenő csapatának nagysikerű 2004-es visszatéréséhez is. A zenekar, csaknem tízéves szünet után, az Európai Unióhoz való csatlakozás éjszakáján bizonyította, hogy dalai, dalszövegei és zenei világa még mindig hátborzongatóan időszerű. Az eseményt, a nagy érdeklődésre való tekintettel, májusban és szeptemberben nyolc további teltházas koncert követte. Ezek dokumentumaként „Így vonulunk be” címmel egy koncert-DVD is kiadásra került. Azóta a zenekar, kisebb-nagyobb szünetekkel, folyamatosan működik. Ezen a hétvégén ismét az A38 színpadára lépnek, mi pedig ezalkalomból nem mindennapi történetük egy újabb fontos állomásának lehetünk majd szem-és fültanúi.
  
  A zenekar felállása:
  Menyhárt Jenő: ének, gitár
  Kirschner Péter: gitár
  Másik János: billentyűsök
  Darvas Benedek: billentyűsök, hegedű, trombita
  Gyenge Lajos: dob
  Fülöp Bence: basszusgitár
  zenekar honlapja:
  
  Jegyár: 3500 Ft, elővételben: 3000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), vagy személyesen az A38 Hajón. Koncert + vacsora (18:30) jegyár kedvezményes elővételben 2013. október 1.-ig: 6.500.- Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben (Dürer Kert - Budapest)
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez!
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 kiemelt 
Henrik Freischlader koncert Budapesten
  
Napjaink egyik legjobb blues-rock gitárosa Budapestet is útba ejti tavaszi turnéja során

Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alvin és a mókusok    Ákos    időgép    harlem gospel choir     warrel dane    asphyx    mr. papagiorgio    godflesh    good knives    architect    slayer    Éjfény    ingyenes    the flaming lips    the clash    coreleoni    lost society    omega diatribe    varga zsuzsa    stam1na    puszi    chris evans    kaltenbach open air    sarke    senses fail  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!